A mesterséges intelligencia előre tudhatja, halálos-e ránk nézve a COVID

A Koppenhágai Egyetemen kifejlesztett algoritmus akár 90 százalékos pontossággal megállapíthatja a páciensekről, halálos lehet-e rájuk nézve a koronavírus-fertőzés.

Már a pozitív teszt napján megtudhatjuk, halálos lenne-e ránk nézve a COVID-19 – írja a The Jerusalem Post.

A Koppenhágai Egyetem tudósai mesterséges intelligencia segítségével vezettek le egy kockázatelemzést 3944 kísérleti alanyon, amibe beleszámolták a kort, a testtömegindexet, a magas vérnyomást, és további tényezőket.

A halálos kimenetel kockázatát a vizsgálat három szakaszában is megbecsülték: a diagnózis idején, a kórházba kerülés idején, és az intenzív osztályra szállításkor.

A 3944 páciensből végül 324 halt meg. Az áldozatok között a férfiak mind 73 év felettiek voltak magas vérnyomással és testtömegindexszel, illetve az intenzív osztályra kerülő betegeknél a szervi elégtelenség is nagy szerepet játszott.

Az algoritmus világszerte segítheti a kórházakat, hogy a veszélyben lévő betegeket különleges ellátásban részesítsék.

Egy pontosabb fontossági sorrenddel megelőzhető lehet néhány haláleset. Nem a koppenhágai az első algoritmus, amelyet erre a célra fejlesztettek ki, de a korábbiak egy kínai modell alapján működtek, aminek a működése bizonytalanabb.

Robot fókával enyhítik a karantén-magányosság tüneteit

Izraeli kutatók felfedezték, hogy a japán terápiás szerkezet nemcsak boldogabbá tesz, de még a fájadalmat is csillapítja.