Frici és Aranka címmel tévéfilm készül a Karinthy-házaspárról

Tóth Tamás rendezésében Frici és Aranka címmel történelmi tévéfilm készül Karinthy Frigyes és írótársai, feleségeik, szerelmeik izgalmas életéről és a magyar irodalom máig ható legendás korszakáról – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.

A film Juhász Anna irodalmár, kreatív producer ötlete alapján az intézet támogatásával valósul meg. A film forgatása a héten kezdődött el.

A történelmi televíziós alkotás a múlt századelő Budapestjére kalauzolja majd a nézőket, az irodalmi, kávéházi kultúra kialakulásához.

Felelevenedik a New York és Hadik Kávéház, ahol „ott volt mindenki, aki számít” – olvasható a tájékoztatóban.

A film a történet főhőseinek, Karinthy Frigyesnek, Kosztolányi Dezsőnek, Harmos Ilonának, Judik Etelnek és Böhm Arankának az életét követi nyomon 1917 és 1938 között.

A történet fókuszába az 1920-ban megismerkedő és házasságot kötő Karinthy és Böhm Aranka viharos élete, házassága és emberi kapcsolatai kerülnek.

A film írója Vajda Anikó, operatőre Szecsanov Martin, látványtervezője Pallós Nelli. A Frici és Aranka című alkotás a Sanzonfilm Stúdió gyártásában készül Csáky Attila producer irányításával, a Karinthy Színházzal és a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve.

115 éve született Rejtő Jenő

„Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is” – írta Rejtő a Csontbrigád című művében.