115 éve született Rejtő Jenő

„Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is” – írta az irodalmi ponyva közkedvelt zsidó mestere Csontbrigád című művében. 

Az író Reich Jenő néven született 1905-ben, Budapesten. A Fidelión megjelent életrajza szerint egyszer azért rúgták ki az iskolából mert pofonvágta zsidózó tanárát. Színésznek tanult, de dolgozott halászként, építőmunkásként és bár terjesztette, hogy szolgált az idegenlégióban, erre a mai napig nem találtak bizonyítékot. Fiatalként bejárta Európát és pályája elején színdarab írásából élt.

Sikerét Karinthy Frigyesnek köszönhette, aki egy ügyes húzással elhíresztelte, hogy Rejtő öngyilkos akar lenni és drámai nyílt levelet adott közre a Pesti Naplóban, amiben hazahívta az írót.

A kitalált öngyilkosság körüli hírverés egy csapásra híressé tette a fiatal írót.

Rejtő akárcsak a kor híres írói, a regényeit kávéházak teraszain írta. Az Irodalmi Jelenben megjelent cikk szerint az író a Japán nevű kávéházat kedvelte és ha elfogyott a pénze akkor a letépett a kéziratából és azzal fizetett. Több, mint 100 regényt írt.

Gyenge szervezete miatt gyakran szanatóriumba kellett vonulnia. A háború alatt a nyilasok állandóan uszítottak ellene és végül egy nyilas feljelentés miatt betegen vitték munkatáborba.

„Ez az év is jól kezdődik” – mondta állítólag az író, mielőtt 1943 január elsején halálra fagyott az ukrajnai Jevdakovóban.

Rejtő Jenő az elmúlt 75 évben töretlen népszerűségnek örvendett. Regényeinek híres mondásai és jelentei annyira közismertek, hogy valószínűleg olyanok is fel tudják idézni, akik nem is olvasták őt. Bár könyveit igazi pesti humor jellemzi, szinte minden regénye valami egzotikus, távoli helyen játszódik.

A Magyar Elektronikus Könyvtárban az összes műve elérhető.

Regényeinek számtalan filmes adaptációja készült. 2015-ben Józsa Imre és Schmied Zoltán főszereplésével jelent meg A fekete múmiai átka, a legutóbbi Rejtő adaptáció, amely méltó emléket állít Rejtőnek és az író fantáziadús világának. A filmben Hajduk Károly alakítja az írót.

A fekete múmiai átka című film előzetese: 

A fekete múmia átka előzetes

A fekete múmia átka – a film teljes adatlapja a Mafab.hu, a Magyar Filmadatbázis oldalán: http://www.mafab.hu/movies/a-fekete-mumia-atka-274627.htmlTöbb mint…