EMA: az AstraZeneca oltóanyaga továbbra is beadható

Nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga okozott volna vérrögképződést, a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett vakcinája továbbra is beadható – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami központú ügynökség közleményében arra reagált, hogy csütörtökön több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.

Az uniós ügynökség  hangsúlyozta, hogy  a vérrögképződés, vagy az ahhoz hasonló esetek kialakulása nem szerepel a vakcina előzetesen jelzett mellékhatásai között.

Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) úgy foglalt állást, hogy az oltás előnyei továbbra is meghaladják az esetleges kockázatokat, a vakcina továbbra is beadható.

Kiemelték: a szóban forgó vakcinával beoltott embereknél a vérrögképződéses esetek száma nem haladja meg az általános adatokat. Március 10-ig összesen 30 ilyen esetet jelentettek közel 5 millió AstraZeneca oltóanyagával Európában beoltott ember közül. A vérrögképződéses esetek kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.

Fotó: MTI/Komka Péter

Már több mint 4000 variánsa van a koronavírusnak – védelmet nyújtanak a vakcinák ellenük?

A kutatások azt mutatják, hogy a már széles körben engedélyezett oltások hatásosak a mutálódott vírusvariánsok ellen.