Már több mint 4000 variánsa van a koronavírusnak – védelmet nyújtanak a vakcinák ellenük?

A kutatások azt mutatják, hogy a már széles körben engedélyezett oltások hatásosak a mutálódott vírusvariánsok ellen. 

A világnak már a koronavírus 4000 variánsával kell szembenéznie, ezért megindul a vakcinák tökéletesítéséért folyó verseny – közölték brit tisztviselők. Eközben a tudósok elkezdtek a Pfizer és az AstraZeneca vakcináinak összekeverésével is próbálkozni – írja a Jerusalem Post. 

Eddig több ezer vírusmutánst dokumentáltak, köztük az úgynevezett brit, dél-afrikai, és brazil variánst, amelyek gyorsabban terjednek, mint többi.

A brit vakcinafejlesztést irányító miniszter, Nadhim Zahawi szerint valószínű, hogy a jelenlegi vakcinák az új variánsok ellen is működni fognak. Továbbra sem tiszta, hogy meddig fog tartani az egész világot beoltani.

Eddig összesen 104,9 millió dózist adtak be, ami több az összes fertőzött számánál. A Reuters adatai szerint 104,1 millióan betegedtek meg.

Az emberek egyre nagyobb bizalommal oltatják be magukat világszerte.

Viszont az attitűdök és a bizalomszintek a vizsgált 15 országban nagyban különbözőek. Franciaországban és pár ázsiai országban magas a szkeptikusok száma, míg több európai ország lakói egyre jobban bíznak az oltásban.

Összességében a vakcinákba vetett bizalom magasabb, mint novemberben volt, amikor ugyanez a kutatás azt mutatta ki, hogy csupán az emberek 40%-a oltatná be magát.

Az oltási kampányok elindulása ellenére világszerte továbbra is csak szigorúan korlátozott keretek között zajlik az élet.

Melbourne-ben több mint 500 teniszjátékost és tisztviselők küldtek karanténba csütörtökön. A hatóságok itt is visszahozták a korlátozásokat, mert egy karanténhotelben dolgozónak pozitív lett a vírustesztje.

A város újra bevezette a kötelező beltéri maszkviselést és a gyülekezéseken is csak legfeljebb 15 ember vehet részt. Ezelőtt 28 napig egyetlen új esetet sem találtak Victoria államban.

Melbourne jelenleg az Australian Open teniszbajnokság megrendezésére készül, amit hétfőtől tartanak elvileg több tízezres közönség előtt.

Egy izraeli kórházban rájöhettek a COVID-19 gyógymódjára

A 30 súlyos betegen elvégzett előzetes tesztek során 29 betegnek segített az EXO-CD24 napi használata. Öt napon belül teljesen felépültek.