A demokraták állandósítanák a levélszavazást

A Képviselőház által elfogadott törvény lehetővé tenné, hogy minden választás úgy játszódjon le, mint a 2020-as.

Szerdán elfogadtak egy törvénytervezetet a Képviselőházban, amely a demokraták szerint „megkönnyítené” a szavazást. A republikánusok szerint azonban a törvény a csalást könnyítené meg. – számolt be a The Federalist.

20 republikánus állam legfőbb ügyésze tiltakozó levelet írt a propozícióval kapcsolatban.

„Nehéz elképzelni olyan tervezetet, amely jobban fenyegetné a választás tisztaságát, vagy a választók bizalmát, mint ez a dokumentum” – írták a jogászok.

A törvénytervezetet a többségben levő demokraták prioritásként kezelik. A 800 oldalas dokumentumban szerepel minden olyan tavalyi változtatás bebetonozása, amely miatt a republikánusok a 2020-as választás kivizsgálását követelték. Joe Biden már kijelentette, hogy aláfogja írni a törvényt, ha az átjut a Szenátuson.

A republikánusok szerint a tervezet alkotmányellenes, mivel az alkotmány a helyi törvényhozásra bízza a választási szabályok meghatározását, a törvény viszont felülírná az államokat.

A tervezet létrehozna egy bizottságot, amely a „választások tisztaságát felügyelné” amely arra kényszeríthetne bírókat, hogy a politikai szerv előtt tegyenek vallomást egy-egy döntésükkel kapcsolatban.

A 2020-as választás egyik nagy változtatása, amely a legtöbb szakértő szerint nagyban felelős a demokrata győzelemért, az volt, hogy több államban univerzálisan elérhetővé tették a levélszavazást. Minden egyes lakos kapott több hónapot arra, hogy feladja a szavazatát, és sok esetben ezt jóval a választás napja előtt is megtehette.

Az új törvény ezt kiegészítené azzal, hogy minden államban kötelezővé tenné, hogy biztosítva legyen mindenki számára a levélszavazás, és amik a választás napja után 10 napig megszámolhatóak lennének.

A tervezet eltörölné azt a kötelezettséget, hogy az emberek fotóval rendelkező igazolvánnyal igazolják a személyazonosságukat, ha elmennek szavazni. Ez mellesleg nem is minden államban kötelező, a demokraták szerint a fotós igazolvány követelése diszkriminatív az afro-amerikai lakossággal szemben.

A törvény lehetővé tenné több millió illegális bevándorló regisztrálását is, mivel automatikusan regisztrálnia kellene az államoknak azokat az embereket, akik benne vannak valamelyik hivatalos adatbázisban (egyetem, segélyezés stb).

Jelenleg az Egyesült Államokban ahhoz, hogy valaki részt vehessen a választáson a legtöbb államban egy bizonyos időpontig regisztrálnia kell. Ezt a törvény szintén eltörölnék és mindenkit automatikusan regisztrálnának az új törvény szerint.

A tervezet eltörölne több olyan szabályt, amely a szavazás tisztaságát biztosítja. Megszüntetné azt a lehetőséget, hogy a szavazó aláírását össze lehessen hasonlítani a már állami adatbázisban szereplő aláírásával. Valamint megszüntetné a papíralapú szavazatok megőrzését, amely arra hivatott, hogy újra lehessen számolni a szavazatokat vagy ellenőrizni lehessen az érvényességüket.

A tervezet hamarosan átkerül a Szenátusba, miután szerdán minden egyes demokrata képviselő mellette szavazott.

Amerikai főbíró szólalt fel a későn beérkezett szavazatok érvényessége ellen

Bár a későn beérkezett szavazatok nem változtattak volna az elnökválasztás kimenetelén, azok megléte azonban aggályos.