Izraeli miniszter: „Nincs okunk nem annektálni Júdea-Szamáriát”

„Nincs ok arra, hogy a Júdea-Szamáriában élő félmillió zsidó ne izraeli törvények alatt éljen” – mondta Tzachi Hanegbi, a telepes-politikáért felelős miniszter az Israel Hayom beszámolója szerint.

Tzachi Hanegbi vasárnap, az i24NEWS hírcsatornának adott interjújában azt mondta, hogy hisz abban, hogy az izraeli jogkiterjesztés Júdeát és Szamáriát illetően még most sem késő.

„Nincs ok arra, hogy a Júdea-Szamáriában élő félmillió ember nem izraeli törvények alatt éljen. A Golán-fennsíkon már megléptük ezt, itt az ideje meglépni Júdea-Szamáriában is” – mondta Hanegbi.

Ami az Arab-öböl országaival kapcsolatos jövőbeni normalizációs megállapodásokat illeti, Hanegbi kijelentette, hogy „nem látni előre, hogy az Öböl-menti államokkal milyen mértékben épülnek ki további kapcsolatok, de ez egy olyan szövetség, ami nagy mértékben változtatja meg a dolgokat.”

„Ománnal informális úton már most is vannak kapcsolataink és remélhetőleg Szaúd-Arábiával is szorosabbra fűzzük az együttműködést” – tette hozzá.

Izrael vasárnap megnyitotta a légi közlekedést több állampolgára előtt is, az elmúlt két hónapban még az izraeli állampolgárok is csak különleges esetben mehettek haza.

Izrael korlátozó politikájának kritikája nyomán, amely egyedülálló volt a nyugati országokban, Hanegbi mindenkit biztosított arról, hogy minden állampolgár hazatérhet a március 23-i parlamenti választásokra.

Izrael nekimehet az iráni atomprogramnak

Tzachi Hanegbi, a Likud minisztere az USA gyengeségére figyelmeztetett, és Obama hibáit is felidézte.