A Likud miniszterei szerdai gyűlésükön arra figyelmeztettek, a hivatalba lépő Biden-adminisztrációnak nem szabad közelednie Iránhoz, és nem hagyják annyiban Irán katonai jelenlétét Szíriában, sem az atomfegyverek fejlesztését – írja a The Times of Israel.
Tzachi Hanegbi, a párt egyik minisztere elmondta: Izrael kész megtámadni Irán atomprogramját, ha az Egyesült Államok visszalép az atomalkuba. Hanegbi szerint a lépés azt jelentené, hogy Izrael egyedül marad az atomprogrammal szemben, ami így zöld utat kaphatna nukleáris fegyverek gyártásához. „Ezt nem fogjuk hagyni. Kétszer már voltunk hasonló helyzetben, 1981-ben az iraki atomprogramot, 2007-ben pedig a szír atomprogramot akadályoztuk meg” – idézte fel a két ország elleni légicsapást Hanegbi.
A szerdára virradóra történt kelet-szíriai légicsapás több mint 15 Iránhoz köthető intézményt talált el, és az elmúlt két és fél hétben a negyedik hasonló támadás volt Izrael részéről. Az iraki határ mentén eltaláltak egy raktárbázist is, ahol iráni fegyvereket tároltak, a szír sajtó szerint pedig Izrael olyan rakétákat célzott a támadással, amiket Irán nemrég vitt Szíriába. Meg nem erősített információk szerint akár 57 áldozata is lehet a szerda hajnali támadásnak.
„Nem ismerjük el sem ezt, sem a többi légicsapást. Az irániak azt akarják elérni Asszadnál, hogy szabadon garázdálkodhassanak Szíriában, hogy hasonló helyzetet alakítsanak ki, mint a Hezbollahhal Libanonban”
– mondta Hanegbi. „A legfontosabb, hogy meggyőzzük a Biden-adminisztrációt, hogy ne kövessék el Obama hibáit! Az iráni atomalku csak fokozta az iráni agressziót, ellenállást. Ők ezt az USA gyengeségekét értékelik” – tette hozzá.
2015-ben Barack Obama kötötte meg az iráni atomalkut több nagyhatalom bevonásával. 2018-ban Donald Trump egyoldalúan felmondta az egyezményt, Iránt pedig gazdasági szankciókkal sújtotta. Obama Izrael érdekeivel ellentétben kötötte meg az egyezményt, míg Trump Közel-Kelet-politikája egyezett Izrael érdekeivel. Biden jelezte: ha Irán visszatér az egyezményben foglaltakhoz, akkor visszalépteti az Egyesült Államokat az iráni atomalkuba, feloldva ezzel a szankciókat, amik súlyos károkat okoztak az iráni gazdaságban az elmúlt két évben. Biden a rakétaprogram mellett Irán Közel-Kelet-politikájáról is tárgyalna, Irán azonban elutasítja ezeket a tárgyalásokat, és határozottan kiáll amellett, hogy az USA-nak fel kell oldania a szankciókat.
Irán múlt héten 20 százalékosra növelte az urándúsítás mértékét, ez pedig már nincs messze az atomfegyverek gyártásához szükséges aránytól.
Biden békülési szándékát ráadásul két tavalyi merénylet is nehezíti: novemberben Mohszan Farizade atomtudóst gyilkolták meg, augusztusban pedig az Al-Kaida második emberét ölték meg Teheránban, az Egyesült Államok parancsára. Irán mindkét merényletért Izraelt teszi felelőssé.

Kedves barátaim!
A szerényke nick-nevű hölgy sikerrel szervezett egy – őt maximálisan kielégítő – jól működő hím-háremet. Ennek a háremnek a legcukibb tagjai mi vagyunk, azaz szerénységem, stb és Fapoleon Crynamite.
Valahányszor szerényke unatkozik, bedob a háremébe nekünk egy álproblémát, amire mi, buzgó hárem-fiúcskák boldogan, egymás sarkát letaposva igyekeszünk úrnőnket fontoskodó válaszainkkal elszórakoztatni.
szerényke az utóbbi időben Izrael elemi jogait firtató hozzászólásaival átlépte azt a határt, amelyen túl, ez a matriárkális játszadozása már tolerálhatatlan.
Ebből a homokozóból én ezennel kiléptem.
„Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.”
„Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.” 🙂
Szerintem abban a háremben max. eunuch lehetsz…
Mivel a Neokohn említésre méltónak talált, én se zárkózhatok el a válaszadástól.
Nyuszifül!
Mocskolódáshoz legalább kétjegyű IQ-ra van szükség.
Eunuchok a női háremekben szolgáltak. Férfi háremben 99+ éves matrónák láttak el hasonló feladatot.
a „jól működőn” volt a hangsúly…
Ez klasszikus peldaja a „ha hallgattal volna….” :-)))
https://en.wikipedia.org/wiki/Eunuch Jó olvasgatást…
Egy hulyeseget minel tovabb ragoznak, annal nagyobb hulyeseg lesz. Ezt egy okori gorog filozofus mondta, Poliprűdész.