Keresztény-muszlim-zsidó közös imahely épül Berlinben

Legalább lesz egy széf szpész, ahol minden vallás képviselője mentesülhet az atrocitásoktól a német fővárosban.

A három nagy monoteista világvallás közös temploma épülhet fel az egykori Kelet-Berlinben egy, még a kommunista diktatúra idején lerombolt templom helyén – írja a Guardianra hivatkozva a 444.hu. A brit lap azt állítja, hogy az új épületet máris „templomecsetógaként” említik, ami angolul úgy hangzik, „churmosquagoge”, a német eredetijét pedig nem árulták el.

Az „Egy Ház” névre keresztelt imahely alapkövét a tervek szerint május 27-én rakhatják le, a vallások közti párbeszéd szimbólumának szánt épület négy év múlva készülhet el. Az épületet, ami 47 millió euróból (16,85 milliárd forintból) épülhet fel, a Kuehn Malvezzi iroda tervezte. Mindhárom vallásnak külön szentélye lesz benne, ezeket egy közösségi tér köti majd össze, ahova más vallások képviselőit és ateistákat is szeretettel várnak majd különböző rendezvényeken.

A projektet a szövetségi és a berlini tartományi kormány 30 millió euróval támogatja, további kilencmillió érkezett magánadományokból, a maradék nyolcmilliót egy decemberben indult közösségi finanszírozási kampányból fedeznék. A projektet Stolte szerint a vallási közösségek és a berlini közvélemény is támogatja – teszi hozzá a 444.hu.

A teljes írás itt olvasható el.

Az antiszemitizmus növekedése aggasztja a németországi zsidókat

Míg Németország a helyi zsidó közösség 1700 éves történelmét ünnepli, több zsidó úgy gondolja, semmi ok az örömre.