Az askenáz főrabbi felfüggesztett egy oltást megtagadó rabbit

“Aki nem teljesíti az élet védelmének parancsát, az visszautasítja azt a jót, amit az Örökkévaló adott a világnak azzal, hogy megengedte, hogy megszabaduljunk a vírus okozta veszélytől” — nyilatkozta az askenáz főrabbi a The Jerusalem Post értesülése szerint.

David Lau, az izraeli Főrabbinátus vezetője felfüggesztett egy, a betérésekkel foglalkozó bét din (rabbinikus bíróság) rabbiját, aki nem volt hajlandó felvenni a koronavírus elleni oltást.

Lau főrabbi szóvivője útján közölte, hogy a rabbinikus bíróságok minden tagjának kötelessége beoltatnia magát, és minden rendelkezésére álló jogi eszközzel meg fogja akadályozni azoknak a bét din rabbiknak a tevékenységét, akik nem kapják meg az oltást, hogy ne veszélyeztethessék a bíróság előtt megjelenő személyek egészségét.

Az szóvivő kitért a kérdés elől, hogy ezt a lépést megengedik-e az izraeli törvények.

Hétfőn Lau állásfoglalást adott ki, amiben megtiltotta, hogy elutasítsák a vakcinát, hacsak nem egy orvos specifikus utasítása miatt teszik ezt.

“Tiltott az, hogy az ember a saját testének ártson, és még inkább tiltott, hogy valaki másénak”

– írta Lau.

Azt mondta, hogy a koronavírus veszélyeit tények bizonyítják, viszont a vakcinák veszélyéről nincs bizonyíték – így az oltakozás kötelesség.

“Aki nem kapja meg az oltást, valószínűleg nem csak magának, hanem másoknak is árt”

— tette hozzá.

Lau leszögezte, hogy a Tóra arra vonatkozó szakasza, hogy “nagyon védjétek életeteket” azt is kötelezővé teszi, hogy védekezzünk a megelőzhető egészségügyi gondok ellen, “amiben a vakcina segítséget nyújt.”

A vezető rabbi ezzel zárta a szavait:

“Aki nem teljesíti az élet védelmének parancsát, az visszautasítja azt a jót, amit az Örökkévaló adott a világnak azzal, hogy megengedte, hogy megszabaduljunk a vírus okozta veszélytől.”

Bnei Brak polgármestere sólettel jutalmazza azokat, akik oltásra jelentkeznek

Az izraeli ultraortodox közösségben minden módszert bevetnek, hogy az embereket meggyőzzék, hogy oltassák be magukat.