Volt telepes vezető állítja, hogy újra tudja építeni az ország kapcsolatát Bidennel

Izrael korábbi New York-i konzulja, Dani Dayan azt állítja, hogy a Gideon Száár vezette Új Remény nevű jobboldali párt képes lenne helyreállítani az ország kapcsolatát Washingtonnal. Dayan szerint, ő jó követ lenne a demokrata párttal való tárgyaláshoz. Dayan a telepes mozgalom képviselőjeként korábban azzal is próbálkozott, hogy brazil nagykövet legyen, de elutasították, mert túl jobboldalinak találták a feladatra – írja a Times of Israel.

Közben Izraelben is indul egy parlamenti helyért – az Új Remény azt ígéri a szavazóknak, hogy a jobboldali érdekek képviselete mellett képes lenne helyreállítani a viszonyt a demokratákkal és a baloldali amerikai zsidókkal, mert „Netanjahu nem tud eredményesen együttműködni Biden kormányával” – mondja Dayan. Ezzel a kormány nem ért egyet, szerintük a miniszterelnök képes lesz áthidalni a nézetkülönbségeket.

Dayan szerint:

„Netanjahu konfliktusai Obamával korlátozzák Netanjahu lehetőségeit az amerikai kapcsolatok kiépítésében. Ezen felül Netanjahu a Trump-kormánnyal is szélsőségesebb irányba vitte el a kapcsolatokat, ami most visszaüt”,

illetve,

„a miniszterelnök és a washingtoni követ majdnem hogy hivatalos tagjai a republikánus pártnak.”

„Annak viszont részben örülök, hogy Netanjahu ilyen pozitívan fogadta Trump merész lépéseit a régióban” – tette hozzá Gideon Száár pártjának politikusa.

Dayan egy Buenos Aires-i cionista családból származik. Amerikai konzuli posztja előtt sikertelenül indult egy parlamenti helyért is. Magát „diplomáciai árvának” tartja, mivel nagyon konzervatív diplomáciai és biztonsági ügyekben, ugyanakkor más területeken liberális. Többek között a reform-zsidó mozgalomról is pozitívan beszélt, amit számos izraeli ortodox közösség rossz szemmel néz.

Dayan elmondta, hogy „New York-i munkám miatt értem a demokrata politikát és az amerikai kisebbségek problémáit is. Szerintem ez kulcskérdés ahhoz, hogy jó kapcsolata legyen a demokrata párttal”. Ugyanakkor elismeri, hogy „a demokrata párt egy része hátat fordított Izraelnek”, azonban ez nem jelenti azt, hogy a párt fősodrával ne tudnának együtt dolgozni, „Biden kormányának legfontosabb tagjai szerinte vállalhatók, és nem túl szélsőbaloldaliak”.

Dayan megjegyezte: „ha Száár kerülne kormányra, akkor tiszta lappal kezdhetnénk az amerikai külpolitikát.”

Ez az érv különösen erős annak fényében, hogy Biden három héttel beiktatása után még mindig nem hívta fel Netanjahut, és az iráni  nukleáris programról sem egyeztetett vele.

De még ha Száárt meg is választják, elég sok konfliktuslehetőség marad az Új Remény és a demokraták között. Izrael telepes-mozgalma az Obama-kormány egyik fő célpontja volt. Ebben az ügyben pedig az Új Remény is legalább annyira jobboldali, mint a Likud. Dayannak az otthona is egy telepen található. Ez valószínűleg problémákhoz vezetne a demokratáknál, akiknek szavazóbázisa egyre kevésbé támogatja Izraelt, és egyre nagyobb részben támogatja a palesztinokat.

„Ez azért van, mert a demokraták bal szárnya Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikáját az amerikai kisebbségek sorsával állítja párhuzamba, az ő megerősödésükkel pedig Izraelnek egyre nehezebb dolga lesz Washingtonban”

– mondta Dayan.

2020 májusában például több magas rangú demokrata is nyílt levélben kérte a Demokrata Nemzeti Bizottságot, hogy ítélje el Júdea és Szamária megszállását.

Dayan, amellett hogy kapcsolatokat akar építeni a demokratákkal, ellenzi a Palesztin államiságot, és nem állítaná le a Júdeában és Szamáriában folyó építkezéseket sem.

„Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy Száár-kormány képes lenne oldani a feszültségeket, és a palesztinok számára is elfogadható helyzetet teremteni”

– jegyezte meg.

Az Új Remény pártnak nincs nagyobb nézeteltérése Netanjahuval az iráni egyezmény kapcsán, viszont azzal kampányol, hogy ők ezt az álláspontot könnyebben megérthetik Amerikával.

A 2015-ös egyezményből, amit Amerika mellett Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is aláírt, 2018-ban léptette ki Trump az Egyesült Államokat. Biden azt mondta, hogy hajlandó lenne visszatérni a megállapodáshoz, ha Irán vállalja, hogy ezentúl be fogja tartani az abban vállaltakat. Mindkét oldal azt követeli, hogy a másik tegye meg az első lépést, ami egyelőre patthelyzetet eredményezett.

„Bízom abban, hogy Száár és csapata ezen a téren is a megértés és a kölcsönös bizalom talaján haladhat előre Bidenékkel, mert szerintem Bidennek nem fog sikerülnie visszatérnie a megállapodáshoz. Ahhoz, hogy előre lépjenek, Izraelnek nyitottnak kell lennie minden lehetőségre. Ezenfelül az amerikai-szaúdi kapcsolatokat is különösen fontosnak tartom Irán ellenében – itt pedig Izrael különösen hatékony közvetítő lehet”

– mondta a politikus.

Dayan azzal is vádolja Netanjahut, hogy nem tiszteli eléggé a nem ortodox amerikai zsidókat. A Likud kampányának szóvivője nem kommentálta ezt az állítást, de egy kormányhivatalnok visszautasította, hogy ez lenne a helyzet. Szerinte Netanjahu nyitott a reformzsidóság felé is.

„Számomra ez az egyik legfőbb kérdés. Nagyon félek attól, hogy a zsidóság két »törzsre« szakadhat a jelenlegi ellentétek miatt”

– mondta Dani Dayan.

„Izraelnek komoly problémája lehet a Biden-kormánnyal”

A The Jerusalem Post elemzője szerint a zsidó államnak fontos rendeznie a viszonyát a demokratákkal és a progresszív zsidósággal.