A Los Angeles-i szórakoztatóipar világában látszólag egyetértés van abban, hogy az 1950-es évek hollywoodi feketelistája igazságtalan és kegyetlen volt. A hidegháború legsötétebb időszakában sok baloldali meggyőződésű ember szorult ki a szórakoztatóiparból pusztán a nézetei miatt – írja Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője. Ez volt az eredeti „cancel culture”, a besúgóhálózat pedig hasonlóan működött akkoriban, mint ma a közösségi média, csak kevésbé gyorsan és hatékonyan.
Néhány száműzöttnek a Kongresszus elé kellett állnia, és bizonyítaniuk kellett, hogy nem kommunisták. Azokat, akik nem válaszoltak, az emberi jogaik semmibe vételével üldözték, és évekig nem szerepelhettek semmilyen filmben, tévéműsorban. A McCarthy-korszakot Joseph McCarthy szenátorról nevezték el, aki ismert volt demagóg és téves vádjairól, de mára az elítéltek mártírként szerepelnek a történelemkönyvekben. Sokan közülük zsidók voltak – néhány történész szerint az antiszemitizmus meghatározó szerepet játszott az üldöztetésben.
A korszak tanulsága, hogy politikai nézeteik miatt nem helyes meghurcolni embereket. A jobboldali hollywoodi oligarchák, akik karriereket törtek ketté, és életeket nyomorítottak meg a feketelistával, az elítéltek emberi jogait korlátozták.
Szükség volt olyan hősökre, mint Kirk Douglas, aki a feketelistán szereplő Dalton Trumboval íratta meg a Spartacus forgatókönyvét: nekik köszönhető, hogy véget ért ez a szégyenteljes korszak.
Ma is vannak csoportok, akik hasonló szerepet töltenek be, mint a baloldaiak az 1950-es évek konzervatív Hollywoodjában. 2021-re már tisztán látszik, hogy nem a szólásszabadság földbe döngölésével volt baj: a The Mandalorian egyik szereplőjét, Gina Caranot ugyanis a politikai nézetei miatt tüntették el a sorozatból.
A mainstream média persze nem így értelmezi az esetet, gyűlöletkeltő közösségi médiás bejegyzései miatt jogosként értékelik a színésznő mellőzését.
Carano esetében az verte ki a biztosítékot, amikor a Trump-hívek üldöztetését a holokauszthoz hasonlította: a Twitter-hadjáratot indítók azzal védekeztek, hogy a zsidók védelmében teszik ezt.
Carano holokauszt-hasonlata helytelen volt, de nem tekinthető antiszemita megnyilvánulásnak. Azok a posztjai sem antiszemiták, amikben felvetette a csalás lehetőségét az elnökválasztással kapcsolatban. Ha mindenkit meghurcolnának, aki rossz szövegkörnyezetben használja a holokausztot, sokan válnának hirtelen munkanélkülivé.
Sőt, Pedro Pascal, egy másik színész éppen a holokauszthoz hasonlította Trump menekültpolitikáját, Arnold Schwarzenegger pedig a Kristályéjszakához hasonlította a Capitolium ostromát a közösségi médiában.A kampányidőszakban több demokrata, köztük Joe Biden is a nácikhoz hasonlította Trumpot.
A Zsidó Nemzeti Demokrata Tanács külön kampányt indított, amin a Trump-adminisztrációt a nácikkal azonosította, a zsidó hírességek pedig kitörő örömmel fogadták az ötletet. Egyszerűbb azokat felsorolni, akik nem hasonlították Trumpot és a republikánusokat a nácikhoz, mint azokat, akik egymással azonosították őket.
Carano valódi bűne nem a holokauszt-hasonlat volt. Az volt a probléma, hogy kifejezte a véleményét, ami nem egyezett a hollywoodi elit véleményével, így feketelistára került. Carano szándéka nem a gyűlöletkeltés volt, egyszerűen csak Trump-párti, ami Hollywoodban, úgy tűnik, nem fér bele.
Hollywoodi oldalról részben történelmi emlékezetkiesésnek lehetünk tanúi, részben pedig pártos-képmutatásnak.
A liberálisok látszólag a szólásszabadság mellett állnak ki, azonban örülnének, ha a Fox Newst levennék a kábelszolgáltatók a műsorról, és annak is, ha valakit a nem megfelelő véleménye miatt rúgnak ki a The New York Times-tól, és „dezinformátornak” nevezik.
A Trumppal és a Capitolium ostromával kapcsolatos kirohanások érthetőek. De amíg az 1950-es években a kommunizmus egy valódi fenyegetést jelentett, addig most semmi nem igazolja a techvállalatok és a mainstream média által erőltetett „cancel culture”-t, a vélemények elhallgattatását. Ha úgy gondolod, a feketelista sértette az egyén szabadságjogait, akkor most is aggódhatsz azok miatt, akik a politikai spektrum másik végén állnak.
Különbséget tenni a kettő között pártos-képmutatás, látnunk kell, hogy a más vélemény elhallgattatása mekkora veszélyt jelent a demokráciára.
