Hogyan jutott az etióp zsidó nemzet a mai Izrael területére és hogyan illeszkedtek be Izrael társadalmába? Az Eurovízió etióp származású izraeli döntőse kapcsán keressük a történelemben válaszokat. Csókási Annamaja írása.
Eden Alene énekesnő a tavalyi vírushelyzet miatt 2021-ben is elindul az Eurovíziós dalfesztiválon Izraelt képviselni. Nem ő volt az első, akit az ország egyik nemzeti kisebbségből delegáltak a dalverseny döntőjébe, ugyanis korábban 2009-ben a jemeni zsidó felmenőkkel rendelkező Achinoam Nini és a palesztin származású Mira Awad is kijutotta Moszkvában megrendezett döntőre. A húszéves Eden Alene az első etióp zsidó származású versenyző, aki bejutott a verseny döntőjébe, melyet idén Rotterdamban, Hollandiában rendeznek. Vallásos, egyedülálló édesanyja így nyilatkozott lánya győzelméről:
“Eden büszkeséget képvisel minden etiópiai szívében. Mindenki mögötte áll, támogatja és szereti őt.”
Az énekesnő Jeruzsálem Katamon kerületében született, szülei etióp zsidó bevándorlók. Az etiópiai zsidók saját nemzeti identitásuk szerint úgy vélik, hogy leszármazottai Dán törzsének, amelynek tagjai délre vándoroltak több másik törzs tagjaival együtt (Gád, Áser, Naftali) Salamon Templomának lerombolásának idején. Vándorlásuk végpontját a Kusita (Etióp) királyság jelentette, amely a mai Etiópia és Szudán területén állt. A Dán törzs egyike volt annak a 10 zsidó törzsnek, amelyeket az Asszír Birodalom elfoglalt i.e. 722-ben. Egy másik elmélet szerint az etióp zsidók lehetnek Salamon Király és Sába Királynőjének leszármazottai. Ezek közül az elméletek közül egyik sem alátámasztott, így senki sem tudja teljesen pontosan megmagyarázni, hogy származásuk hova vezethető vissza.
Dán leszármazottai a második legnagyobb törzsként jelennek meg Júda után, Mózes negyedik könyvében. Ez szám szerint nagyjából 62.700 férfit jelent. Az etióp zsidók, vagy más néven Béta Izrael, vallási történelme közel kétezer évvel ezelőttig vezethető vissza. Először akkor történik jelentős fordulat a nép sorsában, amikor a zsidók elhagyták Egyiptom területét.
Amikor megnyílt az ígéret földje
A Béta Izrael áttelepülés egy több, mint tizenöt évet felölelő időszak, amelynek folyamán az 1970-es évektől az 1990-es évekig több, mint 40 ezer etióp zsidó emigrált Afrika keleti részéből Izraelbe. A sötét bőrszínű etióp zsidók elfogadása az egyik legegyedülállóbb jelenség az izraeli sötét bőrűek modern történetében. Több problémakör is övezi az Etiópiában élő zsidó közösséget.
Ők az egyetlen olyan afrikai nemzetség, amely a judaizmust gyakorolja. További fontos, történelmi jelentőségű tulajdonsága ennek a népnek, hogy ők az egyetlen olyan afrikai népcsoport, amelyek vallási indokból vándoroltak el egy túlnyomórészt fehérek által vezetett és lakott társadalomba. Forrásokból ismerhetjük, hogy a népük korábban több, mint kétezer évig a zsidó vallás egy tradicionális formáját gyakorolva éltek Etiópia hegyvidékén, izoláltan a világ bármely másik zsidó vallású népeitől.
Az etióp zsidók európai kultúrával való első találkozásai alkalmával sokakat ért meglepetésként, hogy léteznek rajtuk kívül is zsidó vallást gyakorló népek, nincsenek egyedül a világon. A nép vallási szigetként való működésében kulcsszerepe volt a „másságnak”.
Az Etiópiában élő többség „falassáknak” (idegennek) nevezi ezt a nemzetet.
A nemzettudatuk feléledte és a valahová tartozás törekvése különleges mozgalomként indította el a vándorlás igényét az Etiópiában élő zsidókban. A többi zsidó vallási csoporttal ellentétben azonban az etióp zsidók nehézségekbe ütköztek az országuk elhagyása, illetve az Izraelbe jutás során.
A hetvenes években az izraeli szefárdi főrabbi Ovadia Joszef rabbi hivatalosan, bona fide is a zsidó társadalom tagjává nyilvánította az etióp zsidókat is, mellyel engedélyezetté vált számukra a Visszatérés Törvénye alapján izraeli állampolgárrá válni a zsidó államban. Az Etiópiában tapasztalt és elszenvedett antiszemitizmustól megszabadult zsidók számára nehézséget jelentett és többszöri megfontolást igényelt elhagyni hazájukat Jeruzsálemért, melyet ők egészen addig az ígéret földjének tartottak.
Az izraeli kormány és a Zsidó Ügynökség (Szochnut, JAFI) együttes erővel megpróbálta azt megoldani, hogy az Etiópiában élő zsidók minél gyorsabban és hatékonyabban tudjanak eljutni Izraelig. Ennek egyik leggyorsabb módját a félig-titkos és titkos repülőjáratok jelentették. Az elvándorlási törekvés azonban nem talált egyetértésre az etiópiai kormánnyal. A hatalmat gyakorló Derg kommunista kormánypárt I. Hailé Szelasszié etióp császár vezetésével általánosan megtiltotta Etiópia állampolgárainak az elvándorlást.
Béta Izrael exodus
Sokan a tiltás ellenére is megkísérelték a menekülést. Míg Izrael kikötőibe ebben az időben tömegek érkeztek az alijá (a zsidó diaszpórákból való elszármazás Izrael földjére) mozgalom keretén belül, addig Etiópiából az egyetlen kiutat az jelentette az ott élő zsidók számára, ha Szudánon keresztül Európába, majd onnan Izraelbe szállítják őket. Ezt a műveletet a Moszad ügynökei és az alijá aktivistái tervezték meg és ők tartották a kapcsolatot az Etiópiában élő zsidó közösséggel.
Az 1974-ben fellángoló etióp polgárháború az első lehetőséget jelentette a határok átlépésére. Az etiópiai keresztények meneküléséhez csatlakozva az etióp zsidóknak is sikerült kijutniuk az északnyugati határon Szudán területére. A legtöbb zsidó a Tigré provinciából és Wolqait régióból érkezett a menekülttáborokba, ahonnan titkos repülőjáratokkal juttatták őket ki Szudán területéről. Etiópia bizonyos északi területein az 1975-ben megalakult TPLF (Tigray People’s Liberation Front) politikai párt felügyelete mellett kísérték ki Szudán felé a kivándorlókat.
A bizonytalan nemzetközi és belpolitikai helyzet miatt a menekülttáborokból való biztonságos elszállítás nem volt biztosított, az ott állomásozók többsége évekig, vagy akár majdnem egy évtizedig is ott ragadt. A biztonságos elszállításuk csak a késő hetvenes években kezdett megvalósulni.
A kezdeti években megközelítően nyolcezer etiópot szállítottak titkos akciók keretein belül Izraelbe Szudánból. Ezt 1984-ben a Mózes-hadművelet nevű akció követte. Így ugyancsak közel nyolcezer főt tudtak eljuttatni Izraelbe, de ekkor a migráció már a csúcsokat döntögetett a térségben. A titkos repülőjáratok akadozni kezdtek, majd időszakosan megszűntek, ugyanis a sajtó nyilvánossá tette a műveletet, így kényszerítve a szudáni kormányt – amely éppen fegyveres konfliktusban állt az arab népekkel – hogy szüntesse meg a repülőjáratok szabad mozgását Izrael felé. Így ezek a járatok szüneteltek és nem is indultak újra egészen Mengisztu Háilé Mariam, a Derg katonai junta (tanács) legfőbb parancsnokának bukásáig, 1991-ig. Az idő előrehaladtával a menekülttáborokban is komoly veszteséget voltak tapasztalhatók az ott élők a szegény körülményei és a betegségek miatt.
Becslések szerint 2-5.000 etióp zsidó vált áldozattá.
1981-ben a Zsidó Védelmi Liga (Jewish Defense League, JDL) sürgette a HIAS szervezetet (Hebrew Immigrant Aid Society, Héber Migrációt Segítő Társaság) a probléma megoldására úgy, hogy elfoglalta a szervezet Manhattanben található legfőbb irodáit. Ezzel világszinten felhívta a figyelmet a „cselekvés hiányára”.
A világ zsidó nemzeteitől 34 millió dolláros pénzügyi támogatást kapott az etióp zsidó közösség, mely legnagyobb részben a mentés során felmerülő reptéri műveletekre ment el. Hatalmas szerepet játszott a zsidók szabadon engedésében az a tényező is, hogy
az Amerikai Egyesült Államok akkor George H. W. Bush vezetett kormánya, a konfliktus békés eszközökkel való megoldását ígérte az etióp lázadó erőknek, amennyiben azok elengedik a zsidókat.
Mengisztu Mariam az elengedésükért cserébe kizárólag fegyvereket igényelt, de ezt a kérését az izraeli kormány (melyet Yitzhak Shamir vezetett) elutasította. Két hullámban érkeztek meg így az etióp zsidók Tel-Avivba európán keresztül. Az 1984. november 20. és 1985. január 20. közötti két akciót egyben nevezzük Mózes-hadműveletnek (az eredeti neve „Júda kölykének oroszlánja” volt.) A következő hadművelet a Józsué nevet viselte, melyben nagy elánnal részt vett az amerikai légierő is. Ezzel a hadművelettel 494 menekültet tudtak Szudánból Izraelbe menekíteni és legfőképpen az Egyesült Államok nyomására valósulhatott meg.
Az utolsó hadművelet
1990-ben Izrael kormánya és az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Etiópia romló politikai helyzetétől tartva végrehajtották a legdrámaibb menekítési akciót, a Salamon hadműveletet. Minden eddiginél sürgetőbb volt kimenekíteni az etióp zsidókat, hiszen sokuk még ekkor is az északi Gondar régióban élt, leginkább fölművesként. Ezt az elszállítást 1991-ben az izraeli légierő, az El Al Izraeli Légitársaság és az Amerikai Légierő összehangolt munkájával tudták megvalósítani. A non stop légijáratok több, mint 14 ezer etióp zsidót szállítottak Addis Ababából Tel Avivba kevesebb, mint 36 óra leforgása alatt 1991 májusában.
Járatonként legalább 1.086 főt került egy gépre, köztük újszülöttek és olyanok is, akik a repülőgépen születtek. Ez azóta is világrekordnak számít az egy repülőgépen szállított legtöbb utas tekintetében.
Izraeli katonák egyszerű, civil ruházatban, a zsidó ügynökség, a Moszad és önkéntes csoportok összehangolt együttműködése által az etióp zsidók kevesebb mint egy nap alatt Tel-Avivba érkeztek. A művelet során a repülőgépek üléseit eltávolították annak érdekében, hogy minél több ember beférjen a gépbe. 1991 május 24. éppen szombatra esett, amikor az egyéb tömegközlekedési eszközök nincsenek használatban, ez több rendelkezésre álló járművet biztosított az etióp zsidók elszállításához, hiszen a zsidó vallási törvény megengedi a szombat szabályainak megszegését, amennyiben az életmentésről van szó.
A hadművelet nagy sajtóvisszhangot keltett. Az újonnan Izraelbe érkezett etióp bevándorlók átmeneti szállásokon lettek kezdetben elhelyezve és ulpánok (héber nyelvi órák, tanfolyamok) keretében kellett elsajátítaniuk a nyelvet. A veterán etióp bevándorlók, akik az első gépekkel érkeztek, nem tudtak túl gyorsan beépülni a társadalomba a nyelvi és kulturális korlátok miatt. A fiatalabbak dolgozni kezdtek és iskolába jártak, és megkezdték a hadkötelezettségük letöltését is. Az azóta eltelt 25-30 év egy új etióp származású generációt hozott, akik már Izraelben nőttek fel. Az elsőként Izraelbe érkező etiópok azonban nehézségekbe ütköztek legfőképpen a munkavállalás terén.
2006-ban az Etiópiából érkező menekültek közel nyolcvan százaléka volt munkanélküli.
Ők arra kényszerültek, hogy állami segélyekből tartsák fent magukat és családjaikat. Ez a ráta tíz év alatt jelentős csökkenést mutatott, a bevándorló férfiak húsz százaléka, a nők huszonhat százaléka munkanélküli már csak.
A lassú adaptáció a környezeti változáshoz magyarázható azzal is, hogy a beérkező etiópoknak számos nehézségen kellett túllépniük a fennmaradásuk érdekében. Sokan származtak olyan területről Etiópiából, ahol magas az analfabéták aránya. Ezt a hátrányukat be kellett hozniuk az izraeli törvények értelmében. A vidéki mezőgazdasági vagy állattenyésztő életformából a városi létbe kerültek át. Legtöbbjük beérkezésükkor nem beszélt héberül, és olyan bevándorlókkal kellett versenyezzenek, akik már rendelkeztek nyelvtudással vagy szakmai tapasztalattal megérkezésükkor. Az új generációt már kevésbé érintik ezek a problémák, azonban még mindig másként tekintenek rájuk, ami abban mutatkozik meg, hogy milyen esélyekkel indulnak bizonyos állásokért. Ez a hátrány eredhet a rasszizmus általános kérdéséből vagy akár vallási különbségekből is, hiszen a modern Izraelben az etióp zsidók valódi vallási hovatartozása is kérdéseket vet fel.
