Több száz új etióp bevándorló érkezett Izraelbe

Az „Izrael Szirtje” nevet viselő művelet keretében 316 új bevándorló érkezett Etiópiából csütörtök reggel Izraelbe. A csoportot Benjamin Netanjahu kormányfő, Benny Ganz védelmi miniszter, Isaac Herzog, a Szochnut – Zsidó Ügynökség vezetője és Pnina Tamano-Shata, etióp származású miniszter fogadta a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren – írja a The Jerusalem Post.

Pénteken további 100 bevándorló érkezik a Falas Mura közösség tagjai közül Etiópiából, az izraeli kormány szándéka szerint összesen 2000 bevándorló telepedik majd le Izraelben 2021 január végéig.

Amint az olék (bevándorlók) karantén-ideje lejár, az ország különböző befogadó központjaiba kerülnek, és újra találkozhatnak szüleikkel és nagyszüleikkel, akiket sokan évek óta nem láttak.

Bár az új bevándorlók érkezéséért széles körben dicsérték a miniszterelnököt és a döntésben résztvevő minisztereket, számos, a Falas Mura közösségért küzdő aktivista bírálta a kormányt, hogy még így is több mint 7000 zsidó reked Etiópiában.

A most érkezettek a már évek óta Izraelben élő etiópok gyermekei vagy unokái, akiknek eddig nem állt módjában elmenekülni az afrikai országból.

Egy 2015-ös állásfoglalás értelmében a közösség minden tagját el kellett volna hozni Izraelbe 2020 végéig, de a politikai ellenzék és bürokratikus problémák miatt az állásfoglalás elfogadása óta csak 2500-an érkeztek.

2010 óta a Falas Mura közösség 5340 tagja tartott igényt bevándorlási jogaira, melyet támogatott az izraeli etióp zsidó vezetés, valamint a vallásos-cionista közösség prominens rabbijai is.

Az Izraelbe történő bevándorlásra való jogosultságról egy Tamano-Shata által jelenleg kidolgozás alatt álló, a Falas Mura közösség összes megmaradt tagjának bevándorlására vonatkozó átfogó terv alapján fog döntés születni.

A repülőtéren tartott ünnepségen Netanjahu azt mondta, hogy évek óta látta a „cionizmus ilyen tiszta beteljesedését”, mondván, hogy ő és a felesége, Szara, aki szintén jelen volt, sírva üdvözölték az új bevándorlókat.

„Sokáig vártatok ennek az álomnak a megvalósítására, de ma valóra vált”

– mondta Netanjahu.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a Szudánnal fennálló kapcsolatok normalizálására irányuló tárgyalások során, amelyeket a kormány jelenleg is folytat, azt kérte, hogy az etióp zsidó közösség azon tagjainak földi maradványait, akik 1984-ben haltak meg a Mózes-művelet során útjukon, szállítsák Szudánból Etiópiába.

Tamano-Shata beszédében hangsúlyozta, hogy az érkezőket a korábbi alija műveletek és a bevándorlási hullámok után „otthagyták”, ők viszont évek óta „arról álmodoznak, hogy elérjék Izraelt és Jeruzsálemet, hogy egyesüljenek családjaikkal.”

„Megesküdtem, hogy nem fordítunk hátat nekik, és nem hagyjuk őket a sorsukra. Optimista vagyok. Meg kell oldanunk ezt a túl sokáig tartó fájdalmas helyzetet”

– mondta a miniszter.

A Falas Mura közösség bevándoroltatásáért küzdő aktivisták ugyanakkor dühüket fejezték ki amiatt, hogy az Etiópiában maradókat továbbra sem sikerült Izraelbe hozni, annak ellenére, hogy a kormány ezt már számtalan alkalommal megígérte.

„A Netanjahu miniszterelnök vezette kormány ismét úgy döntött, hogy kvótákat helyez az etiópiai zsidók bevándorlására, megsértve a választási ígéreteit és 2015-s saját kormányhatározatát, mely ígéretet tett arra, hogy az összes ottmaradt etiópiai zsidót Izraelbe hozza 2020 végéig ”

– mondta Muket Fenta, az Etiópiai Alija nevű szervezet munkatársa.

„A kormány néhány száz etióp bevándorlót ünnepel, miközben több ezren ott rekedtek a miniszterelnök minden előzetes elkötelezettsége ellenére”

– mondta Fenta.

Az aktivista megjegyezte, hogy a nagynénje egyike azoknak, akik Etiópiában maradnak, miközben egész család, beleértve nyolc testvért és anyját, Izraelben él.

Az aktivisták arra is felhívták a figyelmet, hogy Netanjahu maga találkozott etióp vallási vezetőkkel, családokkal és aktivistákkal ez év február 20-án, alig két héttel a választások előtt, és megígérte, hogy a közösség minden megmaradt tagját Izraelbe hozatja.

A kormányzó Likud párt az etióp-izraeli közösség szavazataiért küzdve február 14-én kijelentette, hogy a közösség minden tagját, több, mint 7.000 embert Izraelbe hoz még az idei év végéig.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon

Szigd, a mára izraelivé is lett etióp zsidó ünnep

Az ünnep az etióp zsidók egyre nagyobb számban történő Izraelbe menekítésével kisebb izraeli ünneppé is vált.