Netanjahu: „Már csak 570 ezer 50 év felettit kell beoltani, hogy vége legyen a koronavírus járványnak”

A miniszterelnök azt is elmondja, hogy tárgyalásokat folytat a Pfizerrel és a Modernával, további tízmillió oltóanyag-adagot vásárolása érdekében az elkövetkező évekre. Netanjahu beszélt arról is, hogy a Pfizer kutatási és fejlesztési központot nyithat Izraelben.

„Felszólítom mindazt az 570 ezer 50 év feletti embert, akik még nem kapták meg a védőoltást, hogy menjenek és oltassák be magukat. Nemcsak a saját, de mások egészsége érdekében is”

– mondta Netanyahu a 12-es izraeli hírcsatornának adott interjújában.

„A pandémia feletti győzelmünk ezeken az embereken múlik” – mondta, „ebben a korcsoportban van a halálesetek majdnem 100 százaléka; szintén itt van a súlyos betegek közel 100 százaléka is”.

Netanjahu „csodálatos hírnek” nevezte a kormány az újranyitást kezdeményező hétfői döntését kiemelve, hogy a jóváhagyott „zöld útlevél” keretrendszer lehetővé teszi az oltott izraeliek számára, hogy moziba menjenek, sportoljanak, éttermekbe menjenek és utazzanak.

„Azoknak, akiket nem oltottak be, erre nem lesz lehetőségük” – mondta. „Elsősorban azokat szeretnénk megvédeni, akik beoltották magukat és ösztönözni szeretném azokat, akik még nem.”

„Mi leszünk a világon elsők, akik kijutunk ebből a járványból” – jelentette ki Netanjahu, hozzátéve, hogy

„Ha ez az 570 ezer 50 évnél idősebb ember beoltja magát, akkor ez nem csak az utolsó lezárás volt, de a COVID vége is… Mi vezetünk az oltások terén a világon; elsőként hagyhatjuk magunk mögött a koronavírust”

Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint csaknem négymillió izraeli kapta meg koronavírus-vakcina első, míg több mint 2,5 millió mindkét dózisát. Az interjúban Netanyahu bejelentette, hogy tárgyal a Pfizer és a Moderna gyógyszercégekkel az elkövetkező évekre szóló további tízmillió oltásáról.

„Két gyár felépítéséről is szó van Izraelben – ez a COVID elleni harc világközpontjává tenne bennünket” – tette hozzá. „A Moderna létesítmény az oltóanyag injekciós üvegek töltőhelye lenne” – mondta Netanjahu, „a Pfizer létesítménye pedig a jövőbeli vírusok elleni küzdelem kutatásávak és fejlesztésével foglalkozna”.

Az izraeli kormány jóváhagyta az üzletek, edzőtermek, szállodák és más helyszínek vasárnapi újranyitását. Az utcai üzletek, bevásárlóközpontok, piacok, múzeumok és könyvtárak minden izraeli számára nyitva állnak, de csak azok használhatják az edzőtermeket, léphetnek be sport- és kulturális rendezvényekre, szállodákba és uszodákba, akik beoltatták magukat vagy már felépültek a COVID-19-ből.

A kabinet jóváhagyta a zsinagógák újranyitását is a közelgő Purim-ünnepre a jövő hét végén, miközben döntöttek az összes tanuló visszatéréséről az alacsony fertőzöttségű települések iskoláiba.

A gyors oltási kampánynak köszönhetően Izraelben jelentősen csökkent a mortalitási ráta, különösen a magas kockázatú betegeknél.

„Rendkívül hatékonynak” találta a Pfizer oltóanyagát egy izraeli vizsgálat

92 százalékkal esett annak a valószínűsége is, hogy a beoltott embereknél súlyos betegséget idézzen elő a kórokozó.