Alagutat ástak, hogy zsinagógából lopjanak Iránban

Az Urmia városában található zsinagógába alagúton keresztül bejutni próbáló tolvajokat elfogták – jelentette az Iran International TV.

„Emberek egy csoportja titokban alagutat ásott az urmiai Kalimiyan zsinagógába, a közelben lévő házukból” – jelentette ki Behzad Hijabi ezredes, a Nyugat-Azerbajdzsán tartomány történelmi örökség főigazgatóságának parancsnoka.

„Két illegális ásó letartóztatása közben számos fúrószerszámot és eszközt, például elektromos vezetékeket, köteleket és vödröket foglaltunk le” – folytatta Hijabi, hozzátéve, hogy „számos kerámia tárgy és törött kerámia is volt az ásott alagút körül.”

2017-ben Iránban két zsinagógát rongáltak meg, az egyiket Irán déli részén, Sirázban, ahol a Tóra tekercseket rongáltak meg, valamint szétzúztak és WC-be dobtak imakönyveket és imaszíjakat.

2015-ben egy ugyanabban a városban egy meg nem nevezett zsinagógából ellopott ősi Tóra tekercs került vissza a helyi zsidó közösséghez, miután a Forradalmi Gárda egységei megtalálták azokat.

Iránban az 1979. évi iszlám forradalom előtt mintegy 80-100 ezer zsidó élt, de azóta a legtöbben elmenekültek, főleg az Egyesült Államokba, Izraelbe és Európába.

A zsidó közösség mintegy 8.500 főt tart számon, akik főleg Teheránban és a fővárostól délre fekvő nagyobb városokban Iszfahánban és Sirázban élnek.

6600 éves olajbogyókat találtak Izraelben

Az olajbogyó fogyasztásának eddigi legrégebbi nyomait találták meg Haifán, ez 4000 évvel korábbi az eddig megtalált, hasonló leletek koránál.