Felfüggesztették a Fehér Ház egyik helyettes szóvivőjét egy újságíróval kialakult vita nyomán

Felfüggesztették tisztségéből a Fehér Ház egyik helyettes szóvivőjét pénteken, mert állítólag egy vita során megfenyegetett egy újságírót.

Az egy hétre fizetés nélkül felfüggesztett T.J. Ducklo viselkedését teljességgel elfogadhatatlannak minősítette Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője. Hozzátette, hogy ezzel Ducklo is tisztában van.

„Úgy találtuk, hogy ez komoly büntetés” – mondta Psaki. Hangsúlyozta, hogy a lépést Ronald Klainnal, Joe Biden kabinetfőnökével egyeztette, ugyanakkor nem vitatta meg külön az elnökkel.

A büntetést a Vanity Fair című folyóirat egyik cikke nyomán rendelték el. A Vanity Fair szerint a helyettes szóvivő megfenyegette a Politico hírportál egyik újságírónőjét azzal, hogy „megsemmisíti” és tönkreteszi hírnevét. Az újságírónő korábban Ducklo és az Axios amerikai hírportál egyik újságírónője viszonyát firtatta.

A helyettes szóvivő felfüggesztése kérdéseket vetett fel Washingtonban. Miután Donald Trump korábbi amerikai elnök a sajtót gyakran „a nép ellenségének” nevezte, utódja, Joe Biden szakmai hozzáállást ígért a sajtó képviselőivel folytatott érintkezésben. Sajtótájékoztatóján Psakit egyben emlékeztették Biden azon korábbi bejelentésére is, hogy mindenkit elbocsátanak, aki tiszteletlenül bánik kollégáival.

Felmentette Trumpot az Egyesült Államok szenátusa az impeachment végén

Joe Biden szerint annak ellenére, hogy a szavazás nem vezetett Trump elítéléséhez, az ellene megfogalmazott vád lényege nem volt kérdéses.