Egy közönséges asztmagyógyszer 90 százalékkal csökkentheti a koronavírus miatt kórházba kerülők számát

A betegek az első tünetek megjelenésétől számított egy héten belül már jobban érzik magukat tőle az Oxford Egyetem kutatása szerint.

 Drámai mértékben csökkentheti a koronavírus tüneteit, a felépülés idejét és a kórházba kerülők számát egy asztmára felírható gyógyszer – írja a The Times of Israel.

Az Oxfordi Egyetem kutatása szerint a szert a tünetek megjelenésétől kezdve legfeljebb egy hétig kell szedni.

A budezonid nevű szer használata 90 százalékkal csökkentette a súlyos betegek számát. A kísérletet 146 betegen végezték négy héten keresztül, és azt is megfigyelték, hogy a láz és a többi tünet is sokkal hamarabb enyhült a budezonidot használó betegeknél.

„Viszonylag biztonságos, széles körben hozzáférhető, áttanulmányozott szert találtunk a koronavírus kezelésére. Ez csökkentheti a nyomást, amit a járvány alatt tapasztaltunk” – mondta Mona Bafadhel kutató.

A súlyos légzőszervi betegeknél bevett szokás, hogy szteroidos inhalációval kezelik őket. A budezonid nevű szteroidot az AstraZeneca Pulmicort néven forgalmazza.

Az AstraZeneca ugyanakkor azt közölte: Kínában visszaesett a Pulmicort forgalma a koronavírus-járvány ideje alatt.

Egy izraeli kórházban rájöhettek a COVID-19 gyógymódjára

A 30 súlyos betegen elvégzett előzetes tesztek során 29 betegnek segített az EXO-CD24 napi használata. Öt napon belül teljesen felépültek.