Három év börtön után szabadon engedtek egy szaúdi nőjogi aktivistát

Csaknem három év börtön után szabadon engedték Ludzsain al-Hathlul ismert szaúdi nőjogi aktivistát – közölte a nővére, Lina szerdán a Twitteren, az MTI közlése alapján.

A nők autóvezetési jogáért küzdő, most 31 éves Ludzsain Hathlult 2018 májusában vették őrizetbe az ország terrorellenes törvényei alapján, az ENSZ emberi jogi szakértői szerint koholt vádakkal. A jogvédők szerint politikailag motivált vádak olyan elemeket is magukba foglaltak, mint a reformok érdekében végzett agitáció és külföldi érdekek érvényesítése.

Az ügy nagy nemzetközi felháborodást váltott ki.

Az illetékes bíróság több mint két és fél év elteltével, tavaly december 28-án hozott csak ítéletet a perben, öt év és nyolc hónap börtönre ítélve az aktivistát, büntetéséből ugyanakkor felfüggesztettek két év tíz hónapot, így szabadulhatott ki szerdán. Családja közlése szerint viszont továbbra is korlátozzák Ludzsain Hathlul szabadságát, mivel öt évre szóló utazási tilalmat rendeltek el számára.

Az aktivistát a szaúdi hatóságok összesen 1001 napig tartották fogva, de a rácsok mögött sem sikerült elhallgattatni. Bebörtönzése ellen éhségsztrájkot indított, a bíróság előtt pedig – más bebörtönzött nőkkel együtt – a börtönben maszkos férfiak által elkövetett kínzásokról és szexuális túlkapásokról számolt be.

Nem a 2018-as eset volt az első, hogy Hathlulnak meggyűlt a baja az ultrakonzervatív muszlim monarchia hatóságaival. 2014 decemberében a terrorizmussal foglalkozó különleges törvényszék elé állították őt és egy társát, mert a saját autóját vezetve próbált belépni hazájába az Egyesült Arab Emírségekből.

A nőjogi aktivista szerdai szabadon engedésével kapcsolatban az AP amerikai hírügynökség felidézte, hogy Joe Biden amerikai elnök nemrég megfogadta, felülvizsgálja a szaúdi-amerikai partnerséget, és ki fog állni az emberi jogok és demokratikus elvek érvényesítése mellett. Biden már demokrata párti elnökjelöltként leszögezte: Szaúd-Arábia „meg fogja fizetni az árát” a királyságban zajló jogsértéseknek is, 2019-ben pedig „páriaállamnak” nevezte Szaúd-Arábiát.

Terrorizmus címén börtönbüntetésre ítéltek Szaúd-Arábiában egy ismert nőjogi aktivistát

Családja azzal vádolja a hatóságokat, hogy a nőt a börtönben megkínozták és szexuálisan is bántalmazták.