Több mint 12 ezer palesztinai arab jelentkezett a brit hadseregbe a történelem egy elfeledett fejezetében, hogy a németek ellen harcoljon, sok esetben a szintén Palesztina területéről jelentkező zsidó fiatalokkal. Egy ma szinte elképzelhetetlen bajtársi kapcsolat történetét eleveníti fel a Dívány.hu.
Ami a magyaroknak Trianon, az az araboknak a Sykes–Picot-paktum – hangzik el e két nevet még egyáltalán ismerők között. Amikor 1916-ban Sir Mark Sykes brit diplomata és Francois Georges-Picot egykori bejrúti francia főkonzul aláírta a rögtön titkosított egyezményt, talán maguk sem gondolták, hogy aláírásukkal olyan viszály magjait vetik el, amelyek egészen máig mérgezik a Közel-Kelet lakóinak mindennapjait. Az egyezmény értelmében érdekszférákra tervezték felosztani a szíriai területeket: a mai Szíria, Libanon és Irak területét francia érdekszférává nyilvánították, míg Jordániát és a mai Izrael területét angol fennhatóság alá rendelték.
Sykes és Picot egyezményéhez Oroszország is csatlakozott, Szergej Szazanov orosz külügyminiszter örömmel írta alá a dokumentumot, amely szerint a török területen a cári kormányzat szerzett volna befolyást. Az orosz forradalom miatt a szerződésnek az a része nem valósult meg, de az 1920-as években a többi területen hatályba léptek a lefektetett elvek.
A két diplomata egyezsége jó példa arra, hogy az európai politika hajlamos volt a helyi népek valós igényeit, szabadságvágyát teljes mértékben semmibe venni, és önző gondolkodásával olyan helyzetet előidézni, amely egész népcsoportoktól veszi el a reményt.
Jó példa erre az első világháború utáni zűrzavaros időszakban kitört török függetlenségi háború is. Ennek lezárásaképpen 1923 nyarán aláírták a lausanne-i békeszerződést, amely egy korábbi egyezményhez képest cserben hagyta a kurd nemzetet, megfosztva azt az éppen csak megígért önrendelkezéstől.
A rendkívül ellentmondásos személyiségű Mohammed Amin al-Husszeini 1895-ben Jeruzsálemben született, jómódú palesztin családból származott. 1921-ben Palesztina brit vezetői Jeruzsálem főmuftijának nevezték ki. Al-Husszeini az arab nacionalizmus szószólója volt, és 1936-ban csatlakozott a palesztin vezetőkhöz a britek elleni lázadásban. A palesztinok mozgalma a harmincas évek második felében az erősödő zsidó bevándorlás hatására robbant ki. A gerillaakciók célpontjai a zsidó telepesek, a brit hatóságok és a hatalommal együttműködő arabok voltak. Az indokolatlanul brutálisan fellépő brit hatóságok ellen nem volt ritka az olyan megmozdulás, amikor feldühödött helyiek a német konzulátus elé vonultak, ahol Hitlert és Mussolinit éltették.
Három év alatt 4000 arab áldozatot követelt a felkelés, akiknek nagy része azonban nem harci cselekmények, hanem kivégzőosztagok előtt, illetve tisztogatások miatt halt meg.
1937-ben a britek eltávolították al-Husszeinit posztjáról, aki a francia fennhatóságú Libanonba menekült. A második világháború alatt al-Husszeini britellenes lázadást támogatott Irakban, majd amikor a lázadást elfojtották, Olaszországba menekült, 1941 novemberében találkozott Adolf Hitlerrel is. A második világháború alatt szorosan együttműködött Olaszországgal és Németországgal propagandisztikus rádióműsorok készítésében, és a boszniai muszlimok toborzásában való részvételével a Waffen-SS számára. Kapcsolatban állt Heinrich Himmlerrel is, kapcsolatukról szívélyes hangú táviratok is tanúskodnak. A háború után Bejrútba menekült, ott is halt meg 1974-ben. Pályafutása jól mutatja azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben a palesztinok döntéseikben a rossz és a legrosszabb, az angolok és a németek között választhattak.
A cikk folytatása itt olvasható.
