Korunk egyik legabszurdabb vitája, hogy vajon van-e joga a biológiailag férfinak született, de magukat nőként azonosító sportolóknak indulniuk a nők versenyében vagy sem.
A sport hosszú évszázadokon keresztül egy szűk réteg kiváltsága volt. A felvilágosodást követően is jó pár évtizednek kellett eltelnie, hogy a nők egyáltalán részt vehessenek az iskolai tornaórákon. A versenysport a 20. század terméke, a nők teljes körű részvétele pedig csak a világot felforgató háborúk után jött el.
A nők és férfiak sportban való szétválasztása a fair play szellemében történik, mivel a férfiak fizikai előnyöket élveznek a nőkkel szemben. A férfiak erősebb felépítésűek, magasabbak, nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, és a csontozatuk is erősebb. Ha együtt indulnának, akkor néhány szám kivételével nem sok sportban reprezentálhatnák magukat a nők. Ennek ellenére az elmúlt években harc indult azért, hogy a transznemű nők (biológiai férfiak, akik nőként azonosítják magukat) is elindulhassanak a nők között.
Joe Biden egyik első elnöki rendeletével lehetővé tette, hogy a gimnáziumi és egyetemi szinten is indulhassanak a transznemű diákok a sportversenyeken.
Ez azt jelenti, hogy a női versenyszámokban rajthoz állhatnak olyan, biológiailag férfi sportolók, akik nőként határozzák meg magukat. A szabályok szerint csak a tesztoszteron szintjüket kell levinni egy bizonyos szint alá, valamint egyes államok egy évnyi hormonkezelést írnak elő. Bár az LMBT szervezetek ünnepelték a döntést, a feminista csoportok és az amerikai konzervatív szervezetek felháborodással fogadták azt.
A nők és a férfiak közti erőkülönbség a gyakorlatban:
Hogyan jutottunk idáig?
A transzneműség évezredek óta létező jelenség, amely egyes keleti kultúrákban bizonyos keretek között már régóta elfogadott, de nyugati recepciója mindössze néhány éve kezdődött. Douglas Murray a Tömegek tébolya című művében egy egész fejezetet szánt a transzneműség kérdésnek.
A szerző szerint
a „transzneműség rekordgyorsaságú idő alatt vált szinte dogmává”,
amit szerinte az is illusztrál, hogy a sajtó folyamatosan foglalkozik a témával, és a nyugati kormányok is beálltak az ügy mögé annak ellenére, hogy leírása szerint egy meglehetősen ellentmondásos, és zavaros problémáról van szó.
A nemi identitás zavar egy ismert pszichológiai állapot, amelyet most szinte átmenet nélkül „normálisnak” nyilvánítottak, és transzfóbnak bélyegzik azokat, akik tiltakoznak ez ellen.
Murray a könyvében kifejti, hogy
nem arról szól a vita, hogy vajon van-e joga egy felnőttnek nemet váltani, ha épp azt szeretné. Hanem arról, hogy szabad-e mindenkire törvényi erővel kényszeríteni ennek ünneplését, és a gyermekek erre nevelését.
A könyv felveti, hogy
különösen aggályos, hogy Európában és az Egyesült Államokban már azt is engedélyezik, hogy a gyermekeket hormonkezelés alá vessék, sőt átoperálják őket, ha „nem érzik jól magukat a bőrükben.”
Murray szerint ezeknek beláthatatlan következményei lesznek, hiszen már sok esetben előfordult, hogy az átoperáltak meggondolták magukat. Jordan Peterson népszerű író és pszichológus egy interjúban elmondta, hogy szerinte a kérdést nem gondolták át kellőképpen a nyugati kormányzatok, és ezért a tolerancia nevében olyan rendeleteket hoznak, amelyek sokszor „nem várt következményekkel” járhatnak. Ilyen nem várt következmény a női sport és a transzneműek viszonya.
Az elmúlt évtizedekben a társadalomtudományi szakokon született meg az a doktrína, hogy létezik külön biológiai, és külön társadalmi nemiség.
A társadalmi nem ideológiája azt állítja, hogy az embert a társadalom „programozza be egy bizonyos nemre”, és szerintük egyáltalán nem biztos, hogy valaki ténylegesen is nő, vagy férfi csak azért, mert biológiailag annak született. Vagyis szerintük a nemi identitás is tanult készség. Ez a teória teljesen leválasztaná a nem fogalmát a biológiai realitásról, vagyis attól, hogy a DNS-be bele van írva az ember nemi hovatartozása, és már a fogantatáskor eldől, hogy fiú, vagy lány születik attól függően, hogy a nemet meghatározó kromoszóma pár XX(nő) vagy XY(férfi). Vannak persze kivételek, ők az interszex emberek, akik azonban még a népesség 1%-át sem teszik ki.
Jordan Peterson egy BBC interjúban elmondta, hogy nem ért egyet azzal az állítással, hogy valaki akkor nő, vagy férfi, ha annak gondolja magát. A doktrína abszurditását méginkább kibontja egy másik előadásában, amelyben azt fejtegeti, hogy mennyire logikátlan ez az ideológia.
„Szerintük van olyan, hogy „női testbe született férfi” és azt állítják, hogy ez biológia, viszont ha női testben nőnek születtél, az pusztán társadalmi konstrukció. Ez nevetséges.”
Peterson szerint érvelési paradoxon, hogy egyszerre beszélnek biológiai determinizmusról, és személyes választásról. Vagyis azt állítják, hogy egy transznemű személy nem tehet róla: „így született”, míg a születési nemével azonosuló egyént a „társadalom kondícionálta” erre. Peterson szerint
valójában a társadalom destabilizálása a cél,
és nem gondolja, hogy bármi jóra vezethet, ha az embereket — és különösen a gyermekeket — összezavarják a nemi identitásukkal kapcsolatban.
Az ideológián belüli ellentmondások ellenére a nyugati országokban már az iskolákban tanítják a „gender tananyagot” arra hivatkozva, hogy elfogadóbbá kell tenni a gyermekeket.
Miután az ideológia polgárjogot nyert, az Egyesült Államokban megindult a politikai és jogi intervenció is a gyakorlati alkalmazásáért, mely az amerikai sajtóban a „WC háború” elnevezést kapta.
Barack Obama második ciklusa alatt több iskolában pereltek a transznemű diákok, hogy az identitásuknak megfelelő mosdót és öltözőt használhassák. A nagy cégek tömegesen kezdték bejelenteni, hogy gender-semlegesítik a mosdóikat. A vita Trump megválasztásával alábbhagyott, azonban idén, Biden elnöki rendeletével a harc kezdődik elölről, különösen azután, hogy tavaly a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta több transznemű diák a keresetét, akik az identitásuknak megfelelő mosdót akarták használni.
Most a női sport lehet az új hadszíntér, hiszen az elmúlt években
már 17 amerikai államban engedélyezték, hogy biológiailag férfi, de magukat nőneműként meghatározó sportolók a lányok között induljanak az ifi korosztályban, és ennek még az sem feltétele, hogy át legyenek operálva.
2020 elején három lány pert indított Connecticut állam sportszövetsége ellen, mivel a korosztályukban két transznemű, biológiai fiú sportoló 12 versenyszámban győzött az állami atlétikai versenyen. A trió egyik tagja, Selina Soule, — akinek a két transznemű sportoló ellen kellett versenyeznie, — így nyilatkozott:
„Nagyon frusztráló és szívfájdító, amikor mi, lányok odaállunk a rajthoz, már előre tudjuk, hogy ezek az atléták fognak nyerni, és teljesen mindegy, hogy mi mit csinálunk.”
Ha a vita valóban tudományos szempontokat venné figyelembe, akkor nem is lehetne kérdés, hogy biológiai férfiaknak nem szabad indulniuk a női versenyszámokban. Azonban a kérdést a törvényhozók elsősorban a „tolerancia és az elfogadás” szemszögéből közelítik meg.
Azt, hogy a transz jogok már a női jogoknál is feljebb vannak a progresszív jogok piramisán, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha a feministák nem megfelelően nyilatkoznak a kérdésben akkor rájuk is lecsap az „eltörlés kultúrája” (cancel culture). Így járt Germaine Greer, a huszadik század egyik legismertebb feministája, akinek a saját egyeteme visszavonta a díszdoktori címét, miután „sértően” nyilatkozott a kérdésben. A BBC-nek ezután adott interjújában a következőképpen nyilatkozott:
„Nem azt mondom, hogy az embereknek nem szabad megengedni, hogy átoperálják magukat. Én csak azt mondom, hogy a műtét nem teszi őket nővé.”
Transz jogok vs női jogok
Azok az LMBT szervezetek, amelyek támogatják a transznemű sportolók részvételét a női sportágakban, általában a „transz jogokra” és az egyenlőségre hivatkoznak. Ellis Cashmore professzor a brit ITV reggeli műsorában a következővel érvelt a transznemű sportolók mellett:
„Ez itt a 21. század, egy olyan évszázad, amelyben keblünkre öleljük a gender-változatosságot. A börtönök, az oktatási intézmények, a katonaság, és minden nagy intézmény kezd alkalmazkodni ehhez. S el kell, hogy fogadják a transznemű embereket. A sport sem lehet kivétel. (…) A sport sosem az egyenlőségről szólt. A természet nem egyenlően osztja az ajándékait”
— jelentette ki Cashmore, arra utalván, hogy a transznemű nők egyszerűen szerencsésebb adottságokkal rendelkeznek, mint a biológiai nők. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb polgárjogi szervezete, az ACLU egy Twitter üzenetfolyamban állt ki a transznemű sportolók mellett. Szerintük mítosz, hogy a transznemű nőknek fizikai előnyeik lennének, sőt az ő megjelenésük a sportban „minden nő számára áttörés.”
Jordan Peterson a következőképpen nyilatkozott a témával kapcsolatban:
„Pszichológiailag nagyon nehéz megérteni, hogy egy férfi, aki saját döntése nyomán nővé operáltatta magát, vagy akként kezd el élni, egyszer csak úgy dönt, hogy sportolni kezd olyan nők között, akik egész életükben erre készültek. És miután ez az ember szétveri őket a sportágukban, úgy tesz, mintha a győzelme az elnyomottak diadala volna.”
A tokiói olimpián már három transznemű nő részvételét engedélyezte az Olimpiai Bizottság. Köztük lesz Tifanny Abreau brazil röplabdajátékos, aki Rodrigo Pereira de Abreau néven korábban több európai ország férfi röplabda csapatában is játszott. Abreau korábban azt nyilatkozta, hogy nem érdeklik a kritikák, „neki is joga van a boldogsághoz.” Edzője elismerte, hogy Abreau erősebb a többi játékosnál, de szerinte ez nem jelent előnyt, mivel kevésbé mozgékony.
Az Olimpiai Bizottság 2016-ban a progresszió jegyében engedélyezte a transznemű sportolók részvételét a játékokon, még azt sem kérték, hogy operálják át magukat, kizárólag a tesztoszteron szintjüket kellett levinniük egy adott szint alá. A szervezet azt ígérte, hogy Tokiót követően fontolóra veszik a szabályok esetleges módosítását.
Több híres női sportoló, köztük Martina Navratilova is felszólalt az ellen, hogy biológiai férfiak induljanak a női sportban. A megjegyzései hatására több melegjogi szervezet kihátrált a teniszező mögül és transzfóbnak nyilvánították. Idén Navratilova több sportolóval közösen kampányt indított Biden rendeletének módosítására. Néhányan felvetették, hogy megoldás lehetne, ha külön bajnokságot hoznának létre a transznemű sportolóknak, azonban ezt az őket támogató szervezetek többsége ellenzi (lásd ACLU).
Félő, hogy a szabályok fellazításával több ország, és sportoló vissza fog élni a „toleráns” törvényekkel. Elég csak felidézni a kelet-német dopping botrányt, ami már egyszer bizonyította, hogy egyes hatalmak politikai megfontolásokból akár a sportolóik megnyomorítására is képesek, ha a győzelem a legfontosabb. Ha pedig a sportszövetségek a transz jogokra hivatkozva figyelmen kívül hagyják a nők jogait, akkor a sportból végleg eltűnik a fair play ideája.
Borítókép: CeCé Telfer transz atléta a 2019-ben első helyezést ért el egyetemi szinten 60 gáton/ Screenshot
