Madison Cawthorn kiállt a zsidó vezetők elé

Választókerületének zsidó vezetőivel találkozott Madison Cawthorn, a fiatal képviselő pedig egyúttal bocsánatot is kért egy sértő tweetje miatt – írja a The Jewish Telegraphic Agency. Cawthorn amellett is kiállt, hogy a helyi zsidó intézményeknek több pénzt kellene kapniuk.

A fiatal észak-karolinai republikánus képviselő a közösségi médiában már most vezető szerepet tölt be a konzervatív influencerek között. Kampánya során viszont többször is aggodalmat keltett a zsidókban botrányos posztjaival.

Tavaly augusztusban Instagramon jelentkezett be Adolf Hitler egykori hétvégi házából. Később a Jewish Insidernek azt mondta, megpróbált zsidókat áttéríteni a keresztény hitre, röviddel a Capitolium ostroma előtt pedig beszédében kiállt a Trump-hívők mellett, akik végül megtámadták az épületet.

A képviselő felesége és egy munkatársa oldalán érkezett a hétfő reggeli találkozóra, és végig maszkot viselt. A zsidó vezetőknek nem az volt a céljuk, hogy egy teljes órán keresztül támadják őt, egy januári tweetjét azonban szóba hozták, megpróbálták megértetni vele, hogy a szavainak súlya van.

Cawthorn egy holokausztról szóló verset használt fel online áruházának reklámozására, és a zsidó vezetők szerint, még ha ártatlan is volt a szándéka, ez könnyen értelmezhető úgy, hogy a képviselő a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. Cawthorn elmondta: egy stábtag írta a posztot, ő viszont jóváhagyta, mert nem volt tisztában azzal, hogy a vers a holokauszthoz köthető.

Mindenesetre a képviselő szóvivője „produktívnak” nevezte a tárgyalást, és azt mondta, Cawthorn továbbra is várja, a helyi zsidó vezetőkkel való együttműködést.

Justin Goldstein pedagógus szerint is minden rendben volt a tárgyalás során. „Nagyon jó volt, nem veszekedtünk, tisztelettel beszéltünk egymással. Minden állításra, vagy kommentre közvetlenül válaszolt, az a benyomásom, hogy felismerte, nem értette korábban a zsidó nézőpontot” – mondta Goldstein. Azt viszont többen is jelezték, hogy nem biztosak afelől, hogy Cawthorn megértette, mi volt a baj a posztjaival. Goldstein sem bízik abban, amit a képviselő mond, de abban biztos, hogy Cawthorn nem szimpatikus a fehér felsőbbrendűséget hirdetőknek, és a náciknak sem.

A képviselő azt sem tudta, hogy a zsidó intézmények fegyveres őrzés alatt működnek a választókerületében, de amikor szembesítették vele, azt mondta, támogatja, hogy több pénzt kapjanak a védelemre.

„Tisztáztuk, hogy a szavainak súlya van, és ezzel muszáj tisztába lennie. Félek attól, ami ezután jön, mert ami nem egy privát beszélgetésen történik, az többet mond, mint ez a tárgyalás” – mondta Rachel Jackson rabbi.

A zsidó vezetők Cawthorn január 6-ai beszédét is szóba hozták, a képviselő pedig elítélte a Capitoliumnál történteket, és határozottan kijelentette, hogy nem erre akarta ösztönözni a tüntetőket. A résztvevők szerint viszont a képviselő támogatásáról biztosította Izraelt, Jackson viszont visszarántotta a földre a fiatal képviselőt.

„A mai célunk nem Izrael támogatása, hanem Észak-Karolina nyugati részének támogatása. Ha Izrael mellett szeretnél szavazni a Kongresszusban, ne mondd, tedd meg”

– szögezte le a reform rabbi.

Adrienne Skolnik zsidó konzervatív aktivista is részt vett a beszélgetésben. Sikeresnek nevezte a találkozót, biztos abban, hogy számíthatnak Cawthornra az antiszemitizmus elleni küzdelemben, és nem aggódik a képviselő korábbi kijelentései miatt sem.

Megjelent az idei antiszemitizmus toplista

A veszélyes összeesküvés-elméletek mellett a Telegram alkalmazást is előkelő helyet kapott a Simon Wiesenthal Központ listáján.