A zsidóságot is felelőssé tette a vilniusi parlament nemzeti emlékezeti bizottságának elnöke az 1941-1944-es litvániai holokausztért egy írásában, mely történetesen a soá nemzetközi emléknapján jelent meg. Valdas Rakutis kijelentései politikai válságot eredményeztek, mely sok régi sebet szakított fel az országban, ahol a történelem arányaiban legnagyobb veszteségét szenvedte el a holokauszt borzalmai alatt a helyi zsidóság.
Váratlan fordulatot vett idén a holokauszt nemzetközi emléknapja Litvániában, ahol egy nagy vihart kavaró írás körül forogtak az események. Az írás az orosz Sputnik.ru híroldal által finanszírozott testvérlapban, az LRT-ben jelent meg. Az írást Valdas Rakutis parlamenti képviselő, a Seimas (avagy a litván parlament) nemzeti emlékezeti bizottságának elnöke tette közzé, aki hosszas, több oldalas relativizálásba kezdett a holokauszt borzalmainak Litvániára eső részéről.
Egy ponton a politikus ki is jelentette, hogy maguk a zsidók is felelősek voltak azért, ami történt velük.
„A zsidók között is találunk felelősöket a holokauszt borzalmaiért, különösen azok között, akik részt vettek a gettók struktúráinak kialakításában” – fogalmazott Rakutis, aki írásában egyenesen kimondta, hogy Litvánia két leghíresebb náci kollaboráns politikusa, Kazys Škirpa és Jonas Noreika nem nevezhetőek első számú felelősnek a litvániai zsidóság 90-95%-ának meggyilkolásáért.
Külön kiemelendő, hogy Rakutis írásában nem csak a zsidóság felelőssége mellett foglalt állást, hanem a kollaboráns keresztényeket is védelmébe vette: „Mi a helyzet a segítőkkel [avagy a kollaboránsokkal – a szerk.]? Kik azok az emberek, akik támogatták ezeket a szörnyű elképzeléseket? Ezek a litván nép vezetői lennének, mint Kazys Škirpa vagy Jonas Noreika? Esetleg Antanas Semtona? Az elmúlt évek nagy felhajtása közepette soha, senki nem bizonyította még be, hogy közük lett volna a holokauszt megszervezéséhez. Nem, ezt más emberek követték el: képzetlen fegyveres alakulatok, akiket súlyosan megviselt az 1941-es szovjet megszállás, így vakon teljesítettek [a zsidóság ellen] bármilyen parancsot” – írta.
Rakutis ezt követően már kifejezetten antiszemita szólamokat használt:
„Nekünk kell vállalkoznunk annak a bemutatására, hogy a zsidók együttműködtek 1941-ben a szovjet megszállókkal, hogy fontos pozíciókhoz jussanak a moszkvai struktúrában, mely érthetőbbé teszi a következményeket [mármint a holokausztot magát Litvániában – a szerk.]”.
Nemzetközi és hazai felháborodás
Rakutis írását nagy nemzetközi felháborodás követte. Tekintve, hogy a politikus írását a holokauszt globális emléknapján tette közzé, több diplomata és egyéb, nagy tekintéllyel rendelkező személy is reagált rá. Az Amerikai Egyesült Államok litvániai nagykövetségének vezetője szólalt fel először az antiszemita vonásokkal is rendelkező írás ellen. A pozíciójába tavaly februárban került Robert Gilchrist szerint „elképesztő, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapján kell a Seimas egyik tagjának megkérdőjeleznie a kollaboránsok szerepét és szégyenteljes módon megvádolnia a borzalmakat elszenvedő zsidókat saját tragédiájuk felelősségével”. Gilchrist írását az USA vilniusi nagykövetségének Twitter-fiókján tette közzé. Megszólalt Efraim Zuroff is, a Simon Wiesenthal Központ kelet-európai ügyekért felelős igazgatója, aki úgy fogalmazott: „Rakutis bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan a parlament nemzeti emlékezeti bizottságának élére, kivéve amennyiben a hazudozás a fő követelmény a posztra”. Zuroff szerint Rakutis írása tartalmazta mindazokat az állításokat, melyekkel a kortárs litván történészek egy része tisztára akarja mosni nemzetüket a borzalmaktól, melyeket elődjeik követtek el – avagy az igazgató szerint a parlamenti képviselő nem különbözik lényegében ezektől a személyektől semmiben. Az igazgató szerint a legnagyobb probléma ráadásul mindezek mellett az, hogy maga Rakutis vezette elnöki pozíciójában azt a bizottságot, mely többek közt a holokauszt nemzetközi emléknapjával is foglalkozik.
A képviselő kijelentéseit saját pártja, a Hazaföld Szövetség – Litván Kereszténydemokraták is elítélte. Litvánia külügyminisztere és a Hazaföld Szövetség – Litván Kereszténydemokraták elnöke, Gabrielius Landsbergis is felszólalt képviselőtársa szavai ellen. A pártelnök a litván BNS hírszolgálatnak elmondta, kifejezetten mérges Rakutisra, amiért „nincsen benne elegendő együttérzés”. „Ezen parlamenti véleménynek semmi köze az én személyes, az általam képviselt párt, vagy a kormány álláspontjához” – jelentette ki a külügyminiszter.
A képviselő írását később több diplomata is, köztük az izraeli, az orosz és a német nagykövet is elítélte.
Matthias Sonn, Németország litvániai nagykövete szerint „[Rakutis] írása azt feltételezi, hogy a náci megszállás során még az áldozatok is felelős lettek volna saját gyilkos üldöztetettségükért”. A nagykövet hozzátette, hogy ez teljesen elfogadhatatlan. Rakutis ellen felszólalt az Egyesült Államok külügyi örökségvédő bizottságának vezetője, Paul Packer is.
Valdas Rakutis egyébként végzettségét tekintve hadtörténész. Történelmi témájú kutatásai során rendre a litván történelem elfeledett figuráival foglalkozik. „Sok elfelejtett történelmi személyiséggel rendelkezünk” – nyilatkozta egyszer. „Gyakran elfelejtjük saját uralkodóinkat is. Elfelejtjük Báthory Istvánt. Nem ismerjük hőseinket, akik függetlenségi küzdelmeinkben az első sorban harcoltak” – állította Rakutis. Bár sokan úgy ítélik meg, alapvetően hasznos történelmi tevékenységet végzett eddig, a hadtörténész ezúttal mintha tévútra tért volna.
Lemondás és egy érdekes elmélet
Rakutis végül január 29-én, pénteken lemondott a Szabadság és Nemzeti Történeti Emlékezet Ügyeinek Parlamenti Bizottságának éléről. Zuroff szerint azonban a képviselő lemondása mindössze reakció volt a történtekre, döntése „nem tükrözött valódi sajnálatot vagy megbánást”. A képviselő nyilatkozatot is kiadott lemondásával kapcsolatban, melyben állítása szerint mindössze kollégái és párttársai, avagy a Hazaföld Szövetség – Litván Kereszténydemokraták politikusainak a nyomására mondott le. „A kijelentés, melyet én jó szándékkal tettem a nemzetközi emléknapon, sajnos ellentétes eredményt generált” – írta Rakutis nyilatkozatában. „Ahelyett, hogy az embereket arra ösztönözte volna, hogy elmélyedjenek a jelenség lényegében, megértsék annak összetettségét, csak elégedetlenséget és nemzetközi felháborodást váltott ki, melynek során sok számomra kedves ember is megbántott és csalódást okozott” – tette hozzá. A politikus szerint érthető, hogy írásának több szava is félreérthető volt, mely spekulációkhoz vezethetett, így bocsánatot kért mindenkitől, akit megsérthetett szavaival, ugyanakkor kiemelte, írásának a célja nem mások megbántása volt, hanem mindössze arra akarta motiválni Litvánia történészeit, hogy az áldozatok tisztelete mellett a jelenség okainak megértésére is szánjanak időt.
„Remélem ez a lépés elősegíti a felesleges feszültségek enyhítését mind itthon, mind külföldön […] és lehetővé teszi a jövőbeni viták építő kritikai fejlődését”
– zárta lemondásáról szóló nyilatkozatát Rakutis.
Rakutis később még a litván Baltic hírügynökségnek is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, ahol azzal védte korábbi írását, hogy annak szerepe egy széles társadalmi vita kezdeményezése volt a kollaboránsok második világháborús szerepéről. A politikus a hírügynökségnek elmondta, hogy a zsidókat „gettókba száműzték, ahol volt saját adminisztrációjuk” – ezzel is utalva arra, hogy szerinte ők is felelősségre vonhatók a történtekért –, ugyanakkor gyorsan korrigálta magát és hozzátette, hogy „ez természetesen nem egy zsidó önkormányzatként működött”, hanem a „német nemzet eszköze volt mindössze”. „A gettóigazgatás nem a legvonzóbb dolog és természetesen ahhoz, hogy [a zsidók] ilyen körülmények között túléljenek, különféle, akár rossz vagy visszataszító döntéseket is kellett hozniuk” – tette hozzá Rakutis mondanivalójához.
Sokféle elmélettel álltak elő Rakutis váratlan és rendkívül rosszul időzített, téves kijelentéseivel kapcsolatban, azonban az egyik kiemelkedik a többi közül. Ezen elmélet szerint Rakutis implicit célja az volt, hogy hasonló törvényeket terjesszen a Seimas elé, mint amit a lengyel parlament fogadott el 2018-ban. Lengyelország három évvel ezelőtt bűncselekménnyé nyilvánította Lengyelország vagy a lengyel emberek felelőssé tételét a holokauszt és a második világháború borzalmaiért. „Akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja azokat […] akik az igazság elferdítésével a nácik által elkövetett bűnökért a lengyel népet vagy a lengyel államot teszik felelőssé vagy részlegesen felelőssé” – szól a törvény. A törvény által tilos például a mai Lengyelország területén található egykori náci koncentrációs táborokat „lengyel táboroknak” nevezni. A törvény értelmében egy ilyen szóösszetétel „torz értelmezést ad és azt a benyomást kelti, hogy a lengyel kormány és annak népe hibás a nácik és kollaboránsaik által kialakult helyzetért”.
A legsúlyosabb holokausztot elszenvedett ország
Litvániában 1941 előtt 208 ezer zsidó élt. A szovjet megszállást követő náci kollaboránsok alatti kvázi független Litvánia periódusa alatt (1941-1944) az összes helyi zsidó 90-96%-át gyilkolták meg, amely 190 ezer ember lemészárlását jelentette.
Ezzel az adattal a litvániai holokauszt vált arányaiban a legsúlyosabbá, a helyi zsidóság szenvedte el a legtöbb veszteséget.
A második világháborút követően mindössze kb. 9 ezer zsidó maradt Litvániában, akik közül sokakat a Sztálin alatt antiszemitává vált moszkvai vezetés Szibériába deportált (az ő pontos számaikat a mai napig nem ismerjük). Izrael eddig 900 litván állampolgárságú személynek ítélte oda a Világ Igaza díjat, amiért saját életüket kockáztatva mentették meg zsidó honfitársaikat a soá alatt. Az egykoron virágzó litvániai zsidó kultúra nyomai mindenütt megfigyelhetők: lépten-nyomon kivégzések és tömegsírok emlékhelyeire bukkan az ember, ahogy jár-kel Kaunasban (avagy Kavnóban, az egykori zsidó fővárosban a Baltikumban), Vilniusban vagy Panemuniaiban. A litván kormányok az utóbbi időben gondot fordítottak arra is, hogy ezeket az emlékhelyeket megőrizzék és ápolják az áldozatok emlékét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.