Corbyn baloldali aktivista testvérének antiszemita-botránya

Piers Corbynt letartóztatták, de tagadja, hogy antiszemita volna, hiszen korábban egy zsidó nő férje volt.

Corbynt a rendőrség azután hallgatta ki, hogy Auschwitzot emlegető oltásellenes pamfleteket osztogatott Dél-Londonban – írja a Jewish Chronicle brit-zsidó lap.

A volt munkáspárti vezető testvére tagadja, hogy antiszemita lenne, azzal érvelve, hogy korábban egy zsidó nő férje volt.

A londoni rendőrség megerősítette, hogy letartóztattak egy 73 éves férfit, akit sértő üzenetekkel és rendzavarással vádolnak.

Piers Corbynt elérte a Jewish Chronicle, amelynek arról beszélt, hogy

„az ötlet, hogy antiszemiták lennénk bármilyen módon, teljesen abszurd”.

Az aktivista kifejtette, hogy

„22 évig voltam házas egy zsidó nővel, és nyilván az anyja felmenői a balti államokból menekültek, épp a háború előtt, Hitler és a nácik miatt”.

Corbyn azt is elmondta, hogy zsidókkal dolgozott 30 éven át, akik közül az egyik „remek munkaerő volt”.

Az aktivista azt is hozzátette, hogy izraeli-palesztin ügyben a kétállami megoldást támogatja.

Kiakadtak a brit zsidók Jeremy Corbyn gyors visszatérésén

A helyi zsidó csoportok szerint Corbyn rehabilitálása azt jelzi, hogy a párt nem akar szembenézni az antiszemitizmus problémájával.