Eladó Marc Chagall zsinagógája

A világhírű festő, Marc Chagall a fehéroroszországi Vityebszk melletti Lioznában született 1887-ben. Az eladásra váró, romos épületben imádkozott egykor a festő családja.

Vityebszk városának önkormányzata most jelképes összegért árulja a szinte csak külső falakból álló egykori lubavicsi nagyzsinagógát. A megmaradt falak azonban a kulturális örökség részét képezik, ezért a szükséges állagmegóvási munkálatok elvégzése után vissza kell állítani a korábbi, XIX. századi formát.

Az azonban nem előírás, hogy feltétlenül zsinagógaként kell használni a helyreállított műemléket.

Vityebszkben egykor népes zsidó közösség élt és virágzott. Ebben a városban működött a neves rebbe, a vityebszki Menáchem Mendel rabbi (1730-1788), aki 1777-ben haszidjaival együtt a Szentföldre vándorolt. Menáchem Mendel rabbi az első lubavicsi rebbe, Snéur Zálmán rabbi mestere is volt.

Vityebszk városában a holokauszt pusztítása előtt több mint 60 zsinagóga szolgálta ki a város lakosságának felét kitevő, nagyjából 30 ezer zsidó igényeit.

A most eladásra kínált zsinagógát látogatta a kilencgyermekes Szegál család, köztük Mose, a későbbi Marc Chagall, akinek színes, zsidó szimbólumokban gazdag művein gyakran feltűnt Vityebszk, annak lakosai, házai és zsinagógája is. A zsinagógát és a városban folyó életet önéletrajzi írásában érzékletes formában örökítette meg.

A fővárostól, Minszktől 250 km-re északkeletre fekvő városban ma már csupán néhány tucat zsidó él. Néhány évvel ezelőtt, 2017-ben nyitottak újra zsinagógát a városban. A Chagall-múzeum közelében felépített, vörös téglából készült zsinagóga átadásáról ebben a cikkben számoltunk be.

Ellopott Chagallért licitálnak Izraelben

Húsz év után ismét a nyilvánosság előtt Marc Chagall egyik festménye, amelyre a hétvégén lehet majd licitálni.