Nobel békedíjra jelölték Jared Kushnert és Avi Berkowitzot

Nobel-békedíjra jelölték a Fehér Ház egykori főtanácsadóját Jared Kushnert, és helyettesét, Avi Berkowitzot, írja a Guardianra hivatkozva a Telex.

Donald Trump vejét az Izrael és különböző arab országok (Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szudán és Marokkó) között kötött Ábrahám-megállapodások miatt jelölték a díjra.

A jelölő egyébként Alan Dershowitz harvardi jogászprofesszor volt, aki Trumpot védte az első impeachmentje idején, illetve felszólalt az előző amerikai elnök ellen kezdett legutóbbi impeachment miatt is. Kushner megtisztelőnek nevezte a jelölést.

A díjakat idén októberben adhatják át.

Mint azt lapunk korábban megírta, az egyezmények a korábbi eredményeknél is szélesebb perspektívával rendelkeztek, hiszen az Egyesült Államok békekötő csapata „hetekre” volt, hogy elérje a nyugat-afrikai ország békekötését Izraellel, és Jakarta sem járt túl messze.

Ez két muszlim ország lehetett volna a következő a békekötések sorában, de Trump elnöki ideje véget ért.

Mauritánia és Indonézia jött volna békekötések terén, de Trump kifutott az időből

Az Egyesült Államok békekötő csapata „hetekre” volt, hogy elérje a nyugat-afrikai ország békekötését Izraellel, és Jakarta sem járt túl messze.