Őrizetbe vették Julija Navalnaját, a politikus feleségét

Őrizetbe vette az orosz rendőrség Julija Navalnaját, Alekszej Navalnij letartóztatott ellenzéki politikus felségét vasárnap Moszkvában.

Oroszország-szerte Navalnij-párti, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetések zajlottak, amelyeken az OVD-Info jogvédő csoport szerint több mint 3838 embert vettek őrizetbe moszkvai idő szerint délután fél hatig. Közülük 1080-at Moszkvában, 796-ot Szentpéterváron, 194-et Kraszojarszkban, 135-öt Nyizsnyij Novgorodban, 122-t Vlagyivosztokban, 121-et Tverben és 103-at Novoszibirszkben.

Navalnaját egy tiltakozó akcióról szállították el rohamsisakot viselő, gumibottal felszerelt rendőrök mikrobusszal. A belügyminisztérium kora délután kétezerre becsülte a fővárosi tiltakozó akciók részvevőinek számát.

A Dozsgy ellenzéki online televízió és az Eho Moszkvi rádió YouTube-csatornájának közvetítése szerint a résztvevők több oszlopra oszolva kíséreltek meg a három vasútállomástól eljutni a Matrosszkaja Tyisina börtönhöz, ahol Navalnijt őrzik, de nem jártak sikerrel. A tömegből a rendőrök többeket kiemeltek, nem egyszer erőszakot alkalmazva.

Russian police use batons, detain over 1,000 at Navalny rally

More than 1,000 protesters were detained in St. Petersburg on Sunday as thousands gathered for a rally in support of Kremlin critic Alexei Navalny.Riot polic…

A TASZSZ szerint Moszkva belvárosában kigyulladt egy rendőrautó. Az okokat nem közölték. Az Interfax szerint a Tverszkaja metrónál egy férfi megkísérelte felgyújtani magát, de rendőrök a lángokat eloltották.

Szentpéterváron a Dozsgy szerint a rendőrök legkevesebb egy alkalommal könnygázt és elektromos sokkolót alkalmaztak. Az RBK szerint az „északi fővárosban” összetűzés is volt, a tüntetők megakadályozták több társuk elszállítását. A történtek miatt egy ember ellen, aki fejbe ütött egy rohamrendőrt, hivatalos személy elleni erőszak címén büntetőeljárást indítottak.

A Dozsgy szerint vasárnap mintegy félszáz újságírót vettek őrizetbe. Az orosz újságíró szövetség a média mintegy 35 olyan munkatársáról tud, akit „igazoltatás céljából előállítottak”.

Az ellenzéki médiában és a világhálón megjelent beszámolók szerint a tüntetők egyebek között Navalnij szabadon bocsátását és az általuk tolvajnak minősített Vlagyimir Putyin orosz elnök távozását követelték a rendfenntartó testületek erődemonstrációja mellett. A keleti városokban a tüntetők szociális elégedetlenségüknek is hangot adtak.

Megfigyelők szerint a tiltakozók száma egyes városokban – elsősorban Szentpéterváron, de Jekateryinburgban és Irkutszkban is – nőtt, máshol csökkent a múlt szombaton megtartott, hasonló országos tiltakozó akcióhoz képest.

Több orosz városban ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe

Sajtójelentések szerint a több mint száz városra kiterjedő megmozdulásokon több tízezren vettek részt.

Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint – megmérgezték. A politikust arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy megszegte egy sikkasztási ügyben rá korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit.

Január 19-én rendelték el Navalnij 30 napos előzetes letartóztatását. Felfüggesztett börtönbüntetésének esetleges letöltendőre változtatásáról kedden dönt az illetékes bíróság.

A letartóztatást követően a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) a világhálón közzétett egy dokumentumfilmet, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett fel magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében. A YouTube számlálója vasárnap délután több, mint 105 millió megtekintést mutatott. A Kreml a közlést valótlannak minősítette.

Дворец для Путина. История самой большой взятки

Текст расследования со всеми документами здесь https://palace.navalny.com/Это видео Навальный записал до своего возвращения в Россию, но мы сразу договорилис…

A moszkvai amerikai nagykövetség vasárnap az Interfax hírügynökségnek megerősítette: a sajtón és az interneten keresztül tudomása van arról, hogy a FBK azt kérte Joe Biden elnöktől, vezessen be szankciókat 35, de legalább nyolc magas rangú orosz tisztségviselő ellen. Az érintetteket az alapítvány a demokratikus szabadságjogok megsértésével és korrupcióval vádolta meg.

A listán szerepel Mihail Murasko egészségügyi miniszter is, aki az FBK szerint „fedezte Navalnij megmérgezését”.

Az orosz külügyminisztérium Facebook-oldalán az engedély nélkül megtartott tüntetések ösztönzésével és az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat. A minisztérium azt állította, hogy az amerikai diplomáciai tárca megpróbálja a RAND Corporation amerikai elemzőközpont 2019-es ajánlásaival összhangban széthúzni Oroszország erőit és így kibillenteni az egyensúlyából, de figyelmen kívül hagyja a jelentésnek a kockázatokra vonatkozó fejezetét.

A minisztérium arra figyelmeztette a nyugati közösségi médiumokat, hogy felelősség terheli őket a tiltakozásra vonatkozó hamis hírek terjesztésében.

A Navanij-törzs a tüntetéseket késő délután befejezettnek minősítette. A hatóságok a moszkvai metró összes megállóját megnyitották ismét az utasforgalom előtt.

Az oroszországi zsidókat megosztja a Putyin-Navalnij-ügy

Az oroszországi zsidók egy része szimpatizál Navalnijjal, a másik része viszont Putyin-párti, mert úgy gondolják, hogy az elnök jó a zsidóságnak.