A Tu Bisvát, a héber naptár szerinti svát hónap tizenötödike, vagyis az összes gyümölcsfa „születésnapja”. Bár ez a kisebb zsidó ünnep mintha a modern zsidó környezetvédőknek lett volna kitalálva, az ünnep eredete és mondanivalója ennél sokkal régebbi és mélyebb.
Egy midrás szerint amikor Isten körbevezette Ádámot az édenkertben, azt mondta neki: „Nézd meg műveimet. Nézd milyen gyönyörűek, milyen pompásak! És mindezt csak a te kedvedért teremtettem.
Vigyázz, hogy ne rontsd el vagy tedd tönkre világomat – mert ha így teszel, senki sem javítja meg utánad.” (Kohelet Rábá 7:13)
Az ókorban Tu Bisvát pusztán egy nap volt a kalendáriumban, amely segített a gazdáknak megállapítani, hogy pontosan mikor kell a nemrég ültetett fákból származó negyedéves gyümölcstermésüket elhozniuk a jeruzsálemi Szentélybe, első gyümölcsáldozatként. Miután ugyanis az ember leadta a kötelező adományt, az ezekből a fákból termelt összes későbbi gyümölcsöt meg lehetett enni vagy akár kereskedni lehetett vele.
Tu Bisvát napja ezért a második jeruzsálemi Szentély i.sz. 70-ben történt lerombolása után akár könnyen feledésbe merülhetett volna, hiszen a tragédia bekövetkeztével megszűnt a kötelező templomi adomány és a kohaniták (papok, Áron leszármazottjai) sem fogyaszthatták el azokat.
E különleges nap teljes megszűnését a középkorban, az észak-izraeli Cfát városában működő kabbalisták, zsidó misztikával foglalkozó bölcsek akadályozták meg, új mondanivalót kölcsönözve e különleges napnak.
E misztikus bölcsek a pészáchi szédereste mintájára olyan lakomát rendeltek el, melyben a résztvevők különböző bibliai és rabbinikus idézeteket tanulmányozva főként olyan gyümölcsöket fogyasztanak, amelyek hagyományosan Izrael földjéhez kapcsolódnak.
A Tóra hét gyümölcsöt nevez meg, mely Izrael földjének sajátjaként aposztrofálható: „Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba, hol vízpatakok vannak, források és mélységek, melyek erednek a völgyben és a hegyen, oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma (terem), oly országba, hol olajfa és méz (datolya) van” (5Mózes 8:7-8)
A kabbalisták e hét szent gyümölcs fogyasztása mellett diófélék fogyasztását is elrendelték, hiszen a bölcsek szerint Tu Bisvátkor kezd Izraelben rügyezni, gyümölcsfák közül elsőként, a mandulafa (Jeremiás 1:11 alapján). Sokan, szintén hasonlóan a pészáchi széderhez, négy pohár bort is szoktak ilyenkor fogyasztani, azonban éppen a természet újjáéledésének jelképeként különleges módon: egy pohár fehérbor a telet, fehér és vörösbor keveréke a tavaszt, vörösbor a nyarat és többségében vörös, kis részben fehér bor keveréke az őszt szimbolizálja.
Nem meglepő, hogy a modern korban e szép természetünnepet a cionista mozgalom is könnyen adoptálta.
A korai cionisták rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak a Szentföldön végzett mezőgazdasági munkának, melyhez éppen kapóra jött ez a kifejezetten Izrael földjének szépségét magasztaló ünnepnap.
Több, mint 70 évvel Izrael Állam megalakulása után Tu Bisvát még mindig egyszerre tölt be vallási és ideológiai funkciót, de jelentősége a Szentföld megművelésének szimbólumaként némileg elhalványult.
Bár ma is sokan zarándokolnak a Keren Kajemet (Zsidó Nemzeti Alap) valamelyik kirendeltségéhez, hogy egy-egy fa elültetésével tegyenek tanúságot az Izrael földjéhez fűződő elkötelezettségükről, sokan leginkább mindenféle egzotikus gyümölcs fogyasztásával emlékeznek meg az ilyenkor, az újjáéledés jeleit mutató természet szépségéről.
Természetesen a környezetvédők számára Tu Bisvát ősi kapcsolatot jelent korunk ökológiai kérdéseivel. Az ünnep megfelelő alkalomnak mutatkozik arra, hogy kifejeződésre jusson az, a nem is olyan modern gondolat, miszerint az ökológiai aktivizmusban is megnyilvánulhat Isten teremtésének felelős gondozása.
