Gadó János és a nagyapák

Ha jól számolom, Gadó János nagyapáinak generációjában ott tolonghat a hitleráj vezérkarának derékhada, a sztálinista tisztogatások és tömeggyilkosságok főkolomposai, bűntelen és nem bűntelen áldozatok, ott ágál Kim Ir Szen és Li Szin Man, a színpompás menetben árulók, árdrágítók, költők, hősök, felfedezők, szentek és tengerészek, valamint kiváló dzsesszdobosok végeláthatatlan sora. Felhasználhatjuk-e ezt az önmagában értelmezhetetlen tényt bármilyen állításnak az alátámasztására – Gadó Jánosról szólván?

Gadó János „Köves Slomó és a Rajk-per” című cikke – mely  Köves Slomót a Rajk Lászlót előkészítő, majd koncepciós per nyomán meggyilkoló „messianisztikus” kommunistákkal állítja nagyívű „történelmi párhuzamba” – ezzel a kiemeléssel jelent meg a Szombatban:  „Köves Slomót hasonló dinamika ragadta magával, mint hajdan nagyapái nemzedékéből sokakat, akik a kommunista megváltásáért folytatott szent küzdelemben elveszítették a mértéket, és nagyon későn vették észre, hogy szép álmukból rémálom lett.” 

Ha a szerző – kimondatlanul – azt sugallja, hogy itt valójában persze nem az egész generációról van szó, hanem kifejezetten a zsidó nagyapákról, akkor pedig a varsói gettó hős harcosai, Izrael pionír nemzedéke, a Talmud bölcs tudósai, a világnak új arculatot adó  Nobel-díjasok is részei e kivételes generációnak. A Köves Slomó nagyapái képbe hozásának, a generációs kitérőnek tehát csak úgy van bármi értelme, ha azt sugallja, hogy az etnokulturális leszármazási elrendeltség folytán a „judeobolsevista vér” szava tört fel Köves Slomóban.

Mert különben mi ez az otrombaság? Valami családtörténeti intimitás? Miért nem a Nobel-díjasok  vagy az izraeli pionírok, netán a mulattató pesti konferansziék lábnyomába kényszerül Slomó rabbi?

Becsülettel adva őszinte címet egy ilyen felütésű cikknek, az a magyar újságírás hagyományai szerint nem lehet más, mint: „Nagyapák és unokák”…

És nyomában a szégyen.

Létezik és terjed egy nagyon alattomos érvelési visszaélés, amely az emberi tudat analógiákkal szembeni védtelenségét használja ki, a „guilt by association”. Találó magyar neve még nem terjedt el. A tartalma az, hogy egy személyhez vagy jelenséghez erősen negatív érzelmi és erkölcsi töltetű képzeteket  társítunk, majd a társadalmi közmegegyezéssel szentesített érzelmi és erkölcsi felhang ereje folytán ez a képzet a befogadói tudatban rávetül az eredeti jelenségre, elhomályosítja azt és helyébe lép.

A közel-keleti konfliktusok médiaképét ismerők számára a legjobb példa talán „az izraeli apartheid”.

A magyarországi zsidó felekezeti konfliktust követők számára mostantól hasonló elrettentő példa lehet erre az alattomos érvelési visszaélésre a „Köves Slomó és a Rajk-per”.

Sanda ellenvetés az, hogy „történelmi párhuzamokat nagy történetírók is használnak”. Mivel a nyelv megengedi, hogy bármit bármi mással párhuzamba állítsunk, a tisztességes megközelítés  csak nagy igazoló apparátussal, a hasonlóságok és eltérések pontos és részrehajlás nélküli feltárásával és főképpen az összevetésből adódó erős érzelmi és erkölcsi töltet kihasználásának elkerülésével alkalmazhatja ezt a képzettársítást. A „nagyapák nemzedékének” a képbe rángatása pedig a megítélésem szerint teljesen kizárja azt a feltételezést, hogy itt az elemző értelem és a hitelességre törő történészi apparátus megfontolt összhangjában alakult volna  ki a „Köves Slomó és a Rajk-per” cikk törött gerincét adó párhuzam.

A „Köves Slomó és a Rajk-per” című cikk értelemmel követhető tartalma az, hogy Köves Slomó egy interjúban markáns és számos vonatkozásra kiterjedő

kritikát fogalmaz meg Heisler Andrással szemben, értelmezőleg kitérve a Mazsihisz elnökének a neológ rabbikarral, egyes rabbikkal, az EMIH-hel és az állammal fenntartott viszonyában mutatkozó viharos eseményekre és háttérben kirajzolódó  anomáliákra is.

Erre tisztességes és értelmes válasz lehetett volna Köves Slomó felvetéseinek elemzése, cáfolata, a Mazsihiszt magában foglaló konfliktusrendszer más irányú értelmezése, a felelősségek feltárása, a Köves Slomó által nem említett és az EMIH-nek felróható események visszahelyezése a kontextusba és így tovább.

Ennek nyomát sem látjuk.

Ami megjelenik, az az, hogy Gadó János a fent elemzett szerencsétlen asszociációs sorral keretezi felül az eseményt. Ezzel elkerüli, hogy érdemben kellejen kitérnie a tényleges tartalomra, ehelyett a Köves Slomó leszármazási viszonyaival párhuzamba állított Rajk-perrel és Köves Slomó vélelmezett indítékaival foglalkozik.

A Rajk-per egy politikai célokat kiszolgáló bíróság előtt zajlott, a tétje és kimenetele halálos ítélet volt, és nem egy felekezeti vita egymással e tárgyban szabadon vitázó médiumokkal és önálló akarattal rendelkező szereplőkkel. A sztálini állambiztonsági hatóságok eljárásainak mintájára, globális politikai célzattal, egy totális diktatúra bűnöző államapparátusa készítette elő és szervezte meg, kínzásokkal, a teljes kommunikációs és politikai tér totális kézi vezérlésével.

Még ha értelmezhető lenne is a „komplett karaktergyilkosság” vádja Köves Slomó Heisler Andrásról alkotott markáns véleménye kapcsán (amit én rendkívül kétségesnek látok), akkor is csak egy parabolisztikus metafora sanda  kihasználása nyomán lehet ezt a valódi politikai gyilkossággal egy levezetési sorba állítani még a „slippery slope”-nak, azaz csúszós lejtőnek nevezett érvelési hibával együtt is. A „karaktergyilkosság” a politikai konfliktusok bárdolatlan, de naponta alkalmazott eszköze és a legritkább esetben torkollik totális diktatúrák politikai gyilkosságaiba.

Összességében botrányosnak érzem ezt a párhuzamba állítást még a nagyapák és unokák motívuma nélkül is. Ha Gadó János alkotói ars poeticáját akarnám követni (kevés dolgot akarok e tárgyban kevésbé), akkor egy másik elrettentő példát is megfogalmazhatnék:

„Gadó János ugye egy felekezeti vita kapcsán relativizálja a tragikus, politikai gyilkosságba torkolló Rajk-pert, és ez párhuzamba állítható akár a legtragikusabb történelmi esemény, a Holokauszt relativizálásával, napi helyezkedésre való kihasználásával is, következésképpen írjunk egy ügyes cikket ezzel a címmel: Gadó János és a Holokauszt-relativizálás…”

A Gadó János „Köves Slomó és a Rajk-per” című cikkében elénk álló argumentációs állatorvosi ló boncolására a dolog természeténél fogva a cikk hosszának többszörösére lenne szükség. A fenti kibontottabb példa után már csak utalásszerűen említem a cikk egyetlen további különösen furcsa érvelési  sandaságát.

A „messianisztikus” motiváció negatív kontextusban említése egy ortodox rabbi kapcsán egy zsidó tárgyú közéleti orgánumban meglehetősen furcsa.

A  kommunista mozgalmak „messianizmusa” egy olyan profán metafora, amelyet nem lehet negatív előjellel visszafordítani a Messiás alakját központinak tekintő judaizmust ortodox felfogás szerint követő rabbival szemben.

Abból a zsidóság kontextusában egyáltalán nem következik „a cél által szentesített eszköz” tételezése, sőt. De hát az egyébként más helyen cinikus hatalomtechnikusként és nem a szent ügy megszállottságában égő messianisztikus lélekként támadott  Köves Slomó nagyapáitól a Heisler Adrással szemben  megfogalmazott markáns véleményig terjedő gondolati ív enélkül nem érne össze. Lehet, valamennyien jobban jártunk volna.

Méltatlan dolog lenne a „Köves Slomó és a Rajk-per” című cikket Gadó János életműve csúcspontján fénylő ékkőnek tekinteni. Én bomlásterméknek tekintem. Bízom benne, hogy van visszaút.

A szerző nyelvész végzettségű, projektmenedzser, tanácsadó.