2021-ben a koronavírus miatt erősödhet meg az antiszemitizmus

Izrael Diaszpóraügyi Minisztériuma komoly hangvételű figyelmeztetést tett vasárnap arról hogy a világ zsidói 2021-ben megnövekedett számú antiszemita incidenst tapasztalhatnak, a koronavírus eredetével kapcsolatos összeesküvés-elméletek okán.

A minisztérium éves riportja szerint állami szervek, például Iránban, pletykákat és vérvádakat terjesztenek arról, hogy a zsidók okozták a járványt, hogy pénzügyileg profitáljanak a káoszból a The Times of Israel szerint.

A jelentés szerint a világszerte bevezetett lezárások miatt kevesebb antiszemita támadás volt 2020-ban, és senki se halt meg ilyen incidensekben több éve először. Viszont figyelmeztettek, hogy a következő évben, a járvány vége után erősebbek lesznek a zsidókkal szembeni előítéletek, főleg azok körében, akik aránytalanul sok időt töltenek az interneten.

Hozzátették, hogy az internetes antiszemitizmus megerősödött, főként a #COVID48 hashtag használatával, amivel a vírust Izraelhez hasonlítják – az ország Függetlenségi Nyilatkozátára hivatkozva. A vádak visszhangozzák a zsidók korábbi, évszázados ábrázolásait, amikben szintén vírusterjesztőként jelennek meg.

A jelentés szerint a már negyedmilliószor használt hashtag egy iráni internetes kampány része lehet.

Ennek ellenére az antiszemita posztok száma csökkent, ez pedig a közösségi médiacégek lépéseinek köszönhető, aminek következtében az antiszemita felhasználók kevésbé ismert platformokra vándoroltak át a Jerusalem Post szerint.

A minisztérium szerint az antiszemita posztok száma 50%-kal csökkent 2018 és 2020 között.

A 140 oldalas dokumentum szót ejt arról is, hogy az antiszemitizmus az USA-ban és a német rendőrségen belül is csökkent.

A britek ötöde szerint a COVID-19 a zsidók műve

Az Oxfordi Egyetem felmérése szerint minden ötödik brit úgy véli, hogy a koronavírus-járványt a zsidók idézték elő, hogy keressenek a gazdasági válságon.