A Fővárosi Törvényszék 2021. január 19-i végzése értelmében jogerőre emelkedett korábbi ítélete, melyben a Mazsihisz személyiségi jogok megsértése iránt indított keresetét elutasította az EMIH – Magyar Zsidó Szövetséggel szemben – tudta meg lapunk.
A Fővárosi Törvényszék korábban 2020. november 12-i ítéletében első fokon elutasította a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) keresetét, amellyel azt akarta elérni, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) ne használhassa rövidített nevének kiegészítéseként a „Magyar Zsidó Szövetség” toldatot – tudatta az EMIH közleményében.
Az EMIH 2019 decemberében rendkívüli közgyűlés keretében döntött arról, hogy rövidített nevét EMIH – Magyar Zsidó Szövetség elnevezésre módosítja.
A szervezet döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt években a hitközség működésébe több külső szervezet is csatlakozott, valamint az egész országra kiterjedő hitéleti tevékenységet végez, vidéki hitközségek működésében is aktív részt vállalva, valamint a szakrális hitélet keretein túl is egyre több területen képviseli a judaizmus értékeit, amit így a nevében is fontosnak tart megjeleníteni.
A Mazsihisz 2020 januárjában nyújtott be keresetet az EMIH névkiegészítése ellen, mondván: az sérti a 2011-es egyházi törvényt és a Polgári Törvénykönyv névviselési szabályait, mivel az új elnevezés olyan benyomást kelt, mintha az EMIH a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez kapcsolódna, hozzátéve, hogy a névhasználat a két szervezet összetévesztését eredményezheti a közvélemény előtt.
A bíróság az EMIH ellenkérelmét minden pontjában megalapozottnak ítélte, így a Mazsihisz kereseti kérelmét elutasította.
Megdőlt érvek
A Mazsihisz korábban többször keltette azt a benyomást nyilatkozataiban, hogy a magyar zsidóság egyedüli képviseletére jogosult.
Mint a zsido.com megírta, 2019 novemberében például a Mazsihisz azt állította: az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) olyan nyilatkozatot fogadott el, mely súlyosan elmarasztalja a Chábád mozgalmat és amely azt állítja, hogy a Chábád mozgalom „veszélyt jelent az európai zsidó érdekképviseletekre”.
A nyilatkozat, a Mazshisz állítása szerint „elítéli a Chábád mozgalmat” és felszólal a nem-képviseleti joggal bíró szervezetek ellen, akik
„nem képviselik a kontinens zsidóságát a különböző kormányok előtt és megnehezítik a zsidó életet és a érdekképviseleti munkát… A nyilatkozat leginkább a gyors tempóban növekvő Chábád mozgalom ellen irányul, mely sok országban veszélyezteti a megfelelő érdekképviseletet és nem veszi figyelembe a történelmi gyökerekkel rendelkező közösségeket”.
Amikor a hírről értesült a Chábád-Lubavics mozgalom központi irodája, azonnal az EJC-hez fordult, hogy megérdeklődje a közlemény hátterét és valóságtartalmát, ugyanis a közleménynek az EJC honlapján semmi nyoma.
„Nemrégiben úgy értesültünk, hogy a Mazsihisz honlapján olyan döntésről született hír, mely szerint a brüsszeli székhelyű EJC vezetői egyöntetű állásfoglalást fogadtak el, mely a szervezet mind a 24 tagországát érinti” – írta egy magyarországi Chábád képviselő a központnak emailen. „A honlap szerint az Európai Zsidó Kongresszus a Chábád-mozgalmat veszélyesnek tartja az európai zsidó közösségek munkájának szempontjából. Amikor azonban utána próbáltunk járni az esetnek, a nyilatkozatról semmilyen információt nem találtunk az EJC honlapján” – folytatta a figyelemfelhívást a magyarországi Chábád képviselő. „Kérjük jelezzék, hogy valóban született e ilyen nyilatkozat a Chábád ellen”.
A Chábád-Lubavics központjának megkeresésére az EJC képviselője elmondta, hogy ő maga nem találja a Mazsihisz nyilatkozatát, ezért azt nem kommentálja. Ugyanakkor megerősíti, hogy a „Legitimációról és egységről” címet viselő nyilatkozat, melyet a brüsszeli székhelyű szervezet ez év januárjában fogadott el, és amelyet 42 zsidó közösség képviselői elfogadtak, elítéli a közösségek közti megosztás minden formáját.
„Megerősítjük, hogy a nyilatkozat nem a Chábád-mozgalomra vonatkozik, hanem nem-választott, képviseleti joggal nem rendelkező szervezetekre, amelyek számos alkalommal szólalnak fel a zsidó közösségek képviseletét hangoztatva”.
A COLlive.com egyébként két éve a Mazsihiszhez is fordult, hogy kommentálja a fentieket, azonban válasz ezidáig nem érkezett.