Szerettei sem tudhattak elbúcsúzni Sas Józseftől

A 82 éves Sas József szervezete tegnap éjjel hosszan tartó, súlyos betegség után feladta a harcot. A humorista koronavírusban halt meg, amit még az év elején kapott el – foglalja össze a Blikk terjedelmes cikkét az Index.

A Jászai Mari-díjas színész és humorista, a Sas kabaré alapítója 82 éves volt. Több mint negyven évig nevettette a közönséget.

Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy a humorista jobban van, nem került lélegeztetőgépre, noha továbbra is komoly harcot vív a koronavírus ellen.

A Blikk szerint Sas József az utolsó napjaiban már a szeretteivel sem találkozhatott. A fertőzőosztályra ugyanis senki sem engedtek be, így elbúcsúzni sem tudtak tőle.

Amióta kórházba került, a barátai sem tudtak vele kommunikálni.

Sas Józsefet napokon belül szűk családi körben, a Kozma utcai temetőben helyezik végső nyugalomra.

Meghalt Sas József

Elhunyt a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező.