Nem tervez visszavonulást, továbbra is „világmegváltó” álmok motiválják. Szájkarate Csurkával, MTK-s kiteljesedés, a Fidesz európai jövője és azonos neműekkel kapcsolatos nyitottsága, valamint a baloldal képmutatása is szóba került Deutsch Tamás Neokohnnak adott interjújában. Wallenstein Róbert beszélgetett a Fidesz egyik alapítójával.
∗
Egy portré-interjút nem akartam direkt politikai kérdéssel kezdeni, de a nemrég történt amerikai eseményeket nem lehet kikerülni. Mire gondolt elsőként, amikor látta a Capitoliumot megrohamozókról sugárzott képsorokat?
Arra, amit a Facebook bejegyzésemben is megírtam: “Előbb Black Lives Matter, most meg Nothing Matters. United States of Anarchy. Ennyi.” Szeretném gyorsan leszögezni: nem csak politikussá válva alakult ki bennem, hogy mindenfajta erőszakot elutasítok. Ha kellett, persze meg tudtam védeni magam, de eredendően, már gyerekkoromban is gyűlöltem mindenféle verekedést és a verbális agressziót is.
Valamivel több mint 170 évvel ezelőtt a magát progresszívnek hazudó baloldal Karl Marx és Friedrich Engels Kommunista kiáltványával beemelte a nyílt politikai erőszakot a teljes polgárjoggal bíró politikai eszközök sorába. A baloldalon azóta is ez az elgondolás az irányadó.
A magát progresszívnek füllentő baloldal ugyanis folyamatosan a nyílt és durva erőszakot alkalmazza és így legitimálja is azt. Ha persze rajtuk kívül bárki más a legapróbb erőszakos cselekményt hajtja végre – ami ne essen félreértés, természetesen mélyen elítélendő -, akkor a politikai képmutatás világbajnokaként az elsők között és a leghangosabban háborodnak fel. És általában éppen azok a baloldali politikusok és megmondóemberek papolnak az erőszak elítéléséről, akik saját politikai és hatalmi céljaik elérése érdekében teljesen tudatosan és intézményesen alkalmazzák az erőszakot a politikában. Az amerikai progresszív baloldal részéről olyan brutálisan erőszakos akciókra emlékezhetünk az elmúlt évtizedből, mint például az Occupy-mozgalom, vagy legutóbb a Black Lives Matter és az Antifa erőszakos utcai pogromjai.
A Biden-kampány tudatosan, aprólékosan megtervezett módon épített a Black Lives Matter mozgalom erőszakos akciósorozatára, és számtalan eszközzel segítette is ezeknek az agresszív mozgalmaknak az aktivitásait. A demokraták választási kampányának egyik legfontosabb hajtómotorja az volt, hogy a BLM mozgalom erőszakos akcióin keresztül extrém mértékben felkorbácsolják a politikai elégedetlenséget és az így aktivizálódó emberek voksait a saját szavazótáborukba csatornázzák.
Persze bármit is tettek a demokraták a kampányban, attól ez még más erőszakos cselekményeket véletlenül sem legitimál. Ugyan sejtelmes három pont szerepel a bejegyzésem végén, de a valóságban már elég régóta csak egyetlen egy pont van a mondat végén: az USA lehet a világ vezető hatalma, de nem a világ vezető demokráciája. Ennyi.
Nem gondolja, hogy Trumpnak is lehetett szerepe mindebben?
Nem baloldali politikus – ez Amerikában annyit tesz, hogy nem demokrata párti politikus – csak úgy lehet sikeres, ha tudomásul veszi, hogy a modern és a posztmodern korok demokratikus politikai rendszerei bizony úgy működnek, hogy azok egyik meghatározó és intézményes szervező elve a kettős mérce alkalmazása. Ez annyit jelent, hogy a baloldaliaknak mindent szabad, a nem baloldaliaknak semmit sem szabad. Ha tehát a kérdést inkább úgy tesszük fel, hogy van-e politikai felelőssége annak a politikai vezetőnek, aki egy demonstrációra hívja a híveit, ott egy gyújtó hangú beszédet mond, majd ezután erről a demonstrációról elindul a résztvevők egy része, hogy a saját országuk törvényhozását erőszakosan megrohamozzák, akkor ennek a politikusnak természetesen van felelőssége.
Persze, ha az ezt megelőző hónapokban bárki megkérdezte, hogy van-e demokrata politikusoknak felelőssége abban, hogy hónapokon keresztül amerikai nagyvárosok tucatjaiban a városközpontok lángokban álltak, középületek százait rohamozták meg a tüntetők erőszakkal, agresszív aktivisták szobrokat döntögettek, a sokszor kaotikus helyzetben üzletek tízezreit fosztották ki és lincselők módszeresen vadásztak rendőrökre, miközben a demokrata politikusok nemhogy megértőek voltak az erőszakosan fellépőkkel szemben, de az események lelkes támogatóiként rendszeresen rohangásztak a tüntetők által emelt barikádokra, nos akkor a válasz az volt, hogy nem, nincs semmi felelősségük az erőszakban.
Ön az egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb magyar politikai közszereplő. Több mint 30 éves pályafutása alatt sok mindent tett azért, hogy valamilyen véleménye mindenkinek legyen önről. Deutsch Tamás számára mi a legjobb és a legkevésbé hízelgő, ami eszébe jut saját magáról?
Szorgalmas és nagy munkabírású vagyok. A tanulásban és a munkában mindig ez volt rám a jellemző, de a sportban, ahol talán nem is volt meg bennem a kiemelkedő eredményhez szükséges tehetség, nem voltam kellően szorgalmas. Atletizáltam, voltak egész jó korosztályos eredményeim is, de nem voltam egy szinten még a korosztályom legjobbjaival sem. Az volt a vágyam, hogy egyszer sportolóként lehessek olimpiai résztvevő, de aztán hamar kiderült, hogy ez elérhetetlen álom számomra. A jó tulajdonságaim közé sorolnám még, hogy gondoskodó és rendszerető vagyok, lehet rám számítani a házimunkában is. És jó a humorom, amit apánktól örököltem.
Öcsémnek és nekem is pusztító humorunk van, szokták is mondani, hogy ez ilyen tipikus zsidó szokás: mindig, minden helyzetben mindenből is viccet tudunk csinálni.
A rossz tulajdonságaim egyike szerintem, hogy sokkal többször vagyok türelmetlenebb másokkal, ahhoz képest, mint amennyire szeretnék. Érdekes módon minél közelebb áll valaki hozzám, annál inkább esélye van arra, hogy ezt érzékelje. Alapvetően egy jámbor, szerethető alak vagyok, akinek az esze a helyén van, de hát az a helyzet, hogy aki közszereplő, annak azzal is számolnia kell, hogy a róla kialakult kép sokszor egész más, mint a valódi énje.
Van egy olyan imázsa is, amely a legtöbb ember számára két klasszikus toposzt idéz. Deutsch Tamás a szívtipró, és a bódító szerek bűvöletében élő Deutsch Tamás. Előbbi elég alaposan dokumentáltatott: a harmadik házasságában él, párjáról a napokban derült ki, hogy az ön saját klubbjánál, az MTK-nál az év edzője lett. Utóbbi kliséről pedig ismert, hogy bírósági döntés marasztalta el az önt drogosnak nevező egykori nyiltan drogozó képviselőtársát. Egy videóbeszélgetésben az Indexnek két éve fél mondattal azt mondta: „Rettegtem a kábítószertől, ennek is megvan a története”… Ha érdekes, elmondja nekünk?
Jó tizenöt esztendeje éppen egy másik Index interjúban meséltem már el ezt a gyermekkori élményhez kötödő történetet, szóval nem tudom, mennyire érdekes még: kisiskolások voltunk, amikor a televízióban egy NSZK bűnügyi filmet vetítettek éppen, amiben egy fiatal lánynak kábítószert kevertek az italába, hogy magatehetetlenül rabolhassák el. A filmben a szer hatását a lány szempontjából úgy mutatták meg, hogy homályos, teljesen elmosódott képkockák jelentek meg, a lány szeme előtt az egész világ imbolygott, émelygett, hányt, rettenetesen rosszul volt szerencsétlen. Rólam tudni kell, hogy én egész egyszerűen kisgyerekkorom óta pánikszerűen rettegek a hányingertől és a hányástól, mint mások például a fogorvostól. A mai napig akár több napig tartó világvége köszönt rám, ha egyszer-egyszer elcsapom a hasam. Látva a filmben a lány szenvedését a kábítószer miatt, a dolog egy életre eldöntötte bennem, hogy én a rosszulléttől való félelmemben még csak ki sem fogom próbálni.
Ami a sármőr-imázsomat illeti: mindig is szerelmes típus voltam. És talán van ennek egy csibészes, szerethető része is, nem tudom pontosan. Ha létezik ilyen egyáltalán, akkor
az lehet a politikai szexepilem, hogy bármilyen megítélés tárgyát is képezte személyem, mindig szerep azonosan jelentem meg a nyilvánosság előtt.
Én sosem úgy éltem az életemet, hogy azt méricskéltem, hogyan lehet a személyes életemben a nyilvánosság előtt jól eladható, népszerű döntéseket hozni, hanem úgy döntöttem, amit helyesnek gondoltam és természetes módon vállaltam is minden döntésem következményét. Ha egyszer majd nagy öregként tanácsot tudok adni a pályatársaimnak, akkor mindenképpen az lesz az első, hogy próbálj mindig önazonos maradni!
Ami a kérdés első felére vonatkozott: elgondolkodott azon, hogy milyen visszhangja lehet a magyar közéletben annak a hírnek, hogy a felesége lett az MTK-ban az év edzője?
Persze. Azt gondolom, hogy minden nagy dolog, ami az MTK-ban történik, hiszen a magyar sport egyik meghatározó klubjáról beszélünk. Így nyilvánvaló, komoly elismerés, hogy ki az év edzője a klubban az adott esztendőben. De azért azt is lássuk be, még a legfanatikusabb MTK-drukkerek sem biztos, hogy fejből fel tudnák idézni, kik is voltak nálunk az elmúlt években az év edzői. Sokszor mondják, hogy minden rosszban van valami jó, hát ez most a feleségem elismerésével kapcsolatos rosszindulatú piszkálódásra is igaz, mert ez a “hírverés” nagy ismertséget kreált Erikának és magának a sportágnak, a ritmikus gimnasztikának is.
Tisztában vagyok azzal, hogy abban a műfajban, amit úgy hívnak, hogy politika, a közszereplés természetes velejárója, a mindennapos munkahelyi ártalom, vagy ha úgy tetszik, a munkaköri kötelesség, hogy a legkülönfélébb támadásokkal kell szembesülnünk. Ezeket vagy megtanulod kezelni, vagy gyorsan hagyd el ezt a pályát. Ha mimóza vagy, ha pityeregsz, ha sajnálod magadat a méltatlan és nemtelen támadások miatt, akkor ebben a szakmában bizony nem sok babér fog teremni neked. Amennyire csak tudom, a családtagjaimat, a szeretteimet persze igyekszem megvédeni a támadásoktól.
Ha maga azt mondta, hogy félti a szeretteit, akkor nem merült fel önben, hogy ki akarja-e őket tenni olyan helyzetnek, ahol esetleg támadások kereszttüzébe kerülhetnek?
Ez szerintem egy fontos kérdés, álljunk is meg egy pillanatra. Az MTK-ban három ilyen elismerést adunk át minden esztendőben: az év sportolója, az év utánpótlás sportolója és az év edzője díjat. Mindegyik szakosztályunk javaslatot tesz mind a három címre. A tavalyi évben a feleségem kapta a legtöbb szavazatot. 10 éve szolgálja az MTK ritmikus gimnasztika szakosztályát, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség szakmai bizottságának, a Technikai Bizottságnak az elnöke, a felnőtt- és korosztályos, egyéni- és csapat válogatottak edzője, a nemzetközi elismertségét mutatja, hogy a Nemzetközi Torna Szövetség döntése alapján bíró lesz a tokiói olimpián, a tavalyi Európa-bajnokságon az egyik tanítványa, Kocsis Evelin, aki egyébként a 2020-as esztendő év MTK utánpótlás sportolója lett, sporttörténelmi sikert ért el azzal, hogy a magyar ritmikus gimnasztika történetének az első egyéni Európa-bajnoki érmét szerezte és másik tanítványa, a legjobb felnőtt magyar ritmikus gimnasztika versenyző, Pigniczki Fanni pedig minden idők legjobb egyéni összetett eredményét elérve, a 11. helyen végzett az Európa-bajnokságon és reális esélye van az olimpiai kvalifikáció megszerzésére. Most akkor a szakosztályok döntése után azt kellett volna mondanom, hogy Erika, ne fogadd el az év edzője címet, mert lehet még ezért is kikezdenek majd minket?!
Véletlenül sem állítom azt, hogy olyan még soha nem fordult elő a világtörténelemben, hogy egy közszereplő elfogadhatatlan módon kedvezett volna a családtagjainak.
De az azért nettó képtelenség, hogy ha valaki egy politikusnak a családtagja, akkor az égegyadta világon semmit nem csinálhat, semmivel nem foglalkozhat, tulajdonképpen egy besötétített lakásban kéne tétlenül tengetnie az életét, mert ha bármit elér, valaki azonnal megvádolja, hogy nem is saját teljesítményének köszönheti a sikerét. Beteges ez a vádaskodó, megbélyegző logika! Egyébként pedig büszke vagyok a feleségemre és az általa elért kimagasló eredményekre!
Eddigi válaszadásának lendületes ritmusából arra következtetni, sikerült pihennie az elmúlt ünnepi hetekben. Volt alkalma arra is, hogy kiheverje a brüsszeli jogfosztottságát?
Hosszú álmatlan éjszakák és több súlyos önvizsgálat után valahogy azért csak összekaptam magam… Komolyra fordítva a szót, ez az egész történet tipikusan egy olyan szituáció volt, amikor az ellenem indított hadjárat kapcsán már jóelőre látni lehetett, hogy a folyamatnak győztese nem, kizárólag vesztesei lesznek.
Hogy látja, mi is a tétje ennek az egész ügynek a saját politikai karrierje és a Fidesz szempontjából?
Hogy mi a tétje? Barátaink és ellenfeleink is láthatták, hogy ütésálló politikusok vagyunk.
Másrészt a velünk szemben évek óta mantrázott vádaskodások kapcsán valójában a Néppárt jövője, az európai együttműködés hogyanja, és valahol Európa jövője a valódi kérdés.
Több lehetséges variációról hallani. Maradnának, más pártokhoz csatlakoznának, vagy független szereplőként folytatnák a munkát? Most milyen forgatókönyvet érez reálisnak?
A közéleti hírfolyamot is eluralja a bulvár, a politikai bulvár, és ebben a műfajban nyilván annak van elsődleges hírértéke, hogy kizárták, vagy nem zárták ki, kilépett, vagy nem lépett ki a Fidesz. A bulvár hírek persze érdeklik az embereket, de nem gondolom, hogy ne lennének ugyanúgy kíváncsiak a személyes életüket közvetlenül és mélyebben érintő alapvető kérdésekre is. Hogy sikerül-e Európát megvédeni az illegális migránsok áradatával szemben, sikerül-e megvédenünk a hagyományos európai életformánkat, sikerül-e megvédenünk a nemzeti- és alkotmányos szuverenitásunkat az európai együttműködést birodalomépítő szándékok mentén átalakítani akaró erőkkel szemben?
Nem az a döntő kérdés tehát, hogy a Fidesz kilép az Európai Néppártból, hiszen ettől nem lesz sem olcsóbb, sem drágább a kenyér.
De ahogy nekem is, úgy nyilván sok más embernek is számít, hogy nemzetközi megítélésben, miként említik a saját hazáját európai kontextusban. Az ön által felszínesnek titulált politikai csatározás formája kihathat az adott állam polgárainak megítélésére is. Ezért is kérdezem újra, milyen forgatókönyvet lát most reálisnak?
Egyetértek, hogy az ad végső értelmet mindannak, amit Brüsszelben teszünk, hogy mennyire sikeres és eredményes a magyar nemzeti érdekek, a magyar polgárok érdekeinek a képviselete. Ezért tartom mindannyiunk közös érdeke elleni fellépésnek, hogy a magyarországi baloldal gondolkodás nélkül kelti minduntalan a saját hazájának rossz hírét, nem riadva vissza akár a legdurvább hazugságok terjesztésétől, sőt akár kitalálásától sem, ahogy a hatalmi és politikai érdekeik éppen diktálják. Szerintem ötven-ötven százalék az esély arra, hogy sikerül a Néppártban egyetértésre jutnunk a közép- és hosszútávú együttműködést illetően, vagy pedig a vitáink oda vezetnek, hogy elválnak az útjaink. Azt gondolom, hogy a kérdésre a végső választ legkésőbb idén tavasszal megadjuk, és a 2019 óta befagyott helyzet meg fog oldódni.
Arra nem gondolt, hogy bármi is lesz, ön kiszáll az egészből, és mondjuk…elmegy manökennek? Merthogy 1989-ben már volt egy ilyen kísérlete. Egy farmer reklámban úgy fogalmazott: „Közel áll hozzám a szereplés… Imádom a filmezést, nem tartom kizártnak, hogy szerepeljek egy filmben”…
A modellkedéssel ellentétben a filmezés mindig is érdekelt, de nem a szereplés, hanem maga a filmcsinálás. Kevesen tudják, de felvételiztem is a főiskolára, sőt az első rostán tovább is jutottam. Röhrig Géza, akivel a gimiben haverok is voltunk, szintén akkor jelentkezett, igaz őt fel is vették. Géza igazi alternatív figura volt, fantasztikus arc már akkor is. Nem voltunk közeli barátok, de tudtunk egymásról. Makk Károly volt a felvételi bizottságom vezetője, aki a felvételi beszélgetés végén önirónikusan azt mondta nekem, hogy “Tamás, most látom, hogy ön másodéves joghallgató, magának lesz egy normális szakmája, miért akar akkor filmrendező lenni…?”.
És ami a saját politikai karrierjét illeti? Egy olyan impulzív ember, mint amilyennek tűnik, mennyire volt képes elfogadni, hogy habár igencsak jól hangzó titulusai vannak – például az MTK elnöke, Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke, vagy a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke — , valahogy mégis az az ember érzése, hogy idestova 10-15 éve nincs ott a legrelevánsabb döntéshozók között. Én ezt korábbi politikai újságíróktól, ráadásul Fidesszel foglalkozó kollégáktól hallottam. Elégedett szakmailag azzal, ahol éppen tart?
El kell szomorítanom az erre a hírre várókat: nincs szándékomban kiszállni, politikus vagyok, ez a hivatásom és büszke is vagyok a szakmámra, szóval biztos, hogy nem leszek pályaelhagyó! Szerintem egy politikai pártban teljesen természetes, hogy vannak, akik egy adott időszakban – egy évben, két évben, öt évben – a legmeghatározóbb döntéshozók csoportjához tartoznak. Én voltam a legeslegmeghatározóbb döntéshozói körben, voltam a meghatározó döntéshozók körében, és voltam abban a helyzetben is, amikor az ember nem tagja ezeknek a legfőbb döntéshozó köröknek.
Én mindig is úgy éreztem, hogy sokkal többet kaptam a karrieremtől, mint amit valaha is remélhettem volna.
Voltam kerületi önkormányzati képviselő, fővárosi önkormányzati képviselő, a magyar országgyűlés képviselője, lassan 12 éve európai parlamenti képviselő lehetek, voltam a parlament alelnöke, miniszter és miniszterelnöki biztos is. Szóval hiányérzetem sosem volt. Egyesek szokták mondogatni, hogy az európai parlamenti képviselőség egy brüsszeli parkoló pálya. De kérem 21 magyar EP-képviselő van, míg a magyar parlamentben 199 képviselő dolgozik. Sokkal nehezebb az EP választási listára felkerülni, mint a magyar Országgyűlésbe bejutni. De ha ez parkoló pálya, akkor mindenkinek ilyen parkoló pályát kívánok, mint ami nekem adatott.
Mi nem azért lettünk több mint 30 esztendeje politikusok, mert pozícionális ambícióink voltak, hanem mert világmegváltó álmaink voltak, amik nekem azóta is vannak. A kezdetektől fogva azért dolgozom, hogy Magyarország, a magyar nemzet szabad és sikeres legyen.
A társadalmi munkamegosztás elkülönült rendszerében a közügyek intézését egy olyan tevékenységnek gondolom, amelyet csak hozzáértő módon lehet csinálni.
A hátralévő időben beszélgessünk az identitásról. Friderikusz Sándor egyik műsorában mesélt arról, hogy 11 évesen szembesült zsidóságával, amire ön „természetes büszkeséggel gondol”. Bár biztos sok olvasónk hallana arról, hogy a múlt hónapban a Deutsch-családban vajon karácsonyfa vagy hanukia – esetleg mindkettő – ékesítette a lakást, engem mégis jobban érdekel, hogy huszonéves, liberális, zsidó honatyaként miként élte meg azokat a soviniszta-antiszemita vadhajtásokat, amelyekre a MIÉP vonzáskörzetéből, sőt, az „idegenszívűző” – későbbi koalíciós partnerük — Torgyán Józsefig is akadtak példák a kilencvenes évek közepe felé?
A Fidesszel és velem szembeni antiszemita megnyilatkozások története pont olyan régre nyúlik vissza, mint a Fidesz története. 1990 elején, az első szabad választásokat megelőző kampányban például a Baloldali Ifjúsági Társulás, a BIT, akik az MSZP ifjúsági szervezete voltak, a fél országot kiplakátolták a “ZSIDESZ” feliratú antiszemita plakáttal.
Minden ilyen kijelentést gyalázatos dolognak tartom ma is. És mindig is hangot adtam a felháborodásomnak, a tiltakozásomnak.
Milyen formában tette ezt? Nem igazán emlékszem nagy akkori kiállásokra. Volt ilyen esete?
Volt. Nem is kevés. Például a Médiahajó rendezvényén egyszer Visegrádon volt egy nagy vitánk Csurka Istvánnal. Én őt korábbról, még 1988-ból ismertem személyesen, és más zsidó származású emberekhez hasonlóan elmondhatom, hogy a számtalan antiszemita politikai megnyilatkozása ellenére jó volt a személyes viszonyunk. De ott akkor
a 90-es évek elején életem egyik legnagyobb nyilvánosság előtti szájkaratéja zajlott Csurkával. Az egész akkor kezdődött amikor a kerekasztal-beszélgetés során annyit mondott a plénum előtt, hogy „jó-jó, a Deutsch Tamásról úgyis tudja mindenki, hogy MTK-drukker”.
Már nem emlékszem pontosan, hogy mivel, de valami hiper-szellemes visszavágással éltem és a hallgatóság gurgulázott a röhögéstől. Sikerült leforráznom Csurkát.
Különben a Fideszben mennyire volt magától értetődő zsidónak lenni? És ez később mennyire változott akkor, amikor pártját sokan bírálták, mi több, időnként antiszemita vádak is felmerültek több politikustársaival szemben?
Hála a Teremtőnek jól eresztettek el otthonról bennünket, nem volt soha, semmilyen bizonytalanság bennem az identitásomat illetően. Több generációra visszamenőleg jól ismert számomra a családom története. Az apai ágon magyar érzelmű és identitású, zsidó vallású családom a második világháború, a vészkorszak után arra a jutott, hogy a megmaradás és egy újabb fenyegetettség elkerülése végett a legjobb a zsidó vallást elengedni. Sőt, a nagyapám még magyarosította is a nevét, és nagyanyám állandóan azt kérdezgette apámtól, erre a mai napig jól emlékszem, hogy mikor fog már ő is magyarosítani. Apám ‘45-ig a hagyományokat és a vallást követő, kóser konyhát vivő családban nőtt fel, de engem csak 11 éves koromban szembesített a zsidóságunkkal.
Egyik hétvégén leparkoltunk a Dohány utca és a Wesselényi utca sarkán, a Zsinagógánál, ott, ahol korábban már több száz alkalommal jártunk, mert ott lakott a nagymamám egyik testvére, hozzá mentünk akkor is látogatóba. Apám egyszer csak, a Zsinagóga mellett elsétálva, a lehető legnagyobb természetességgel annyit mondott, hogy „Tudod, Tomikám, amikor nagyjából annyi idős voltam, mint te, akkor a legjobb barátommal, Ervinnel, rengeteget fejeltünk itt az zsinagóga árkádjai alatt. Egyébként mi is zsidók vagyunk”.
Már ezt megelőzően is rengeteget beszélgettünk otthon a családtagok különleges történeteiről, ez nálunk természetes volt, de érdekes módon, az előbb idézett atyai coming out-ig az, hogy bárki is zsidó lett volna, nem került elő. Kíváncsian hallgattuk ezeket a régi meséket apáméktól, aki a szüleivel, a nagyszüleivel és a nagynénjével úgy menekült meg a deportálástól, hogy a józsefvárosi pályaudvaron egyszerűen visszafordították őket a gettóba, mert nem volt elég marhavagon, ami elvitte volna őket, vélhetően Auschwitzba. Életemben csak egyszer voltam olyan környezetben, ahol megállás nélkül ment a zsidózás: a sorkatonaság alatt. Nagyon nehezen viseltem, hogy állandóan hallgatnom kellett ezeket, Apámmal hosszan leveleztünk is ezekről a borzalmas szövegekről. Talán még egyszer származott igazi keserűségem a zsidóságom miatt: másodikos gimnazista voltam, amikor az iskola legszebb leányába lettem szerelmes, aki viszonozta is az ifjúkori érzelmeim. Méterekkel jártam a föld fölött boldogságomban, amikor is az egyik nap, miután hazakísértem, Zsuzsanna azt mondta nekem a házuk előtt, hogy mivel zsidó vagyok, ezért a szülei soha nem fogják megengedni, hogy felmenjek a lakásukba. Nem tudom, mi volt a nagyobb, az Ő szégyenérzete, vagy az én megdöbbenésem…
Mi nagyon fiatalon lettünk politikusok. Ennél a foglalkozásnál sajnos szakmai ártalom, hogy az ember kapja az ívet, kijut a gyalázkodásból bőségesen. És ha történetesen zsidó is vagy, akkor kapod még az antiszemita gyalázkodásokat is szakmányban. A névtelen levélírók, a kommentelők, a plakátjaimra Dávid-csillagot firkáló ismeretlenek szidalmai világ életemben hidegen hagytak. Részben sajnálom őket, részben nagy ívben teszek rájuk. De a politika szereplőinek antiszemita durvázásaival egészen más a helyzet. Az mindig szíven üt.
De hála az égnek, a politikában egészen más a helyzet, mint a katonaságnál volt, nem úgy van, hogy ha zsidózik valaki, akkor belül érzem a felháborodást, de nem tudok neki hangot adni.
A politikában soha egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy ha kell, akkor szólni fogok az antiszemita kijelentések ellen: kiállok magamért, a családomért, kiállok a magyar zsidókért, a zsidó magyarokért.
A Fidesz a politikai családom, ahol sem előnyöm, sem hátrányom nem volt a zsidóságom miatt.
Akkor most nézzük a Fidesz és Magyarország identitását, némi perspektívikus távlatból. Mit gondol, a politológia klasszikus értelmében vett hatalommaximalizálás okozhatta azt, hogy a liberális irányból induló Fidesz mára keresztény-konzervatív eszmeiségével Európa vezető illiberális államát kormányozza?
A kérdésről egy Fidel Castro vicc jut eszembe: Castro kitalálta, hogy létrehozzák az Amerika felfedezése múzeumot Havannában. A megnyitóra sikerül meghívniuk a világ majd összes államfőjét, Castro saját maga tartja a tárlatvezetést, természetesen több órás előadással. Az egyre elcsigázottabb vendégekben egy idő után azzal tartják a lelket, hogy a múzeum legutolsó termében láthatják majd a kiállítás legnagyobb szenzációját. Sok-sok óra után hatalmas várakozással lépnek be a vendégek az utolsó terembe, ahol csupán két posztamensen két, különböző méretű koponya látható, Fidel Castro pedig azt mondja „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, íme itt látható Kolumbusz Kristóf gyermekkori és felnőttkori koponyája”. Szóval, változott a Fidesz? Persze, hogy változott. Más lett? Dehogy, ugyanaz maradt.
Abban a rendszerben, amelyről ön következetesen azt állítja, hogy baloldali és liberális irányzatok Európai Egyesült Államokat akar csinálni, miként értelmezhető Magyarország identitása?
Európa jövője szempontjából szerintem sorsfordító jelentősége van annak, hogy a történelmi és kulturális hagyományok mellett gazdasági és geopolitikai értelemben is újra létező valóság lett az Unióban az elmúlt évtizedben a közép európai gondolat és együttműködés. Szűcs Jenő történész szenzációs tanulmányában, a Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkájában részletesen leírja a Nyugat- és Kelet-Európa közé ékelődő, önálló európai fejlődési régió, Közép-Európa (Kelet-Közép-Európa) gondolatát. És ezt a közép európai gondolatot a 21. század második évtizedében a politikában a V4-ek együttműködése testesíti meg. Közép-Európa saját, önálló identitásával jelenik meg Európában a létező történelmi, kulturális, alkotmányos hagyományaira építve. És Európa egyre erőszakosabb föderatív, ténylegesen birodalmi típusú átalakítására irányuló törekvésekkel szemben a közép-európai gondolat, az európai együttműködés eredeti célkitűzéseit, az erős nemzetállamok és a közös európai hatáskörök hatékony gyakorlásának egyensúlyára építő, a tagállamoknak a kölcsönös tiszteletre és a jóhiszemű együttműködésére épülő kooperációjának értékeit képviseli.
A magunk mögött hagyott két-háromszáz év nagy európai történelmi konfliktusait ugyanis nem nacionalizmusok egymásnak feszülése, hanem a birodalmi törekvések szították.
Éppen ezért életveszélyes minden birodalmi törekvés Európában, és ne felejtsük el, hogy ezek a birodalmak mind úgy gondoltak, hogy ők a béke és a fejlődés megteremtői, hogy ők jobbak lesznek, mint az előző birodalmak voltak, hogy őket majd szeretni fogja a nép, és nem fogják az előző birodalmak hibáit elkövetni. A harmadik birodalomtól a szovjet birodalomig komolyan gondolták, hogy ez majd mind így lesz. De Európában nincs jó és nincs szerethető birodalom. Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta. Ezért is fontosak tehát az erős identitású és önálló nemzetállamok.
Ebben az ideológiailag összetett és identitáspolitikától nemritkán csapzottnak tűnő Európában a magyar kormány a közelmúltban alkotmánymódosítással jelezte, hogy mit gondol a családról és a klasszikus nemi szerepekről. Ennek a vitákat generáló alkotmányozási folyamatnak volt még egy nehezen felejthető utózöngéje, a groteszk és az abszurd elemeket is megjelenítő Szájer-ügy. Maga szerint azok, akik a Fideszben esetleg a saját nemükhöz vonzódnak, és bármilyen tehetséges képességeik is vannak, biztosra vehetik, hogy politikai karanténjukból sosem lesz felszabadulás?
Szerintem nincs ilyen karantén. Én mindenkit arra biztatok, hogy éljen önazonosan.
Tehát ez azt jelenti, hogy belefér az önök politikai családjába, ha egy képviselőtársuk nyíltan felvállalja homoszexualitását?
Miért ne férne bele? Semmi gond nincsen vele. Csupán a mi politikai családunkban a szexuális orientáció, illetve annak vállalása nem politikai teljesítmény.
A szerelemnek, a szexuális kapcsolatnak, a párkapcsolatnak-életközösségnek és a házasságnak sem a hétköznapi életünkben a megítélése, sem pedig a jogi meghatározása nem egyforma. Mindenki szabadon szerethet? Igen! Senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert heteroszexuális, vagy azért, mert éppen homoszexuális? Persze! Önkéntes elhatározáson alapulva szabad legyen a párválasztás? Természetesen. A zsidó-keresztény hagyományokra épülő európai életformában a házasság egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásán alapuló életközösség? Igen! A jog nyelvén megfogalmazva: Magyarországon két ember háromféle jogi formában élhet jogilag szabályozott életközösségben. Élettársi kapcsolatban, bejegyzett élettársi kapcsolatban és házasságban. Ezen jogi formák kétharmada, az élettársi kapcsolat és a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos nemű párok számára is rendelkezésre áll. A magyar jog megengedő és tiszteletteli módon viszonyul az azonos neműek életközösségéhez, a házasság társadalmi- és jogintézményét pedig az európai életforma évezredes hagyományainak megfelelően tiszteli és védi.
Még egy dolgot fontosnak tartok tisztázni, mert szerintem kisebb részben a szándékos baloldali politikai csúsztatások miatt, nagyobb részben pedig az általánossá vált felületesség és tájékozatlanság miatt rendszeresek azok a teljesen téves felvetések, hogy a Fidesz bizonyos dolgokat hogyan egyeztethet össze “a párt által képviselt keresztény értékekkel”? A Fidesz egy politikai és nem vallási közösség: polgári, nemzeti, kereszténydemokrata pártként kereszténydemokrata értékeket képvisel. A kereszténydemokrácia a kereszténység világi, társadalmi tanítása, a keresztény értékek pedig a hívők személyes és egyházi közösségeik által vallott és képviselt vallási értékei. A Fidesz a világi kereszténydemokrata értékeket, programokat és megoldásokat képviseli.
Védjük természetesen a keresztény értékeket, mint ahogy védjük a nemzeti értékeket is, pedig a Fidesz nem egy nemzet. Antall Józseftől szokták, nagyon helyesen, idézni, hogy “Európában az ateista is keresztény”. Antall bölcs gondolata tökéletesen írja le, hogy Európában, az európai életformánkban a hívő és nem hívő emberek személyes életét meghatározó erkölcsi normarendszer ugyanarra a keresztény-zsidó hagyományra épül. Ha erkölcsi értékeket akarunk megfogalmazni, választani a saját életünkkel kapcsolatban, ha választ keresünk a mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen kérdéseire, mindannyian ugyanazokat az alapértékeket követjük, amelyek a Tízparancsolatban szerepelnek.
Szájer botrányával kapcsolatban például többször is felmerült, hogy eltagadta azt, hogy ő milyen, hogy ezzel hazudott. De a hazugság csak egy hívő keresztény ember számára helytelen, egy nem hívő számára viszont helyes?
Nem csupán egy hívő zsidó vagy keresztény ember vallási és erkölcsi értékrendjével ellentétes, hogy hazudjon, hanem egy ateista ember általános erkölcsi felfogásával is. A politikai vitákban a baloldal a zsigeri vallásellenességétől vezettetve közvetetten azt állítja magáról, hogy ők erkölcs nélküliek, hiszen az érvelésük szerint be nem tartott erkölcsi szabályokkal csak mi rendelkezünk. Nekem ennél sokkal jobb véleményem van róluk. Szerintem a baloldal is követi az általános erkölcsi parancsolatokat, igyekeznek betartani azokat, bár nyilvánvalóan ők is néha gyarlók.
A beszélgetés levezetéseként ejtsünk szót a sportról. Itt ülünk az MTK futball stadionjában. Emlékszik arra, mikor volt először a Hungária körúton?
Hat éves voltam, 1972-ben hosszú kérlelés után apám végre kihozott egy meccsre. A Csepel ellen játszottunk és 3-1-re nyertünk.
Hitte volna, hogy majdnem fél évszázaddal később az MTK elnöke lesz, aki már több mint 10 éve vezeti a klubbot?
Kiskoromtól fogva életem meghatározó része az MTK. Nagypapám, apám és sok-sok más rokonom is nagy MTK-s volt, de fel sem merült bennem, hogy valaha is ennek a csodálatos klubnak az elnöke lehetek majd.
Több MTK-drukkerrel is beszéltem az elmúlt napokban, olyanokkal is, akikről tudom, hogy semmilyen formában nem tudnak azonosulni a NER-rel. Mégis szinte mindenki azt emelte ki, hogy ön abban a tekintetben mindenképpen unikális klub vezető, hogy a politikai tevékenységét mindig távolt tudta tartani a klubvezetői feladatkörétől. Emögött az lehet, hogy ön családilag valóban elkötelezett a kék-fehérek iránt?
Minden nap és minden helyzetben komolyan veszem azt, amit egyébként a baloldal, kizárólag képmutató módon, oly sokszor kér számon rajtunk a politikai vitákban, mikor azt harsogja, hogy a Fidesz szerintük bevitte a politikát a sportba: nem keverem össze a sportot és a politikát. Mi itt az MTK-ban semmilyen napi politikát nem viszünk a dolgainkba. Mélyen elkötelezett baloldali szavazó MTK-sokkal is normális, jó viszonyban vagyok. Például Szili Lacival, a 444 kiváló munkatársával, aki egyébként az MTK ultrák oszlopos tagja nyilván a politikában kevés olyan dolog van, amiben egyetértenénk, de Laci szerint is, pártszimpátiától függetlenül teljesen normális és bizalmi viszonyban vagyunk egymással itt a klubon belül.
Mi egy nagy hagyományokkal rendelkező sportcsalád vagyunk, nem a politikai nézeteink hasonlósága a csoportképző tényező, hanem a sport szeretete, a hasonló családi és kulturális hagyományok.
Kiváló példa vagyunk arra, hogy ez minden nehézség nélkül igenis tud működni. Nálunk a baráti zrikálódáson túl senki nem szólja meg a másikat azért, mert Fideszes vagy MSZP-s. Mint ahogy
senki nem érzi azt, hogy nehezebb lenne velem szót értenie a klubon belül, mert előtte egy kampánygyűlésen puszival köszöntötte Gyurcsányt.
Az MTK-s feladatok szakmai kiteljesedést hoztak az életembe. Szerencsére sok nagy feladatom volt már a pályafutásom során, de személyes vonatkozásban a 10 éves elnöki tevékenységemet tartom a legnagyobb szakmai sikernek.
Maga szerint hányan tudják, hogy Magyarország két legjobb teniszezője, Babos Tímea és Fucsovics Márton az MTK versenyzői?
Szerintem nagyon kevesen. És ez bizony nagy hiba. Régóta képviselem azt az álláspontot, hogy amikor a lapok beszámolnak a sporteseményekről és az eredményekről, akkor az egyéni sportoknál minden alkalommal szerepeljen az is, hogy a sportoló melyik klub versenyzője.
Mi a helyzet az egyesület olyan klasszikus sportágaival, mint például a birkózás vagy az atlétika? Ezekkel szemben a nagy svunggal beindított e-sport szakosztályt mintha fontosabbnak tűnne – legalább is néhány drukker szerint. Arról nem is beszélve, hogy miképp engedhették el az olimpiai aranyérmes Liu Shaolin korcsolya páros testvéreket az ősi rivális Ferencvároshoz….?
Mi arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb sportág jelenjen meg az MTK sportkínálatában és legyen egy egészséges egyensúly a klubbon belül a hagyományos MTK-s sikersportágak, a magyar sport sikersportágai és az új sportágak között. De nincs a világon olyan, hogy valamit ne lehetne jobban csinálni. Egyértelmű, hogy nálunk is bizonyos szakágaknál szükség van a fejlesztésre, a felzárkózásra. Vannak továbbra is olyan sportágak a klubban, amelyek a nemzetközi eredmények alapján most ugyan nem mondhatók a magyar sport húzóágazatainak, de szerves módon mégis az MTK hagyományaihoz tartoznak. Ilyen sportág például az evezés.
És vannak új generációs sportok is, mint a karate, amelynek még 2012-ben akkor hoztuk létre a szakosztályát nálunk, amikor még nem volt olimpiai sportág, mára pedig már bizony az. Az E-sport ugyanebbe a kategóriába, az új generációs sportok csoportjába tartozik. Szerintem ez nem egy hitvita: ha kedveljük, ha nem az E-sport egy dübörgő, dinamikusan fejlődő sportág. Az MTK pedig mindig is az újító sportegyesületek közé tartozott. Már most mondom, hogy öt év múlva középvárosaink sportegyesületeiben is lesznek már E-sport szakosztályok. Míg nálunk már három éve van.
Ami a Liu testvéreket illeti: lejárt a szerződésük, és úgy érezték, környezetváltozásra, új impulzusokra van szükségük. MTK sportolókként, az MTK-val közösen írtak sporttörténelmet az első magyar téli olimpiai bajnoki cím megszerzésével. Ez közös büszkeségünk. Megjegyzem, biztos vagyok abban, hogy egyéniben is olimpiai aranyat fog valamelyikük, vagy akár mindkettőjük nyerni. Ők zsenik, egy zseninek pedig szabad szárnyalásra van szüksége, ha mi bezártuk volna őket azzal, hogy mindenáron ragaszkodunk ahhoz, hogy maradjanak, az bizonyosan nem működött volna. El kellett engedni őket, hiszen teljesítményükkel ők elsősorban az egyetemes magyar sportot szolgálják, ehhez képest az csak másodlagos, hogy melyik klub színeiben.
A részben ön által kigründolt Maccabi Európa Játékok 2019-es budapesti történetét a Neokohn is több ízben megénekelte. Sőt, írtunk arról is, hogy ön beígért egy állami forrásból létesülő zsidó sportközpontot Budapesten. Mi van ezzel a tervvel, régóta semmit nem hallani róla.
A kormányzati szándék továbbra is egyértelmű, megépül az önálló zsidó sportközpont, a megvalósítás azonban sajnos csúszik, hiába dolgozunk rajta intenzíven. Öt éven belül fel fog épülni a létesítmény. A komplexum koncepciója a Mazsihisz és a Maccabi VAC közös szakmai gondozásában készül, a beruházás pedig állami finanszírozásban valósul majd meg. Én továbbra is mindent megteszek a fejlesztésért, és folyamatosan emlékeztetem is Fürjes Balázs barátomat, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt a kormány vállalására.
