Ganz: A Netanjahut ellenző pártoknak össze kell fogniuk

A Kék-Fehér párt vezetője, Benny Ganz azt mondta, hogy a miniszterelnök “árvert engem, és átvert titeket is.” Arra biztatta a politikusokat, hogy tegyék félre önérzetüket és sérelmeiket, és “fogjanak össze az ország érdekében” – írja a Times of Israel.

Benny Ganz hétfő éjjel kijelentette, hogy “tévedett,” amikor kezet fogott Benjamin Netanjahuval, és szövetségre lépett vele. Egy koalíció létrejöttét szorgalmazta, hogy a miniszterelnököt ellenző erők el tudják őt távolítani hivatalából.

“Háromszor is közel kerültünk ahhoz, hogy eltávolítsuk a székéből” – mondta Ganz egy Tel Aviv-i sajtótájékoztatón.

“Amikor a koronavírus tombolni kezdett Izraelben” folytatta a védelmi miniszter, “én, mint Izrael katonája, tettrekész voltam. Kezet fogtam egy emberrel, akiről korábban azt ígértem, hogy le fogom váltani. Kezet fogtam egy sorozatos ígéretszegővel. Kezet fogtam, mert Izrael hadban állt, én pedig elsősorban és főként az ország katonája vagyok.”

Ganz két éve lépett be a politikai térbe. Azt ígérte, leváltja Netanjahut, és egyesítette az új Izraeli Ellenállás pártot a Jes Átiddal, hogy létrehozza a Kék és Fehért, ami háromszor is elbukott abban, hogy kormánykoalíciót alakítson Netanjahu Likud pártja nélkül – igaz, ez egyszer sem múlt túl sokon.

Eredetileg azt mondta, hogy nem hajlandó a korrupcióval vádolt miniszterelnökkel egy kormányban ülni, márciusban viszont meggondolta magát, és májusban közös kormányzásba kezdett Netanjahuval. A dühös Jes Atid és egy másik kis párt (Mose Yaalon Telem pártja) ekkor kiléptek a Kék és Fehérből, így ellenzékbe kerültek. A kék-fehérek népszerűsége azóta nagyot esett: rengeteg törvényhozó hagyta ott őket akkor, amikor a múlt hónapban újabb választásokat jelentettek be.

“Tévedtem” mondta Ganz hétfőn. “Csalódást okoztam azoknak, akik hittek bennem.”

Ganzot többször is megkérdezték a koalíció múlt havi összeomlása óta, hogy helyesen tette-e azt, hogy korábbi ígéretei ellenére szövetkezett Netanjahuval. Most hétfőn tett először nyilatkozatot erről.

“Míg csődbe ment több tízezer üzlet, az emberek pedig a járvány és a korlátozások miatt is szenvedtek, Netanjahu továbbra is szított és megosztott, egyszerűen azért, mert ez állt személyes érdekében, és ez kellett ahhoz, hogy elmeneküljön a törvény elől. Átvert engem, átvert titeket, túl sok átverés fűződik a nevéhez. Most azonban meg kell fizetnie.”

A nemrég feltűnő jobb- és balközéphez tartozó pártok vezetőinek azt üzente, hogy lépjenek szövetségre Netanjahu ellen. Utalt arra is, hogy ezt a szövetséget nem ő vezetné.

Arra kérte Jair Lapidot (Jes Átid párt), Ron Huldai-t (Az Izraeliek párt), Moshe Yaalon-t (Telem), Avigdor Libermant (Jiszrael Béténu), Nicán Horowitz-t (Merec), Itzik Shmuli-t (Munkáspárt), és Jaron Zelekha-t (Új Gazdaság Párt), hogy tartsanak egy találkozót, hogy “megtalálják az utat.”

“Ez egy vészhelyzet. Nem engedhetjük, hogy Netanjahu töredékeire zúzza a pártokat” – mondta.

“Azokhoz szólok, akiknek fontos Izrael, akik nem hajlandóak Bibivel tartani: tegyétek félre az önérzeteteket. Találkozzunk holnap, és keressünk megoldást. Szövetségre fogunk lépni az ország érdekében, önérzetünk és múltbéli sérelmeink nélkül. Sok mindent feláldoznék azért, hogy elérjem Bibi távozását. Ha elengedjük az egóinkat, megszabadulhatunk tőle.”

Közvéleménykutatások szerint a Kék és Fehér, ami 33 helyet szerzett márciusban a Knesszetben, jelenleg a bekerülési határvonalnak számító négy vagy öt széket is alig tudná megszerezni.

Lapid, akinek Jesh Átid nevű pártja tűnik a legerősebb ellenzéki pártnak (kb 15 székre elegendő szavazattal) korábban azt mondta, hogy nyitott a Ganzzal való szövetséghez való visszatérésre – de csak akkor, ha ő lehet annak vezetője.

A mostani bejelentésre reagálva a Jes Átid kijelentette, hogy “mindent megtesz azért, hogy olyan szövetségeket hozzon létre, amik egy józan, liberális kormány születéséhez vezetnek, ami meg tudja változtatni az országot.”

Egy pártbéli forrás azonban elmondta a The Times of Israelnek, hogy “A komoly emberek tudják, hogyan folytassanak le komoly tárgyalásokat, és ezt nem a sajtón keresztül teszik.”

A Jiszrael Béténu vezére, Avigdor Liberman nyersen és egyenesen utasította el Ganz szorgalmazását.

“Megvolt az esélyünk arra, hogy leváltsuk Netanjahut” – tweetelte. “De te azt választottad, hogy ‘tartalékos miniszterelnök’ legyél. Az egyetlen dolog, amit meg tudsz most tenni az országért az az, hogy bejelented, hogy nem indulsz a következő választásokon.”

A Merecet vezető Nicán Horovitz szintén elutasította a szövetségre hívást. Ezt nyilatkozta: “Ganz, mi háromszor is téged javasoltunk miniszterelnöknek, de te a Netanjahu-ellenes blokkot a szemétbe dobtad, és arcon köpted a tagjait. Megtetted azt az egy dolgot, amit megígértél, hogy nem fogsz, és odaadtad a kormányt Netanjahunak.”

Ganz beszéde előtt a Jes Átidból kivált Tnufa vezetője, Ofer Shelah képviselő szövetséget szorgalmazott a Munkáspárttal és a Huldai vezette Az Izraeliek párttal.

“Alig két hónappal vagyunk a választások előtt, a politikai térkép pedig homályos. A középbal blokk viszont romokban van” – mondta Shelah. “Ron Huldait, Avi Nissenkornt és a Munkáspárt vezetését arra kérem: Lépjünk szövetségre. Mind ismertek engem. Nincsenek feltételek. Tárgyaljunk, és hozzunk létre egy olyan politikai alakulatot, amire az egész táborunk vágyik.”

A jelenlegi közvéleménykutatások szerint a Tnufa-nak nincs elég támogatottsága ahhoz, hogy a Knesszetbe kerüljön. A Munkáspártra hasonló veszély leselkedik, míg Huldai pártja körülbelül hat helyet tudna megszerezni.

Tájkép csata előtt

A belpolitikai válság először került az Izrael biztonságát veszélyeztető három legnagyobb fenyegetés közé. Nagy Gabriella elemzése.