Zsidó aktivista állhat a New York-i bombariadó mögött

A 22 éves férfi később szélsőjobboldali szervezetekhez csatlakozott, most pedig azzal gyanúsítják, hogy bombariadót okozott egy New York-i plázában.

Egy 22 éves férfit gyanúsítanak a New York-i bombafenyegetéssel, aki korábban egy zsidó ifjúsági szervezetet vezetett – írja az Arutz Sheva. Louis Shenker kedden adta fel magát a rendőrségen: a gyanú szerint hétfőn ki kellett üríteni egy bevásárlóközpontot a bombariasztása miatt, korábban pedig gyújtogatott is a városban.

Shenker hétfőn egy lopott Teslára pakolt ki vezetékeket, egy kannát és egy tekercs szigetelőszalagot, a rendőrök azonban csak egy kutyát találtak az autóban, robbanóanyagot nem. Egy héten belül már másodszor tartóztatták le a fiatal férfit, aki az előző héten egy New York-i rendőrörsnél gyújtogatott. A rendőrök már régebb óta ismerik őt, a tavalyi antirasszista tüntetések során rendre akadályozta a rendőrök tevékenységét.

A fiatal férfi középiskolás korában a helyi BBYO alelnöke volt, most viszont már nem tagja a szervezetnek, és Donald Trump lelkes támogatója lett.

Louis Shenker, 22, Surrenders After ‘Hoax Device’ Left Outside Queens Place Mall, Sources Tell CBS2

A Massachusetts man has surrendered to police after authorities found a „hoax device” in a car at the Queens Place Mall on Monday morning.

Shenker szentül hisz abban, hogy a választást elcsalták: közösségi oldalán több összeesküvés-elméletet is megosztott, és arra szólította fel a leköszönő elnök híveit, hogy lépjenek fel a csalás ellen. Úgy véli, az FBI ügynökök arra esküdtek fel, hogy elpusztítsák Amerikát. Saját készítésű podcast-műsorában pedig azzal fenyegetőzött, hogy letartóztatja Bill de Blasiot, New York polgármesterét.

Shenker szélsőjobboldali csoportokhoz is kötődik: például, szerepelt az InfoWarsban, egy jobboldali összeesküvés-elméleteket tárgyaló beszélgetős műsorban. Tavaly azzal szerzett nevet magának a jobboldali médiában, hogy kirúgták a Massachusettsi Egyetemről, mert zaklatott egy korábban ott végzett hallgatót. Egy 2018-as egyetemi antirasszista tüntetésen pedig ellentüntetőként jelent meg „Make America Great Again” sapkában, és egy pólóban, amin az állt, hogy Bill Clinton erőszaktevő. Shenker egyébként Nick Fuentest is méltatja, aki a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. Egy tavalyi videójában viszont elismerően beszélt Izraelről is, és úgy véli, az Egyesült Államoknak át kellene vennie a zsidó állam szigorú bevándorláspolitikáját.

Karen Hurvitz, a fiatal férfi ügyvédje szerint hamisan vádolták meg az egyetemi zaklatással Shenkert, és valójában azért rúgták ki az egyetemről, mert „nem a helyes vallási és politikai nézeteket vallotta”. Még egy levelet is küldött az egyetemnek, amiben perrel fenyegette az intézményt, és azt írta, a kirúgással Shenkernek „hozzávetőleg 27 millió dolláros anyagi kára keletkezett”.

Trump-párti felvonulókat támadtak meg szélsőbaloldaliak Washingtonban (videó)

Legalább 20 embert letartóztattak. A rendőrség közleménye szerint két rendőr megsebesült, és több fegyvert lefoglaltak.