Szaúd-Arábia megnyitja Katarral közös határait

Szaúd-Arábia hétfőn újranyitja Katarral közös légi, szárazföldi és tengeri határait – közölte a kuvaiti külügyminiszter egy televíziós beszédben egy megállapodásra hivatkozva, amelynek célja az Öböl menti viszály megoldása – jelenti az MTI.

„Megállapodás született arról, hogy ma este megnyitják a légteret, illetve a szárazföldi és tengeri határokat Szaúd-Arábia és Katar között”

– jelentette ki Ahmed Násszer esz-Szabáh kuvaiti külügyminiszter a Kuwait TV nevű állami televízióban.

Szaúd-Arábiában kedden kezdődik az öbölbeli arab országok csúcstalálkozója. A SPA szaúdi hivatalos hírügynökség ezzel kapcsolatban idézte a Szaúd-Arábia de facto vezetőjének számító Mohamed bin Szalmán trónörököst, aki úgy fogalmazott:

az öböl menti vezetők mostani éves találkozójukon egyesítik a térség országait „azokkal a kihívásokkal szemben, amelyekkel a régió kénytelen szembesülni”.

A kuvaiti külügyminiszter szerint a felek a megállapodásról szóló nyilatkozatot írnak alá a hagyományosan decemberben tartott csúcstalálkozón, amelyet azért kellett elhalasztani, mert Szaúd-Arábia azt akarta, hogy előbb szülessen meg az egyezmény.

Az említett ellentmondás miatt Rijád korábban szövetségeseivel egyetemben bojkottot hirdetett Katarral szemben. Kuvait és az Egyesült Államok együttesen próbált véget vetni a viszálynak, amely során Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és – a nem Perzsa(Arab)-öbölbeli – Egyiptom 2017 közepén megszakította a diplomáciai, kereskedelmi és egyéb kapcsolatokat Katarral.

Washington attól tart, hogy a regionális egység szétzilálása akadályozza az Irán visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket.

Az említett országok arra hivatkozva szakították meg a kapcsolatokat Katarral, hogy az támogatja a terrorizmust. Katar visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy a vele szemben bevezetett embargó célja szuverenitásának korlátozása.

Naszrallah szerint szaúdi kérésre tervezi kiiktatni őt Izrael

Naszrallah már másfél éve is azt állította, hogy rövidesen meg fogják gyilkolni őt.