Hétfőn ideiglenesen szabadon engedték Farahnaz Kohant, egy iráni zsidó nőt, akit azért tartóztattak le, mert a vád szerint Izraelbe látogatott – közli a The Jerusalem Post.
Az ARAM jogvédő szervezet alapítója, Marjan Keypour Greenblatt elmondta: a nőt határozatlan időre zárták az Evin börtönbe izraelben tett látogatásáért.
„Az iráni vezetés ismét emlékeztette a nemzetközi közösséget önkényes és logikátlan igazságügyi rendszerére. Napi szinten történnek letartóztatások, kivégzések, kínzások igazságtalanul, és nem tehetjük meg, hogy szemet hunyunk felettük”
– mondta Greenblatt.
Az alapító felszólította az Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy számoltassa el az iráni kormányt az emberi jogok megsértéséért és az igazságtalan eljárásokért. Az ARAM a nők, az etnikai kisebbséghez tartozók és az LMBT-közösség tagjainak jogai mellett a szabad vallásgyakorlásért is küzd.
Az iráni törvények szerint Izrael meglátogatását öt év elzárással is büntethetik, és akit rajtakapnak, annak elkobozhatják az útlevelét. Az Egyesült Államok szerint az iráni rezsim állami szinten támogatja a terrorizmust, a holokauszttagadást és az antiszemitizmust.