Korábban nem látott mélységekbe süllyedt a New York Times Izraelről és zsidókról szóló tudósítása 2020-ban – írja az Algemeiner hasábjain Ira Stoll.
A “soha viszont nem látásra” találó búcsú a 2020-as évtől. Sokunknak bőven elege van belőle. A nyilvánvaló kihívásokon kívül az évet meghatározták a New York Times rettenetes, Izraelről és a zsidókról szóló riportjai. A legrosszabb trendek és témák között is kiemelkedik több eset – írja a szerző.
A Times megszállottan híresztelte, hogy ortodox (és főleg haszid) zsidók terjesztették a koronavírust, függetlenül attól, hogy az „titokzatos” módon olyan helyeken is terjedt, mint Dél-Dakota és Irán, ahol viszonylag kevés ortodox zsidó él.
Az ortodox zsidó esküvőket és egyéb közösségi eseményeket hibáztatta főleg a lap, viszont amikor más közösségek buliztak az utcákon – az állami törvényekre is fittyet hányva –, nem említették meg vallási hovatartozásukat. Míg a nem zsidó kisebbségek, amik különösen szenvedtek a vírustól áldozatokként jelentek meg, a zsidók hibásnak, hibáztathatónak lettek beállítva.
A cionista zsidókat kiszorították a véleményrovatból, az anticionisták szerepe viszont megnőtt. A véleményrovat vezetői, James Benett, Bari Weiss és Adam Rubenstein ki lettek rúgva. Az új rezsim, amelyet a megbízott szerkesztő, Kathleen Kingsbury vezetett, erősen hagyatkozott Izrael ismert kritikusára, Max Strasserre, és reklámot csinált Peter Beinartnak, miután az elutasította a cionizmust a véleményrovatban.
Még amikor Bennett volt a vezető, a Kingsbury által készített elnökjelölti interjúsorozatban sorra megkérdezték a demokrata politikusokat, hogy Trump mely Izraelt támogató döntéseit fordítanák vissza, ha megválasztanák őket. Például: „Miért nem költöztetné vissza a nagykövetséget?”
A dél-afrikai családi kapcsolatokkal rendelkező Beinart felemelkedése biztosította, hogy Izraelt gyakorta hasonlítsák össze az apartheid Dél-Afrikával. De 2020-ban az apartheid-vádak más rovatokba is beszivárogtak: köztük a Times címlapon megjelent cikkébe is, ami azt állította, hogy „a palesztinok saját maguk által kormányzott részekbe küldése – ezeket a helyeket Izrael kritikusai »bantusztánnak« hívják – bezárhatja a kaput a működő állam lehetősége előtt. Ez arra kényszeríti Izraelt, hogy válasszon aközött, hogy polgárjogot ad a palesztinoknak, vagy egy apartheid-szerű, másodrangú szerepben hagyja őket.” A téma tálalásával újjáélesztették a szovjet korban népszerű „a cionizmus egyenlő a rasszizmussal” hazug érvét.
Az ellenséges híradások a zsidó ünnepek alatt sem álltak le. Az újság a Jom Kippurt egy olyan cikkel „ünnepelte,” amiben úgy tettek, mintha az ortodox zsidók nem is léteznének. A Hanukára írt cikkük címe pedig ez volt: „Búcsút mondani a Hanukának.” Ebben a cikk írója elmagyarázta, hogy miért nem ünnepli a családi hagyománynak számító ünnepet a gyerekeivel. A cikk olyan rossz volt, hogy egy idő után még az írója is elhatárolódott tőle.
Jobb lesz-e 2021 azon olvasók számára, akik pozitívan éreznek a zsidókkal és Izraellel kapcsolatban? – teszi fel a kérdést Stoll.
A korai jelek nem biztatóak. Az újság bejelentette, hogy jeruzsálemi szerkesztőségét Patrick Kingsley fogja vezetni, aki korábban számos téves cikket írt Izraelről. Ne legyenek túl reményteljes várakozásaink vele kapcsolatban.
