Az emlékmű Lincolnnak, mint a rabszolgaság felszámolójának állít emléket, de Boston vezetése szerint a szobor sértő, mert „kicsinyíti a feketék szerepét a rabszolgaság eltörlésében.”
Azzal zárta 2020-at Boston városa, hogy elszállította egyik teréről az amerikai történelem legpozitívabb megítélésű elnökének a szobrát – számolt be a Daily Wire.
Az 1879-ben felállított emlékmű másolata annak a szobornak, amelyet 1877-ben adtak át Washingtonban. Az eredeti szobor felállítását több prominens afro-amerikai pénzzel is támogatta, az ünnepi átadáson pedig többek között felszólalt Frederick Douglass az abolicionista mozgalom kiemelkedő alakja.
A szobor Abraham Lincolnt formázza, aki előtt egy épp felálló fekete férfi látható. A szobor elleni felháborodás a nyári tüntetéseken kezdődött, a demonstrálók sértőnek bélyegezték, hogy a fekete alak térdelő pozícióban van. Az washingtoni emlékművet el is kellett kordonozni, nehogy ledöntsék a tüntetők.
Boston művészeti bizottsága egyhangúan döntött a szobor elszállítása mellett.
„Ezzel a döntéssel tudomással vesszük, hogy a szobor hozzájárult fájdalmas előítéletek létrejöttéhez, és elfedte a fekete amerikaiak szerepét az ország szabadságának kiharcolásában”
– olvasható a bizottság hivatalos nyilatkozatában.
Martin Walsh a város demokrata polgármestere megdicsérte a lépést, mert szerinte Boston lakói „kényelmetlenül érezték magukat a szobor miatt.”
A szobor egyelőre egy raktárba kerül, amíg a város el nem dönti, hogy mi legyen vele.
Az alkotásnak több elnevezése van Emancipáció Csoport és a Freedman Emlékmű néven is ismert.
A fekete alakot Archer Alexanderről mintázták, aki a polgárháború idején megszökött egy déli farmról és segítette az északi csapatokat.
Willam Greenleaf Eliot írt életrajzi könyvet Alexanderről, amely végén leírta, hogy reagált a szoborra a férfi:
„Mikor megmutattam neki a Szabadság emlékműről készül felvételt, kevéssel a felavatása után, elmondtam neki a jelentését, és azt, hogy örökre azzal az Abraham Lincolnnal lesz összekötve, aki felszabadította a feketéket. Ekkor nevetni kezdett, majd mikor megnyugodott azt mondta: »Egy fehér embert látok, egy szabad embert is látok. Hálát adok az Úrnak, amiért minden bajomból megszabadított, és megéltem, hogy láthassam ezt.«”






https://uploads.disquscdn.com/images/0cb174f8cd6e020f88f32f9b5d069e0f16c20df4de4da7516f016d41905fe1a6.png
Nem ertem ezt az ujj iranyvonalat amerikaban . Tagadjuk a tortenelmet mert a negereknek ugy tetszik?? Ha az eszaki allamok nem leptek volna ezek a majmok meg mindig rabszolga sorban sinylodnenek !!! Mar minden alkotasban KELL legyen 1 neger is ??? A filmiparon kepedek el batman mint neger …artur kiraly ugyszinten …neger hova a f ba jutunk meg ??? Ekkora idio..asaot radasul ezzel onmagukat tagadjak meg .Ahelyet hogy orulnenek honnan jotek es hova jutotak !
Kerdem ha najd minden szobrot ledonteenek ,minden konyvet,festmenyt elegetnek ..mi lessz azutan jon a feherek akasztasa ??gilotina??😡😢