Azonosítottak egy gyanúsítottat a nashville-i robbantás ügyében

Azonosítottak egy gyanúsítottat a Nashville belvárosában felrobbant lakóautó ügyében – közölték amerikai szövetségi bűnüldözési hatóságok szombaton.

Jason Pack, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) különleges ügynöke szerint Nashville Antioch nevű külvárosában házkutatást tartottak egy lakásban, amely kapcsolatba hozható ezzel az emberrel.

A nyomozók egy korábbi közlése szerint több személy ellen is vizsgálódnak az ügyben, eddig azonban nem találtak további pokolgépeket, így megítélésük szerint nincs aktív fenyegetés Tennessee amerikai állam fővárosának térsége számára.

A szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) egy külön közleményben a nap folyamán megerősítette, hogy valóban emberi maradványokat találtak a robbantás környékén.

Douglas Korneski, az FBI memphisi irodájának vezetője arról számolt be, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda 250 ügynöke, illetve elemzője dolgozik annak kiderítésén, hogy ki, illetve kik felelős(ek) a szándékos robbantásért, amely három ember sérülése mellett kiterjedt károkat okozott egy többnyire üres utcán és Tennessee, valamint Kentucky és Alabama államok telekommunikációs hálózatában.

A robbanásban ugyanis megrongálódott az AT&T amerikai telekommunikációs vállalat telefonközpontjának központi irodája is a hálózati berendezésekkel, ami fennakadásokat okozott a mobil-, valamint a vezetékes telefonszolgáltatásban is. Szombaton továbbra sem üzemelt a rendőrség vészhívó rendszere Tennessee-ben, a nashville-i Covid-19-es segélyhívó szám, és néhány kórházi rendszer.

A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) rövid időre felfüggesztette a légi járatokat a nashville-i nemzetközi repülőtéren szintén a detonáció következtében előállt telekommunikációs nehézségekre hivatkozva, a reptéri forgalom időközben azonban már korlátozásokkal, de helyreállt.

A hatóságok lezárták Nashville turisták körében kedvelt belvárosát további nyomok után kutatva.

John Cooper polgármester vasárnapig kijárási tilalmat rendelt el a belvárosban.

Pénteken robbant fel egy parkoló lakóautó Nashville belvárosában. A gépkocsiból a detonációt megelőzően bombára figyelmeztető hangfelvételt lehetett hallani.

A rendőrök ezért gyorsan elkezdték a környék kiürítését, és kihívták a tűzszerészeket. A lakóautó azonban felrobbant, még mielőtt a tűzszerészek a helyszínre érkeztek volna.

Kilenc közelben parkoló autó is kigyulladt, és a környéken többtucatnyi háznak betört az ablaka, negyvenegy épületben keletkeztek károk, emellett több fát is kidöntött a detonáció.

Andrew McCabe, az FBI korábbi vezérigazgató-helyettese a CNN hírtelevíziónak pénteken azt mondta: elképzelhető, hogy a helyszínre érkező rendőrök voltak a robbantás célpontjai. Egy ilyen nagyságú robbantás már terrorcselekménynek számít – tette hozzá.