Közel 40 ezer fertőzött van Izraelben, 210 ezer embert már beoltottak

Pár nappal azelőtt, hogy Izraelben megkezdődik a harmadik teljes országot érintő lezárás, az Egészségügyi Minisztérium szerint csak csütörtökön több, mint 74 ezer embert oltottak be a koronavírus elleni vakcinával – írja a Times of Israel.

Izrael koronavírus-fertőzésének emelkedése pénteken folytatódott, az Egészségügyi Minisztérium szerint az előző nap csaknem 4 ezer új esetet diagnosztizáltak.

A 3 958 diagnózis hozzáadásával az aktív esetek száma 33 808-ra emelkedett, a járvány kezdete óta összesen 393 036-an betegedtek meg a zsidó államban, a súlyos esetek száma 506 volt, a halálos áldozatok száma 3 171.

Izraelben a héten 98 409 tesztet végeztek, melynek 4,1 százaléka pozitív eredményt mutatott, hasonlóan a múlt heti arányhoz.

Időközben a minisztérium azt is bejelentette, hogy csütörtökön több mint 74 ezer embert oltottak be a vírus ellen, így a vakcinát megkapók száma 210 ezerre nőtt.

A harmadik országos zárlat vasárnap 17 órakor kezdődik és legalább két hétig tart, ugyanis a korlátozásokat további két hétre meghosszabbítják, ha a morbiditás aránya nem csökken jelentősen. Magas rangú egészségügyi tisztviselők azt jelezték, hogy igen valószínű a hosszabbítás.

Az Egészségügyi Minisztérium arra törekszik, hogy a jövő hétre elérjék a napi 100 ezer beoltást. Yuli Edelstein egészségügyi miniszter csütörtökön azt mondta, hogy a beoltásokat a hét minden napján, még a sábát alatt is végzik.

Izrael jelenleg a második a világon az egy főre eső oltások terén – derül ki az Oxfordi Egyetem által működtetett World of Data adataiból.

Márciusig négymillió embert olthatnak be Izraelben

Egyelőre kizárólag a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinájával számolnak. Az Egyesült Arab Emírségekből hazatérő turisták is fokozhatják a vírus terjedését.