Az ENSZ 2020-ban 17 alkalommal ítélte el Izraelt

Hétfőn az ENSZ Közgyűlés két határozatot fogadott a zsidó állam ellen, miközben a világ más országai egész évben mindössze hat elítélésben részesültek. 

Idén az ENSZ egy-egy alakommal elítélte Észak-Koreát, Iránt, Szíriát és Mianmart valamint kétszer a Krímet. Ezzel szemben a Közel-Kelet egyetlen működő demokráciáját 17-szer rótta meg a Közgyűlés. Hétfőn két külön ügyben is elmarasztalta a szervezet a zsidó államot – számolt be az UN Watch.

Abszurd, hogy 2020-ban abból a 22 közgyűlési határozatból, amit országok ellen hoztak tizenhét vagyis több mint 70% Izraelre koncentrált. A szervezet ma még rátett egy lapáttal és két újabb elítélést fogadott el, amelyeknek egyetlen célja, hogy démonizálják a zsidó államot

– mondta Hillel Neurer a UN Watch vezetője.

A hétfői elítélések közül az egyik egy feltételezett incidenst ítélt el, ami még a 2006-os libanoni háborúban történt. Egyedül az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és három törpeállam szavazott a döntés ellen. Magyarország az elítélőkhöz csatlakozott.

A második határozat azt állítja, hogy Izrael kihasználja a palesztinok természetes erőforrásait. Hat ország szavazott ellen és 17-en tartózkodtak.

A UN Watch leírja, hogy az ENSZ soha nem ítéli el, hogy a Hámasz nemzetközi segélyekből építette a terror alagútjait, vagy, hogy a palesztinok nem fejlesztik a saját vízellátásukat és csatornáikat annak ellenére, hogy az Oslói megállapodások erre kötelezik őket.

Hiller Neuer szerint Izrael kispécézésével a Közgyűlés megszegi az ENSZ alapokmányban foglalt egyenlő bánásmód elvét.

„Az Egyesül Királyság és az olyan EU országok, mint Franciaország, Németország és Spanyolország igennel szavaztak az Izraelt elítélő határozatok többségében. Azonban ezek az országok nem nyújtottak be egyetlen olyan határozatot sem, amely elítélte volna az emberi jogi helyzetet Kínában, Venezuelában, Szaúd-Arábiában, Kubában, Törökországban, Pakisztánban, Vietnámban, Algériában vagy 175 másik országban

– írta Neuer.

A UN Watch sikerként élte meg, hogy idén több eset is előfordult, hogy néhány európai ország Izrael mellett szavazott vagy tartózkodott. A szervezet több ország mellet megdicséri Magyarországot, amiért ellene ment az EU konszenzusnak és nem szavazta meg a 15 fős palesztin részleg mandátumának meghosszabbítását.

Az ENSZ csak muszlim Templom-hegyet ismer

Az Egyesült Nemzetek Általános Közgyűlése olyan határozatot fogadott el, amely a jeruzsálemi Templom-hegyre kizárólag muszlim nevén, Haram al-Sharif-ként hivatkozik.