Palesztin külügyminiszter: Izrael térjen vissza a kétállami megoldásról szóló tárgyalásokhoz

A Palesztin Hatóság külügyminisztere felszólította szombaton Izraelt, hogy térjen vissza az izraeli-palesztin konfliktust megoldani hivatott, kétállami megoldásról szóló tárgyalásokhoz, még mielőtt januárban megtörténik az amerikai elnökváltás.

Rijád al-Malki ezt abban a közleményben tette meg, amelyet egyiptomi és jordániai hivatali partnereivel – Számeh Sukrival, illetve Ajmán Szafadival – adott ki kairói találkozójuk és közös sajtóértekezletük után.

Rijád al-Malki a sajtóértekezleten kijelentette, hogy a Palesztin Hatóság kész együttműködni Joe Biden leendő amerikai elnökkel, azzal az alapvetéssel, hogy a leendő palesztin állam az Izrael által az 1967-es háborúban elfoglalt területen jön létre, és fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz.

Hozzátette, hogy ebben az ügyben a koordináció Kairóval és Ammánnal – mint Washington térségbeli szövetségeseivel – központi elem, és ebből indulnak majd ki, amikor tárgyalnak a Biden-kormánnyal.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szeptemberben a jövő év elejére nemzetközi konferenciát kezdeményezett, amelyen szerinte elindulhatna egy „valódi békefolyamat” az ENSZ-határozatok és az Izraellel már megkötött megállapodások alapján.

A palesztinok Donald Trump kormánya idején számtalanszor becsapva érezték magukat az izraeli-palesztin megbékélési folyamatot illetően, mert úgy érezték, hogy Washington részrehajló Izraellel szemben, és ezt lépéseivel is alátámasztotta.

A Palesztin Hatóság megújítja a biztonsági koordinációt Izraellel

Mahmúd Abbász palesztin elnököt biztosították afelől, hogy Izrael elkötelezett marad a korábbi egyezmények iránt.