Az Európai Zsidó Szövetség elnöke méltatta Magyarország kiállását a kóser vágás mellett

Menachem Margolin rabbi, a brüsszeli Európai Zsidó Szövetség elnöke üdvözölte Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kiállását az Európai Bíróság kóser vágást tiltó ítéletével szemben – írja a JTA.

Semjén Zsolt kóser vágás mellett kiálló nyilatkozata a nemzetközi zsidó sajtó figyelmét is felkeltette.

Mint lapunk is megírta, az állatok kábításának előírását – vagyis a kóser vágás tilalmát – Semjén úgy kommentálta, mint döntést, mely „az állatjogokat az emberi jogok elé helyezi, különös tekintettel a vallási meggyőződés gyakorlásának szabadságára, ami az emberi méltóság megsértése.”

Margolin úgy fogalmazott, hogy „Magyarország tettei következetesen egyeznek szavaival”.

Mint lapunk megírta, Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija is éles kritikával illette a határozatot: „az Európai Bíróság döntése, mely érvényesnek találta a belgiumi kóser vágásra vonatkozó tilalmat szégyenletes és sértő az európai zsidó közösségre nézve.”

Miniszterelnökség: A kóser vágás elleni döntés az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozása

A Miniszterelnökség és az EMIH vezetője is közleményben tiltakoztak az Európai Bíróság kóser vágás tiltását jóváhagyó rendelete ellen.