Felakasztottak egy újságírót Iránban

A korábban Párizsba menekülő újságíró népszerű hírcsatornát vezetett, Franciaország a sajtószabadság elleni súlyos támadásként tekint az esetre.

Kivégezték Ruhonnah Zam újságírót, egy síita vallási vezető fiát Iránban szombat reggel. Zamot azzal vádolták, hogy részt vett a 2017-es iráni, erőszakos kormányellenes tüntetéseken – írja a Reuters.

Irán legfelsőbb bírósága kedden hagyta helyben Zam ítéletét. A Nour News, egy, a Forradalmi Gárdához közel álló hírügynökség szerint akkor sikerült elfogni Zamot, amikor 2019 szeptemberében Irakba utazott, az azt megelőző években Párizsban élt. Amadnews nevű hírcsatornájának több mint egymillió követője volt, még úgy is, hogy 2018-ban a Telegram egy időre felfüggesztette a működését.

Az iráni állami tévé úgy számolt be a kivégzésről, hogy „Zamot, az ellenforradalmi Amadnews hálózat igazgatóját ma reggel felakasztották”.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) feltételezése szerint Ali Kámenei ajatollah lehetett a kivégzés értelmi szerzője.

Az Amnesty International közleményében az ENSZ Emberi Jogi Bizottságát és az Európai Uniót sürgette, hogy nyomást gyakoroljanak Iránra, hogy a közel-keleti állam többé ne használhassa politikai eszközként a halálbüntetést.

Franciaország barbárságnak és elfogadhatatlannak nevezte az újságíró felakasztását. A francia külügyminisztérium ráadásul a sajtószabadság elleni súlyos támadásnak is tekinti az esetet, ami szembemegy Irán nemzetközi kötelezettségvállalásaival.

Iszlamista elnyomásról írt könyvet egy emigráns iráni zsidó nő

Bármennyire is igyekeztek férjével asszimilálódni az új rendszerhez, mikor hatéves kislányuknak el kellett takarnia a haját az iskolában, úgy döntöttek, távoznak.