Az ufók évek óta kapcsolatban állnak Izraellel, állítja az izraeli űrprogram egykori vezetője

A földönkívüliek léteznek, évek óta kapcsolatban állnak Izraellel és az Egyesült Államokkal, de létezésüket egyelőre titokban tartják, mert szerintük az emberiség még nem áll készen rájuk, mondta egy interjújában az izraeli űrprogram egykori vezetője, Haim Eshed, amiben egyébként a saját könyvét promózza – írja a Telex.

A most 87 éves Eshed közel harminc évig volt az izraeli űrkutatás élén, több állami kitüntetést is kapott.

Most arról beszélt, hogy a földönkívüliek a világegyetem működését akarják megérteni, ezen pedig az amerikaiakkal együtt dolgoznak, méghozzá egy föld alatti bázison a Marson, írja a The Jerusalem Post a portál szerint.

A férfi szerint Donald Trump amerikai elnök is tud mindenről, és már rég be akarja jelenteni, hogy az idegenek léteznek, de ebben épp a földönkívüliek akadályozták meg, hogy megelőzzék a tömeghisztériát, mert még nem állnak készen ezekre az információkra.

Eshed szerint mindezt azért jelenti be most, mert ha öt évvel ezelőtt tette volna, akkor egyszerűen elmegyógyintézetbe zárták volna, de mostanra ő már elismert a területén, és a felfogás is változott.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Időutazás? Párhuzamos univerzumok?

A jeruzsálemi Héber Egyetem professzora segít nekünk megérteni mit is jelent a fekete lyuk.