Izrael állítólag harmincöt légicsapást hajtott végre az idén Szíriában

Izrael harmincöt légicsapást hajtott végre az idén Szíria-szerte különböző célpontok ellen, a bombázásokban a damaszkuszi vezetéshez hű 198 katona vesztette életét – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű kormányellenes aktivistahálózat az MTI szerint.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet szerint a légicsapások halálos áldozatai közül 80-an a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Irán támogatását élvező milíciák harcosai voltak.

A halottak között van 11 szíriai kormánykatona, a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet 3 harcosa, az iráni Forradalmi Gárda 21 katonája, illetve 53 – Iránnak hűséget fogadott – iraki állampolgár is.

A szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása óta Izrael több száz légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők, illetve a Damaszkuszt támogató Irán és a libanoni Hezbollah szíriai állásai ellen. Izrael ugyanis stratégiai fenyegetésnek tartja az Iráni Iszlám Köztársasághoz köthető síita fegyveres csoportok jelenlétét Szíriában.

A múlt héten tízen vesztették életüket, köztük a kormányerők legalább három katonája egy izraeli légicsapásban.

A bombázás válasz volt arra, hogy izraeli katonák út mentén elhelyezett pokolgépeket találtak a Golán-fennsíkon húzódó közös határ mentén.

Beni Ganz izraeli védelmi miniszter akkor arra figyelmeztetett, hogy országa nem fogja eltűrni szuverenitása megsértését „egyetlen fronton sem”.

(Címlapképünk illusztráció).