A Palesztin Hatóság ragaszkodik a terroristák családjainak kifizetéséhez

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Bár a New York Timesnak azt nyilatkozta egy palesztin tisztviselő, hogy változtatnak azon a gyakorlaton, miszerint fizetnek a terroristák családjainak, később ugyanez a tisztviselő arabul megcáfolta az állítását – számolt be a The Algemeiner. 

Már évek óta megszokott gyakorlat, hogy a Palesztin Hatóság fizetést biztosít az izraeli börtönökbe bezárt palesztin terroristák családjainak. Minél nagyobb a bűncselekmény annál nagyobb a jutalom.

Ez tulajdonképpen egy vérdíj, amelynek kifizetését a nyugati országok már régóta ellenzik, de a gyakorlatban nem akadályozzák meg.

Az Egyesült Államok törvényben szankcionálta a terroristák és családjaik kifizetését, ha mégis megteszik, akkor Amerika visszatartja a segélyeket.

Qadri Abu Bakr, a Palesztin Hatóság rabok ügyeiért felelős minisztere a múlt héten azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy megváltoztatnák a kifizetést, és a család anyagi hátterétől függően adnák a segélyt, nem pedig a leült évek szerint.

Ez elvben csökkenthetné a terrorcselekményre való kedvet, hiszen minél súlyosabb a bűncselekmény, annál hosszabb a börtönbüntetés.

Mivel azonban mostantól nem a büntetés függvényében érkezne a pénz, ezért elméletben csökkenhetne a motiváció is.

Nem sokkal a nyilatkozat után Abu Bakr egészen mást írt a Fatah Facebook-oldalára.

„A rabok családjának a fizetése nem alku tárgya. A palesztin vezetés pozíciója határozott és és nem fog megváltozni, bármik is a körülmények és bármilyen nyomás alá kerülünk”

– írta a Abu Bakr arabul.

A palesztin vezető ezt a nézetét megerősítette az Al-Araby Al-Jadeed arab nyelvű lapban is, ahol azt is megjegyezte, hogy ő és Mahmud Abbász is elkötelezett a „rabok jogai mellett.”

Beismerte tettét, de nem mutat megbánást a rabbi gyilkosa

Vádat emeltek egy palesztin terrorista ellen, aki halálra késelte a 39 éves négygyermekes Sáj Ochajon rabbit Petach Tikván.

“A Palesztin Hatóság ragaszkodik a terroristák családjainak kifizetéséhez” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Akkor a tolvajok is kapjanak kártérítést ha nem tudnak lopni! Ezt még orbánék is törvénybe hozhatnák!

  2. Az egyetlen megoldas a palesztin terroristak ellen ha felakasztjak oket es hadjak had rohadjank ott hetekig elretentesul a kovetoiknek a csaladnak pedig nem csak a hazat rombolnam le hanem automatikusan kidobnam oket sziriaba vagy libanonba ….enyi

  3. Sokak szerint az elítélt terroristákat likvidálni kell. A felháborodás érthető, de ezek az ötletek nem szerencsések.
    Elsősorban erkölcsi- és nem mellesleg praktikus okok szólnak az elpusztításuk ellen. A mártír-gyártásnak ez a módja nagyon megbosszúlhatja magát.
    Mellesleg a döntés előtt, ki kéne kérni a 72 tagú hölgykoszorú véleményét.

  4. Nem kell ellenezni, csak a terrorizmusból hasznot húzó személyek fejére vérdíjat kell kitűzni. Csak a fejére. Behozod a fejét, megkapod a pénzt. Ennyi. Hatékony terrorizmus-leszoktató kampány lenne.
    A saját rokonaik vadásznák le őket. Sokkal olcsóbb még a vérdíj kifizetésével együtt is, mint mikor titkosszolgálati műveletekkel próbálják őket elcsípni. Arra a világ pénze is kevés.