Magyar zsidó ősei is vannak a londoni főpolgármester-jelöltnek

Egy kenyai zsidó temetőben nyugszanak Luisa Porritt dédszülei, akikben török és magyar vér is csörgedezett. A brit liberális demokraták politikusa, aki csak a közelmúltban szerzett tudomást zsidó gyökereiről, jövőre London főpolgármestere szeretne lenni.

A brit Jewish Newsnak adott interjújában visszafogottan beszél családjáról és saját identitásáról Luisa Porritt, a 33 éves kommunikációs szekértő, aki tavaly még az Európai Parlament tagja volt. A napokban pedig hivatalossá vált: ő képviseli pártját a jövőre esedékes fővárosi választásokon.

Sok zsidó barátom volt gyerekkoromban, de valahogy sosem éreztem rá arra a kapcsolódásra, hogy a zsidóság az én örökségem része is lenne

— fogalmazott Porritt, aki az interjúban kijelentette: amióta az utóbbi években jobban elmélyült családja múltjának kutatásában, azóta a hazájában, illetve a baloldali Munkáspárt (Labour) soraiban különösen aggasztó mértékben megjelenő antiszemitizmus sokkal személyesebben érinti.

„Tényleg megérintett (az antiszemitizmus), még akkor is, ha nem ellenem irányult. Személyesnek érzem, mert hát ez is része az utamnak. Csak most ez kissé más megtapasztalás”

— mondta a politikus, aki hozzátette: „amikor a gyűlölet bármely közösségre irányul, az természetesen mélyen felkavaró és az ellen mindannyiunknak fel kell szólalnunk”.

Érdekesség, hogy

Porritt azután lett pártja delegáltja a London vezetéséért zajló küzdelemben, hogy korábbi első számú jelöltjük, Geeta Sidhu Robb egy 1997-es videofelvétel szerint primitív zsidóellenes megnyilvánulásokat tett egy választási rendezvényen.

Az indiai származású Sidhu Robb  — aki azóta már bocsánatot kért — korábbi politikai riválisáról úgy beszélt, hogy „ne szavazz rá, mert ő zsidó”. Porritt számára ez pályája egyik legnagyobb esélye lehet, a kampány következő hónapjaiban vélhetően országos ismeretséget hozhat neki az indulás.

Ami a zsidóságát illeti, a politikus azt mondta, hogy bár nem részesült zsidó neveltetésben, így

„noha talán kissé késésben vagyok, a zsidó örökségre nagyon büszke vagyok.”

Luisa Porritt, a liberális demokraták londoni főpolgármester-jelöltje.

Anyai nagymamája Alzheimer-kórban szenved, ezért rá nem számíthat a családfakutatásban, de feltett szándéka, hogy egyszer alaposan feltérképezze egzotikus famíliájának eredetét. Mint a lapnak elmesélte,

anyai dédmamája szefárd ortodox zsidó volt, török és spanyol eredetű, dédapja pedig részben Egyiptomból és részben az Osztrák-Magyar Monarchiából származott.

Az ősök egy darabig Egyiptomban éltek, de onnan — vélhetően a zsidóellenes hangulat miatt — elköltöztek. Kenyában folytatták életüket, és Nairobiban, az ottani zsidó temetőben nyugszanak — ismertette a politikus.

Porritt édesanyja Bermudán született és Törökországban nőtt fel, ő sem kapott zsidó neveltetést. A politikus is csak 20-as éveiben találkozott először édesanyja távolabbi, zsidó rokonaival.

Kiakadtak a brit zsidók Jeremy Corbyn gyors visszatérésén

A helyi zsidó csoportok szerint Corbyn rehabilitálása azt jelzi, hogy a párt nem akar szembenézni az antiszemitizmus problémájával.