Orbán: Magyarországra is jön vakcina az EU-ból december végén

Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott interjúban. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is.

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni. Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi, korlátozott mennyiségű vakcina.

Úgy számol – folytatta Orbán Viktor -, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is. Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az „asztalon tartani”.

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is – mondta a miniszterelnök.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban – összegzett.

Közölte: ahogy fut fel a járvány, a tudósok, elemzők véleménye szerint 50 százalék az esélye, hogy a mostani orvos-, ápoló- és betegmozgatószámmal képesek kezelni a helyzetet, ami túl nagy kockázat, ezért meg kellett hozni a korlátozásokat.

Hozzátette: a védőeszközök szinte korlátlanul rendelkezésre állnak, az orvosok, ápolók pedig kiválóak, de a számuk véges, és ők is „emberből vannak”. Medikusokat, orvostanhallgatókat is szolgálatba állítanak, mert kevesebb az ember, mint amennyi a betegekhez optimális esetben szükséges – jegyezte meg.

A miniszterelnök jelezte, a kijárási tilalom és a korlátozások most egy hónapra szólnak, és két hét múlva tud beszámolni az intézkedések eredményéről. Ha jók az eredmények, „karácsony környékén már szabadulhatunk” – fogalmazott.

Orbán: Ausztriához hasonló korlátozásokat vezetne be a kormány

Az Operatív Törzs hétfő reggeli ülését követően Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli bejelentést tett közösségi oldalán.